GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Horváth úrnak nagyon sok értékes gondolata volt az én meglátásom szerint, mindezekkel együtt konstruktívnak tartom azért is, mert a mellette ülő Kuzma úrral is vitatkozik, amikor nem ért egyet, mondjuk, hogy a szakmán belül maradjon a pénz címszóval hogyan is alakuljanak a kérdések, de nem is ez a fontos.
Talán két dolog, amire még szeretnék rávilágítani: sokat forszírozzák azt közülünk is, hogy a nyelvi képzés, a nyelvismeret miért is és mennyire fontos. De azért azt lássuk, hogy a szakképzési hozzájárulás nem feltétlenül erről szól. Azt persze hozzá kell tennem, hogy minden lehetőséget, forrást meg kell ragadni annak érdekében, és az ars poeticám e vonatkozásban ugyanaz, hogy úgy készítsük fel a fiatal generációt, hogy minél inkább a munkaerőpiac igényeihez illesztetten tudjon megfelelni, tehát ezért a nyelvi készségei is olyanok legyenek, amelyek az elvárásokhoz hozzáillesztettek.
Most már azért szerencsére elég intenzív a betelepülő tőkeerős cégek nagysága is. Ezek, ha nem is perfekt nyelvi tudással felruházott szakmunkásokkal szembeni igényeket fogalmaznak meg, de azért nem baj, hogyha az alapkészség szintjén megvan a megfelelő beszélőkéje az adott szakmai képesítéssel bíróknak. Ami legalább ilyen fontos, az az, hogy ha szakképzésről, szakképzési hozzájárulásról beszélünk, akkor arra is figyeljünk oda, hogy ezek a források segítsék azt is, hogy bizonyos értelemben a rokon szakmák vagy az olyan típusú szakmák elsajátításának, magas szintű gyakorlásának az alapja megrajzolódjék, ami ahhoz elengedhetetlenül fontos, hogy a szakmai képesítéssel bíró ember kellő mobilitással bírjon. Ma Magyarországon rengeteg reprezentatív mintavételezés mutatja, hogy az egy szakmával bíró emberek korlátok közé szorítottak, ezért lehetőség szerint tágítani kell ennek a körét, és ezt támogatni kell.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me