DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Full text search

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nyár folyamán érkezett meg Polt Péter legfőbb ügyész úr megkeresése az Országgyűlés elnökéhez abban az ügyben, hogy dr. Papcsák Ferenc országgyűlési képviselőtársunk mentelmi jogát az Országgyűlés magánokirat-hamisítás gyanújával függessze fel. A bizottság ezt a témát szeptember elején tárgyalta, és a közvádas ügyekben a mentelmi bizottság négy ciklusban következetesen amellett volt, hogy a közvádas ügyekben a mentelmi jogot fel illik függeszteni, hacsak nincs valami kivételes helyzet, ami a négy ciklus alatt nemigen volt.
A mentelmi bizottságban vita alakult ki, a bizottság többsége, hat fő továbbra is ezt az álláspontot tartotta, míg a bizottság négy tagja azzal érvelt, hogy itt valamiféle politikai hajsza folyik az ellenzéki képviselők ellen, ezért ők tartózkodtak a szavazásnál. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága paritásos, tehát akkor önök is kitalálhatják, hogy az egyik ellenzéki képviselőnek következetesen nem ez volt az álláspontja. Polt Péter ugyanis szó szerint leírta azt, hogy a képviselő a gyanú szerint nem ténylegesen közreműködő szakértők teljesítését tüntette fel az elszámoláskor, és valótlan adatokat tartalmazó teljesítésigazolásokat nyújtottak be.
Nem olvasnám tovább, önök is megkapták ezeket a sorokat. Papcsák úr a bizottság ülésén elmondta, hogy kár nem érte a minisztériumot, ők teljesítették, amit rájuk bíztak, ezért szerinte nem indokolt. Ott, a bizottsági ülésen a bizottság bölcsességére bízta a döntést. Örömmel láttam, hogy a sajtóban már a mentelmi jog felfüggesztését tartotta helyesnek, hiszen a bizottságnak is, illetve a parlamentnek is és magának az országgyűlési képviselőnek is az az érdeke, hogy itt a mentelmi jog felfüggesztése után alkalma legyen a képviselőnek az igazságszolgáltatásban az igazát bizonyítani. Amennyiben igaza lenne a négy tartózkodónak, akkor bizony azt kellene mondani, hogy Polt Péter is hajszát kezdett az ellenzéki képviselők ellene. Nem hiszem, hogy ezt a legfőbb ügyészre vonatkozó közvetett állítást értelmezni szeretnék.
Tehát azt javaslom az Országgyűlésnek, és ebben a bizottság 6:4 arányban támogat, hogy az érintett képviselő úr mentelmi jogát függessze fel. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me