TÓTH SÁNDOR

Full text search

TÓTH SÁNDOR
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A forrásokról és az M5-ösről: mindig az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy kinek a pénzéből épüljön meg egy autópálya. Fontos az, hogy épüljön, mert egy területrész gazdasági feltárásának be kell következnie ahhoz, hogy a fejlődés meginduljon. Ha a költségvetésnek nincs erre forrása, tehát az adófizetőknek, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy ki fizesse meg; ha a költségvetés, akkor az összes adófizető állampolgár pénzéből épüljön az autópálya, vagy pedig vonjunk be pénzügyi szakmai befektetőket.
Ez történt az M5-ösnél. Feltételezem, hogy az akkori kormánynak erre nem volt költségvetési forrása, de mivel fontos volt az autópálya építése - ez a tyúk és a tojás esete -, ezért egy szakmai pénzügyi befektetővel tárgyalt, aki megépítette ezt az M5-öst, amiért ő nyilván pénzügyi hasznot remél. Hogy kié a felelősség? - és ezzel le is szeretném zárni ezt a kérdést. Ha valaki megköti a kivitelezési szerződést egy vállalkozóval, akkor az a vállalkozó nyilván már a kivitelezési szerződés, illetve a tervezés időszakában szeretné látni, és látja is azt, hogy az ő befektetése hogyan fog megtérülni. Ha úgy látja, hogy ez nem térül meg, abban az esetben ő csak akkor hajlandó e befektetés kivitelezésére, ha erre garanciákat kap - ez a kör záródott a Schamschula-Lotz Károly vonalon, de ennek előkészítése nyilván sokkal hamarabb elkezdődött.
Most is kérdés az, hogy ki fizessen az autópályákért, és ez mindig örök kérdés: aki használja, mert neki áll érdekében, vagy mindenki, az összes adófizető magyar állampolgár. Hála istennek, mára eldőlt az, hogy zömében költségvetési forrásból kell az autópályákat építeni, és szeretném, ha az is eldöntött volna, illetve biztos vagyok benne, hogy egy egységes, de megfizethető autópályadíj-rendszert kell kiépíteni Magyarországon.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me