PICHLER IMRE

Full text search

PICHLER IMRE
PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző kétpercesemben rákérdeztem a nemzeti sporttanács összetételére, és most örömmel hallom megint csak, hogy végül is a diáksport képviselője be fog kerülni. Azt hiszem, hogy ez nagyon lényeges kérdés, hiszen az előbb is már azt említettem, hogy az önkormányzatok igen megszorító intézkedései általában az iskolákon csattannak. Ezek a megszorító intézkedések abban mutatkoznak meg, hogy vannak az önkormányzatoknak a kötelezően ellátandó feladatai, és ebbe - ahogy Gémesi képviselő úr mondta - nem tartoznak bele a sportfeladatok, kimondottan középiskolai szinten, hiszen magának a középiskolának a fenntartása sem kötelezően ellátandó feladat. Tehát itt nagyon lényeges az, hogy tényleg a diáksport megfelelő szinten képviseltesse magát, és hogy beleszólhasson ezeknek a pénzeknek az elosztásába.
Azt viszont én is nagyon határozottan állítom, amit Gémesi György képviselő úr itt az előbb elmondott, hogy igenis, külön kellett volna választani az olimpiai sportágakat a nem olimpiai sportágaktól, és ezeknek a finanszírozását valószínűnek tartom, hogy sokkal reálisabban lehetett volna finanszírozni, elosztani. Hiszen ha arra gondolunk, hogy az utánpótlás honnan jön, most már lassan elindul az általános iskola alsó tagozatától. Ha itt arra gondolok, hogy egy kajak-kenu sportágban például a 6-8 éves gyerekek már olyan versenyeken vesznek részt, ahol a szülőknek igenis, oda kell tenni nagyon tisztességesen a saját forintjaikat, akkor azt mondom, hogy az állami hozzájárulás is legalább ennyire legyen arányos. Tudok mondani olyan versenyzőket, akiknek a szülei ha nem állnának oda, akkor soha nem jutna el a gyerek se a magyar versenyekre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), se az olyan külföldi megmérettetésekre, ahol elkezdődik egy sportpályafutás.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me