DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Az ön által ismertetett program - egyeztetve a nemzeti parkkal, a négy érintett vízügyi igazgatósággal, valamint a minisztérium szakvezetésével - már 1999 óta folyamatban van. Ennek éves ütemezésében, nem nagy összeg, de az előző kormány és a mostani kormány is évente 200 millió forint fejlesztési munkák végrehajtási összegét tervezte be, és ezt mind ez idáig fel is használta.
A cselekvési programban foglaltak hatékony végrehajtását szolgálja, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság tározási lehetőségének előzetes vizsgálata megtörtént. Folyamatban van a környezeti, illetve a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, összhangban a természetvédelmi szempontokkal és a kistérségi területfejlesztési elképzelésekkel, amit ön is említett - nyilvánvalóan a megyei és a regionális területfejlesztési tanácsok aktív közreműködése is szükséges ehhez. Valamint most talán egy jó dolog: azzal, hogy koncentrálódnak azok a pénzügyi feltételek, amelyek eddig több tárcát érintően voltak külön pályázhatók, és hogy most ez részben a területfejlesztés, részben a miniszterelnökség hatáskörébe került, illetve kezelésébe került, mert a szakmai hatáskör marad a társminisztériumoknál, egyszerűbb lesz a fejlesztési központi költségvetési források elérése.
Az első ütemben megvalósítható víztározók helykijelölése folyamatban van. A kapcsolódó vízfolyási szakaszok rekonstrukciójával lefolytatjuk az eddigi vízháztartási program, valamint a vízvisszatartó létesítmények építésének felülvizsgálatát, és a hátsági gerinc esetében, amit ön ki is emelt, a vízpótlás lehetséges megoldását így többek között a Duna-Tisza-csatorna eddig elkészült szakaszainak a bevonásával tervezzük, így a vízpótlómű lehetséges kialakítása az ön által is említett 6 ezer hektáros területre megoldható.
Azonban itt, ebben a Házban már nagyon sokszor beszéltünk erről a homokhátsági problémáról. '95 óta vannak országgyűlési határozatok e tárgyban, az elsőt még a Horn-kormány idején hozták, aztán Lezsák Sándor hatékony közreműködésével '99-ben született egy másik, és én magam is többször - napirend előttiben is - szorgalmaztam ennek a kérdésnek a rendezését. Azonban azt hiszem, a végleges megoldást az jelenti, ha mind a Duna, mind pedig a Tisza vízmegtartó-képességét növelni fogjuk. A Tiszánál most a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése ebbe az irányba hat, mert csupán csak azt a vízkészletet megfogni, amely az eléggé kritikus helyzetben lévő homokhátság esetében jelenleg adott, az - a jelenlegi tendenciát figyelembe véve, nevezetesen, hogy egyre kevesebb a csapadék - nem biztos, hogy önmagában elegendő, ha viszont az átfolyó vízkészlet tározása, betárolása és esetleges homokhátságra történő eljuttatása megvalósítható, akkor ez a probléma véglegesen rendezhető.
Ehhez azonban szükséges az is - ahogy ön is mondta -, hogy a szakmai érvek legyenek a természetvédelemmel összhangban az elsődlegesek, és próbáljuk meg kiküszöbölni azokat a politikai felhangokat, amelyek nem itt a parlamentben jelennek meg, tehát nem bal-jobb, hanem az “én nem is tudom, akkor mi lesz, ha beavatkozunk a vízkészlet-gazdálkodásba…” Tehát azt szeretném mondani, hogy az az elkötelezett természetvédő zöldmozgalom, amelyik szakmai alapon áll, az természetesen partner, de akik csak valami ellen akarnak megnyilvánulni - mint önöknél is lesznek majd ezekkel a tározókkal szemben bizonyos hangok -, azt a szakmának kell meggyőznie, és bizonyítani, hogy az ott élő lakosság és az ott élő ökológiai rendszer fenntartása az elsődleges cél.
Köszönöm szépen, elnök úr.