PICHLER IMRE

Full text search

PICHLER IMRE
PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak az interpellációmra adott válaszból szeretnék idézni két mondatot, hogy helyre tegyük végre ezt a dolgot, hogy most van tejfelesleg vagy nincs. Én egyáltalán nem szeretném hozzákötni a tejfelesleghez, mert felesleges erről beszélni, de az előbb ön mondta, hogy Magyarországon nincs tejfelesleg. Idézem a miniszter úr válaszát: “A képviselő úr állításával ellentétesen Magyarországon nem 200 millió” - tudom, itt eltévesztettem teljesen véletlenül, a papíromon különben ugyanaz volt, amit a miniszter úr mondott - „hanem 400 millió liter tejfelesleg van, ennek levezetéséről kell a kormánynak és a Tej Terméktanácsnak gondoskodni.
(19.40)
Ez is mutatja, hogy az európai uniós tárgyalásokon megszerzett közel 2 milliárd literes tejkvóta még jó néhány évig garantálja, hogy hazai forrásból lássuk el a magyar tejszükségletet.” Innen vettem én az adatokat, nem máshonnan. Eszembe nem jutott, hogy a hasamra üssek, és valami fals számot mondjak. De én is úgy gondolom, hogy nem is erről van szó, hanem arról, amit Bánki képviselő úr mondott, hogy mind a négy parlamenti párt egyértelműen azt mondja, amit az előbb az MSZP soraiból is hallottunk. Képviselőtársunk elmondta, hogy itt elsősorban az egészségről van szó, és a gyerekek táplálkozásának a javítási lehetőségéről.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me