DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Full text search

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal összefüggésben az európai mezőgazdasági orientációs és garanciaalap - EMOGA - hazai működtetésével, intézményrendszer-fejlesztésével és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal létrehozásával kapcsolatosan szeretnék néhány alapvetést tenni. Amit elmondok, az önök számára valószínűleg nem lesz új, de megteszem már csak azért is, hogy jegyzőkönyv is rögzítse a Magyar Demokrata Fórum álláspontjának okait, alapjait.
Az EMOGA két részlegének, alapjának, a garanciaszekciónak és az orientációs szekciónak egymástól teljesen eltérő az EU által előírt működési, illetve kifizetési rendje. Mint tudjuk, a garanciaszekció pénzalapjából történik a különböző piaci jellegű támogatások, valamint a közvetlen termelői jövedelemkiegészítő támogatások finanszírozása. Ezek a támogatások túlnyomórészt normatív jellegűek. Ezen kívül a garanciaszekció pénzalapjából történik az úgynevezett kísérő intézkedések finanszírozása is. A garanciaszekció esetében az EU-rendeleteknek megfelelően létrehozandó úgynevezett kifizető ügynökség kialakítását az EU szigorúan megköveteli, illetve ellenőrzi az akkreditációs eljárás keretében. Az EU által elismert, akkreditált kifizető ügynökségek tulajdonképpen uniós intézmények - ez lényeges -, amelyek az Európai Bizottságnak felelősek, annak tartoznak beszámolási kötelezettséggel a részletes előírásoknak megfelelően, működésüket az EU folyamatosan felügyeli és ellenőrzi, szükség esetén kezdeményezi az akkreditáció visszavonását, illetve az eljárásrendek továbbfejlesztését, szigorítását.
Az orientációs szekció pénzügyi alapja a garanciaszekciótól teljesen eltérő módon működik. Az innen finanszírozandó támogatások kezelése, kifizetése egészen másképpen, mégpedig a strukturális alapokra általánosan előírt jogszabályok szerint kell hogy történjen. Az orientációs szekció esetében nincsenek olyan szigorú előírások, illetve az EU nem ad részletes végrehajtási szabályokat, hanem a pályáztatási rendszer megszervezését, intézményi hátterének kialakítását rábízza a tagországok kormányaira. Ez azt jelenti, hogy az orientációs szekció által nyújtott támogatások működtetésére az EU nem írja elő külön uniós intézmény létrehozását.
Összefoglalva: Magyarország EU-csatlakozása kapcsán az EU-s mezőgazdasági támogatások igénybevétele szempontjából intézményi elvárásként az EU csak és kizárólag egy úgynevezett kifizető ügynökség létrehozását írja elő az EMOGA garanciaszekció működtetése terén.
Nálunk a kormány 2041/2003. számú határozata a kifizető ügynökség hazai kialakításának feladatairól rendelkezik, és jelzi, hogy az új szervezet a garanciaszekció hazai működtetése mellett ellátná az orientációs szekcióval kapcsolatos feladatokat is. Ez van a kormányrendeletben, és így is történnek a dolgok. A 81/2003. számú kormányrendelet már megnevezi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, annak felállításáról rendelkezik oly módon, hogy annak hatáskörébe utalja mind az EMOGA garancia-, mind pedig orientációs szekciójával kapcsolatos feladatok ellátását.
Ezen túlmenően még egy strukturális alap, a halászati orientáció pénzügyi eszközei - rövidítve HOPE - elnevezésű alap kezelését is, annak ellenére - ismétlem -, hogy a két utóbbi alap működtetésére az EU nem írja elő a jelenlegi földművelésügyi szakigazgatási intézményrendszertől eltérő új uniós előírások szerint működő intézmény kialakítását.
(21.40)
Ezek szerint lehetőség lett volna vagy lenne arra is, hogy az EMOGA orientációs szekciója, illetve a HOPE működtetésével összefüggő feladatokat ne az újonnan létrehozandó MVH, hanem a jelenlegi, megfelelően működő szakigazgatási intézményrendszer lássa el. Ez a megoldás semmilyen téren nem ellenkezik az EU elvárásaival, sőt teljes mértékben megegyezik a jelenlegi EU-tagországok általános gyakorlatával.
Melyik ez a jelenleg megfelelően működő szakigazgatási intézményrendszer? Kézenfekvő: az FVM megyei FM-hivatalainak és a falugazdász-hálózatnak a rendszere. Mint tudjuk, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei földművelési hivatalai az 1991. évi VII. törvény által létrehozott államigazgatási szervek, amelyeket a mező-, vad- és halgazdasági területi szakigazgatási feladatok végrehajtására létesítettek. Így ellátják az FVM egyéb szakigazgatási és szakhatósági területi szerveinek koordinációját is, és - ami nem utolsó - a kormány agrárpolitikájának érvényesítését is elvégzik a maguk sajátos eszközeivel.
A megyei FM-hivatalok intézményhálózata az egész országot lefedi, megyei, kistérségi és települési szinten, EU területi nómenklatúra szerint NUTS 3., 4. és 5. szinten. A 19 megyeszékhelyen működő FM-hivatalokban, valamint a 135 falugazdász területközpontban kizárólag köztisztviselők dolgoznak. A településeken, az 5. szinten dolgozó falugazdászok kétharmad része köztisztviselő, egyharmad része vállalkozó - volt. Megjegyzem, hogy a vállalkozó falugazdászok köztisztviselővé történő átminősítésével minden előző kormány évek óta adós volt. Jelenleg ezen vállalkozó falugazdászok leépítése folyik, pedig a nem köztisztviselő falugazdászok átminősítésével a teljes létszám alkalmas, illetve képes lenne a hazai szakigazgatási és szakhatósági feladatok ellátásán túl az EU-s feladatok ellátásában való szükség szerinti közreműködésre is. További létszámbővítésre ezen a területen tehát nem lett volna szükség.
Az FM-hivatalok szervezeti struktúrája lehetővé teszi az EU által előírt, úgynevezett négy szem elvének alkalmazását, valamint az összeférhetetlenség elkerülésének, illetve a támogatási kérelmek, pályázatok befogadásával, bírálatával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellenőrzésének biztosítását is, természetesen megfelelő igényeket kielégítő átszervezéssel.
Tehát a jelenlegi intézményrendszer alkalmas a SAPARD és az EMOGA garanciaszekció kivételével valamennyi egyéb uniós, továbbá a lehetséges nemzeti támogatások lebonyolítására. Természetesen emellett továbbra is eleget tudna tenni annak a sokrétű agrárpolitikai, stratégiai és közigazgatási, valamint vidékfejlesztési feladatnak, azaz ezek egy részének - most a vidékfejlesztésre gondolok -, amelyek továbbra is, az uniós tagságunk mellett is megmaradnak kötelező nemzeti feladatnak. E mellett az intézményrendszer mellett lehetne véleményünk szerint az MVM egy kisebb, hatékony, akkreditált intézmény, amely kizárólag azzal foglalkozik, ami a nevében is benne van: kifizető ügynökség. Ezzel szemben mi történik? Létrejön egy mamutintézet, miközben a meglévő gyengítése és szétszedése folyik. A megyei FM-hivatalokból a tíz legjobb szakembert fogják minden megyéből átvinni az új hivatalba. Erről ma azonnali kérdésben is szót ejtettem. De az is elképzelhető a rossz nyelvek szerint, hogy az FM-hivatalok végső megszüntetése a cél, hiszen ma mondta itt miniszter úr, többször is hallottam, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, hogy két intézményt működtessünk egymás mellett. Akkor ezek szerint megszűnik az FM-hivatalok rendszere? (Dr. Szanyi Tibor: Majd.) Ki veszi át a szerepüket?
Ez a törvényjavaslat, hogy azért erről is szóljak valamit, aggodalomra ad okot. Nem határozza meg, ha már a törvényjavaslatnál vagyunk, az elvi alapvetéseken túl, hogy az MVM mint új intézmény feladata és a még megmaradó FM-hivatalok között milyen munkamegosztás lesz. Milyen lesz a feladatmegosztás? Nem lenne célszerű, ha ez a kifizető ügynökség ágazati szakmai feladatokat is ellátna.
A törvényjavaslat túl általános. Például értelmezés kérdése, hogy az agrár- és vidékfejlesztési tervből, vidékfejlesztési operatív programból milyen mértékben melyik intézmény részesül. Mi a lényeges különbség? Az MVH nem közvetlen FVM-irányítású. Közvetett, hiszen operatívan nem irányítja a minisztérium, hanem a vezető kinevezésén keresztül. Ha az MVH átveszi az FVM szerepét, a minisztérium önmagát gyengíti, végül is talán önmagát semmisíti meg? (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)
Egy pillanat türelmet, két mondatot szeretnék még befejezésül. Reális ez a veszély, erre utal a törvényjavaslat 2. és 34. §-a; nem tudom már részletezni, esetleg majd kétpercesben. És végül a gondunk az, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor olyan intézmény lesz a magyar közigazgatás gerince, amely közvetlenül Brüsszelből kapja az utasításokat, áttételesen az FVM-től, és ebben az esetben kicsúszik a magyar nemzeti agrárstratégia magyar kézből.
Ilyen alapvetések mellett ezért nem tudjuk elfogadni ezt a törvényjavaslatot. Maga az eljárási rend jogtechnikailag, ami le van írva benne, jogászi kérdés, az ezzel kapcsolatos esetleges pontosításokat majd a részletes vita során tesszük meg.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me