GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bár eredetileg nem terveztem, hogy a vitanap címéhez kapcsolódóan a koppenhágai megállapodás értékeléséről is beszéljek, terveim szerint inkább a jövőről szeretnék beszélni, vagyis arról, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy minden magyar mezőgazdasági termelő az Európai Unióhoz való csatlakozásunk nyertese legyen. Mégis amiatt, mert az MDF-et, illetve a mai vitanap kezdeményezőit kezdeményezésük miatt támadás érte, kell néhány szót beszélni a megállapodás értékeléséről is.
Azt hiszem, hogy hamis az a megállapítás, miszerint a koppenhágai megállapodás egyértelműen csak kedvező arcéllel rendelkezne, és egy olyan megállapodásról lenne szó, amelyet egyértelműen csak sikerként könyvelhetünk el. Mondjuk ki, szerintem ez sokkal nyíltabb beszéd lenne, hogy sajnos a koppenhágai megállapodás nem tartalmazza mindazokat a célkitűzéseket, amelyeket közösen a tárgyalások megkezdésekor megfogalmaztunk. Többre számítottunk, de ennyit sikerült elérni.
Jobb lett volna többet kapni, de most, hogy megvan a megállapodás, ennek kell örülni, ahogy azt mondani szokták, és azt kell megnézni, hogy ebből a megállapodásból hogyan lehet a legtöbbet kihozni. De ne áltassuk magunkat azzal a hamis feltevéssel, hogy nekünk egyébként is eleve ennyi is jó lett volna, és ennél nagyobb célokat soha nem tűztünk volna ki magunk elé, mert ez egyszerűen nem igaz.
Például Kovács László miniszter úr azt mondta, hogy a kvótákra vonatkozó tárgyalási taktikánkat soha nem létező adatokra alapoztuk. Azt hiszem, hogy ez nincs így. Menjünk vissza egy kicsit az időben! Azokat az adatokat, amelyekre a kvótaigényeinket alapítottuk, 1997-ben, a Horn-kormány idején adtuk át először az Európai Uniónak, hiszen akkor küldött az Európai Unió nekünk egy kérdőívet, amelyben le kellett írni, hogy milyen termelési adatokkal rendelkeztünk az elmúlt időszakban. Akkor a mezőgazdasági bizottságban erről folytattunk egy vitát, és arra a megállapodásra jutottunk, hogy ne az Unió kérésének megfelelően öt évre visszamenőleg küldjük meg az adatokat, hanem sokkal hosszabb időtávra, a '80-as évek közepéig visszamenőleg küldjünk adatokat, mert az nekünk kedvezőbb lett volna.
Tehát igenis a magyar mezőgazdaságnak voltak korábban olyan mezőgazdasági teljesítményei, amelyekre a kvótaigényeinket alapoztuk. Nem igaz ez az állítás, amit a miniszter úr elmondott, hogy soha nem létező adatokra alapítottuk a kvótaigénylésünket. A történelmi csúcspontra alapoztuk, azt szerettük volna, ha az Európai Unióba való belépés az egykori legjobb eredményeink folytatását garantálta volna. Ráadásul, mivel később is lesznek még, amikor már tagok leszünk, az Európai Unióval, illetve az ottani tagtársakkal vitáink és tárgyalásaink, nem tartom szerencsésnek, ha egy múltbéli tárgyalási álláspontunk hitelességét ilyen módon aláássuk, mert az a későbbi, Európai Unión belüli tárgyalásainkat is megnehezíti, szavahihetőségünket megkérdőjelezi.
Egyébként tudjuk, hogy a kvótákat az Unió eredetileg a '95-99 közötti évek adatai alapján szerette volna megállapítani, és örülünk annak, amikor ettől kedvező irányba sikerült eltérni, és sajnáljuk, amikor még ennyit sem sikerült elérni. Ennyi, amit ezzel kapcsolatban el lehet mondani.
A másik, amit mindenképpen fontosnak tartok elmondani, ha már Koppenhágáról beszélünk, hogy az persze megint sajnos nem igaz, hogy a polgári kormány célkitűzéseihez képest javultak volna a tárgyalás végeredményei. Csak egyetlenegy kérdést nézzünk meg, mi volt a polgári kormány célkitűzése, mondjuk, éppen a közvetlen kifizetések ügyében. Amikor a tárgyalásokat elkezdtük, akkor erről egy nyilatkozat született, ezt át is adtuk az Európai Uniónak, amely azt tartalmazta, hogy arra törekszünk, hogy a magyar mezőgazdaságban, illetve általában az élet minden területén olyan szabályozás érvényesüljön, amely Magyarország számára az azonos kötelezettségek mellett a régi tagállamokkal megegyező azonos jogokat is biztosít.
(9.20)
Magyarán: az eredeti célkitűzésünk az volt, hogy 100 százalékát megkapjuk a közvetlen kifizetéseknek. Lehet, hogy ez egy túlzó követelés volt, lehet, hogy így utólag visszanézve ezt elérni ténylegesen nem volt esélyünk, végül is, ha valamit nem adnak oda, azt nem tudjuk megkapni. Csak ne mondjuk azt, hogy a 25 százaléknál eredetileg kevesebbet tűztünk ki magunknak célként, hiszen ez egyszerűen nem igaz. Mindenki emlékszik rá, hogy 100 százalékot szerettünk volna megkapni, amit aztán végül nem tudtunk megkapni. Sőt, voltak olyan követelések is az akkori ellenzék részéről, hogy még ezen túlmenőleg egyéni elbírálást is érjünk el. Ezt senkinek nem sikerült elérnie, Magyarországot semmilyen szempontból nem bírálták el egyénileg. Más országok kaptak egyéni elbírálást, például a lengyelek sok szempontból kedvezőbb eredményeket értek el, mint mi. Nekünk igazából egyéni elbírálást nem nagyon sikerült elérnünk.
Sőt, Szanyi Tibor azt mondta még tavaly februárban a választások előtt - amikor a 100 százalékról tárgyaltunk, nem a 25 százalékról, akkor nem is értettem ezt a nyilatkozatát -, hogy akkor a nemzeti érdekek veszélyes feladása folyik. Ennek fényében hogyan értékeljük a megállapodás eredményét? De én nem szeretnék ezekkel a múltbeli kérdésekkel foglalkozni, mivel egyébként is azt gondolom, hogy ennek a vitanapnak meg általában a kormányoldalnak nem az a feladata, hogy az ellenzéket kritizálja. Ez nem vezet sehova. Persze valamilyen frusztrációból ez fakadhat, amit a pillanatnyi agrárpolitikai kudarcok okoznak. A kormány dolga az, hogy kormányozzon. A kormánynak nem az a dolga, hogy a problémák miatt a felelősséget megpróbálja az ellenzékre hárítani, hanem az a dolga, hogy a problémákat oldja meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársak! Szeretném elmondani, hogy én miért tartom logikus lépésnek és ésszerűnek, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, és miért jó ez a mezőgazdaságunk szempontjából is. Tekintsünk kicsit vissza az elmúlt tizenvalahány éves történelmünkre! Ha végignézzük a '80-as évek óta eltelt időt, azt látjuk, hogy a mezőgazdaságunk nemzetközi környezete többször drámai módon megváltozott. A '80-as évek végén összeomlott az úgynevezett KGST- vagy szocialista piac, a kiviteli lehetőségeink drasztikusan visszaestek. A '90-es évek közepén életbe lépett a WTO-megállapodás, a világkereskedelmi szervezet szerződésrendszere, amelyik a magyar mezőgazdaság támogathatóságát nagyon szűk korlátok közé szorította, sőt, ha nem lennénk az Unió tagja majd jövő év január 1-jétől, akkor azzal fenyegetne minket, hogy a jelenlegi agrárpolitikánk folytatásának összes nemzetközi jogalapját elvenné. Ha mástól nem is, ettől egész biztos, hogy Magyarországnak egy legalább olyan mértékű drámai sokkot kellene átélnie az agrárpolitikában, mint a '80-as évek végén, a '90-es évek elején.
2000 környékén a világpiacokon új szereplők is megjelentek, ráadásul nagyon erősen. Alapvetően a Magyarországtól keletre fekvő államokat, a volt Szovjetunió utódállamait említeném meg. Ezek olyan területek, ahová korábban nagy mennyiségben exportáltunk mezőgazdasági termékeket. Viszont, ha megnézzük, hogy az elmúlt évtizedben micsoda fejlődés ment ott végbe, akkor meg kell hogy döbbenjünk, és el kell hogy gondolkozzunk azon, hogy vajon azokra a piacokra a kivitelünk a jelenlegi szinten fenntartható-e, illetve általában azoknak az országoknak a megerősödése, exportőrré válása milyen módon érinti a hagyományos piacainkat.
Összesen csak két adatot szeretnénk kiemelni. Oroszország az elmúlt három évben a baromfihús-termelését 40 százalékkal növelte - óriási mértékű növekedés. Természetesen az ehhez szükséges gabonatermelés is hasonló mértékben növekedett, és az ott megtermelt termékek ma már nemcsak az orosz piac igényeit elégítik ki, hanem a világpiacokon exporttermékként ugyanott jelennek meg, ahová mi exportálni szeretnénk. Az elmúlt napokból egyetlenegy hír a magyar sajtóból: Oroszország bejelentette, hogy az iraki rendezés keretében 500 ezer tonna gabonát szeretne Irakba exportálni. Oda, ahova korábban mi szállítottunk, azok az oroszok, akiknek korábban mi szállítottunk.
Tudjuk, föld végtelen mennyiségben rendelkezésre áll, legalább olyan jó, ha nem jobb, mint a magyar termőföld. A műtrágya, a gépek, az üzemanyag olcsóbb, mint nálunk, és az emberi munkaerővel sincsen gond, bőven rendelkezésre áll, és sokkal olcsóbb, mint nálunk. Óriási új versenytárs jelent meg Keleten. Ha mindezeket a tényezőket egybevetjük - a WTO szabályozásának várható változása, a keleti versenytársak megnövekedése -, azt kell mondjuk, hogy az Unión kívül bizony Magyarországra, a magyar mezőgazdaságra nagyon cudar idők vártak volna. Ezért szinte azt kell mondjuk, hogy Magyarország a külső körülmények kedvezőtlen megváltozása elől bemenekül mezőgazdaságával az Európai Unióba, egy olyan nagy közösségnek lesz a részese, amelyik egyrészt legitim módon, nemzetközi legitimitással rendelkező módon kiterjeszti Magyarországra a támogatásait, másrészt pedig megvéd minket ezektől a kedvezőtlen külső hatásoktól.
De mégis, ennek ellenére szögezzük le: az Unióhoz való csatlakozásunk útját, még ha rózsák is fogják szegélyezni, ezeknek a rózsáknak nemcsak virágai lesznek meg illata, de nagyon sok tövise is lesz, méghozzá rengeteg sok. Hiszen az Európai Unió meg fogja reformálni saját agrárpolitikáját, csökkenteni fogják a támogatásokat, a mezőgazdaság egyre kevesebb támogatottságban fog részesedni, a támogatásokat át fogják csoportosítani a vidékfejlesztés céljára, amelyek bár kapcsolódnak a mezőgazdasághoz, de egyre távolabb kerülnek tőle.
Ráadásul Magyarország nem egyenrangú tagként, hanem kedvezőtlen pozícióban csatlakozik az Európai Unióhoz, hiszen ha megkapjuk a teljes nemzeti kiegészítést, az első évben akkor is - a legkedvezőbb megközelítés szerint is - feleannyi támogatásban fog részesülni, mint az Unió régi tagállamai, és nagyon hosszú idő fog eltelni addig, mire elérjük azt a támogatási szintet, amit az Unió régi tagállamainak gazdái megkapnak. Ezért különböző elemzők azt mondják, hogy az első évtized első felében a magyar mezőgazdaság lemaradottsága az Unió régi tagállamainak mezőgazdaságához képest nem csökkenni, hanem nőni fog. Márpedig az elmaradottságunk mértékével tisztában vagyunk, és ezzel számolnunk kell. Ez ellen kell valamit tennünk, ez ellen kell fellépnünk. Nehéz ez a feladat, de meg kell próbálnunk elérni, hogy mindezen kedvezőtlen külső hatások, a csatlakozási alkuból származó gondok ellenére a magyar mezőgazdaság minden szereplője az uniós csatlakozás nyertese legyen.
Mit kell ehhez tenni? A karcagi gazdakongresszus sok szempontot megfogalmazott, mellyel csak egyetérteni lehet. Talán a legfontosabb annak a figyelembevétele, hogy az Európai Unió mezőgazdasága a családi gazdaságokra alapul, s ha végrehajtják a közös agrárpolitika reformját - amelynek lehet, hogy ez az eleme még ránk nem fog vonatkozni az első évtizedben, de utána igen -, akkor korlátozni fogják a nagyobb gazdaságok támogatását, és a teljes körű támogatást csak a kisebb gazdaságok kapják meg. Ez az úgynevezett moduláció kérdése. Éppen ezért számoljunk azzal, és gondoljunk arra, hogy lehet, hogy egy évtizedes távlatban ennek a kihívásnak mi is ki leszünk téve, ezt soha ne felejtsük el, s ezért már most igyekezzünk a családi gazdaságainkat megerősíteni.
Ne feledkezzünk el a földről sem, a föld fontos kérdés. A csatlakozási szerződés, úgy tűnik, egy évtizedre védi a magyar termőföldet, addigra talán a termőföldünk el is éri az uniós átlagot, és a spekulációs kihívások már csökkenni fognak, sőt lehet, hogy a közös agrárpolitika reformja, amelyik a földtől elszakítja a termelést, ezt még tovább fogja csökkenteni, de most, ezekben az első években ez a spekulációs kihívás még előttünk van. Ezért gondoljuk át a földjogi szabályozásunkat, s talán állítsuk inkább helyre a korábbi szabályozást, amelyik eredményesebb volt a spekulációval szemben, de erről majd Turi-Kovács Béla képviselőtársam fog részletesebben beszélni.
A legtöbb vita a támogatásokról folyik. Az első évben a 25 százalékos támogatást kiegészíthetjük 55 százalékra. Hadd mondjam el, hogy a 30 százalék persze sehol nincs benne a csatlakozási szerződésben. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert a csatlakozási szerződésnek lehetséges egy olyan értelmezése is, amikor több támogatást adhatunk, mint 30 százalék, akár 36 százalékot is adhatunk. Ez akkor valósul meg, ha az egyszerűsített kifizetési rendszert alkalmazzuk. Hogy kell-e ezt választanunk, vagy sem, még ne döntsük el most; de ne zárjuk ki ennek a lehetőségét, ne hozzunk olyan döntéseket, amelyek a kedvezőbb kifizetési lehetőség választását eleve kizárják, ugyanis az 22 milliárd forinttal több támogatást biztosítana az első évben a magyar mezőgazdaság számára, és, ha a tízéves távlatban vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor majd’ 180-200 milliárd forint az elérhető többlettámogatás.
Ugyanakkor javasoltuk azt az elmúlt napokban - és ezt a javaslatunkat fönntartjuk -, hogy a közvetlen kifizetéseknek és a hozzá kapcsolódó nemzeti kiegészítő támogatásoknak teljes egészében adómentesnek kell lenniük.
(9.30)
Gondolják végig: Magyarország, a magyar mezőgazdák igazságtalanul kevesebb támogatást kapnak, mint az uniós kollégáik. Ha megkapják a közvetlen kifizetések nemzeti kiegészítését, akkor is csak közel felét kapják meg annak, amit a régi tagállamok gazdái megkapnak. Igazságos-e, hogy még ez után adózzanak is? Egyáltalán helyénvaló lenne-e az, ha Magyarországon bárki az Európai Uniótól elnyert támogatások után adót kellene hogy fizessen? Hiszen az Európai Unió nem azért adja a támogatást a magyar mezőgazdáknak, hogy azt az állam lefölözze. Az Európai Unió azért adja a támogatást a magyar mezőgazdáknak, mert neki is fontos a vidék fejlesztése Magyarországon. Ne adóztassuk meg ezeket a támogatásokat, vegyük le róluk az adóterhet. Így egyébként csökkenteni tudjuk azt a hátrányt is, ami a közvetlen kifizetések egy részének megtagadásából fakad.
Másrészt pedig itt van az a kérdés, hogy meg fogják reformálni az Unió agrárpolitikáját; árakat csökkentenek, s kompenzációt adnak helyette. De ezekre a többletkompenzációkra, amelyek majd a jövő évtől lépnek életbe, már nem fogadhatjuk el azt, hogy azoknak is csak a 25 százalékát kapjuk meg. Ragaszkodnunk kell ahhoz - miniszter úr, kérem, hogy nagyon határozottan tárgyaljon -, hogy a további kompenzációknak már a 100 százalékát a magyar mezőgazdák megkapják. Sok pénzről van szó: tízmilliárd forintnyi nagyságrendű pénz az, ami egy-egy évben, a következő tíz évben így kérdésessé válik. Szerezzük meg ezt a pénzt!
Itt van a nemzeti támogatásoknak a kérdése, tudjuk, hogy adhatunk nemzeti támogatást. Mi azt mondjuk, az a Fidesz javaslata, hogy minden lehetséges nemzeti támogatást vezessünk be a maximális mértékben. Sőt, azt mondom, hogy már idén novemberben szülessen meg a jövő évi támogatási rendelet, hogy a jövő évi pénzt el tudjuk költeni a csatlakozásig, hogy annak az elköltése, megkapása már meg se kérdőjeleződhessen. Májusig megigényelhető és lehívható legyen valamennyi támogatás, és az utána következő időszakban is érjük el a nemzeti támogatások 100 százalékát. Azt javasoljuk, hogy minden európai uniós támogatáshoz a kormány biztosítsa a társfinanszírozás maximumát, hogy egyetlenegy fillér se maradjon bent, egyetlenegy eurócent se maradjon bent a kasszában csupán azért, mert a kormány nem adta meg a szükséges társfinanszírozást. Ehhez a költségvetési támogatásokat mi biztosítjuk, mi ezt meg fogjuk szavazni. Kérem, önök is járjanak így el! Az elmúlt napokban a bizottsági szavazások sajnos nem ebbe az irányba mutattak, de ezektől most tekintsünk el; a jövő még előttünk van, a költségvetési kérdések előttünk vannak.
Meg kell oldani az ágazati feszültségeket. Itt van a sertéságazat, a baromfiágazat; így nem tudnak sikeresen az Unióhoz csatlakozni. Itt vannak azok a tejtermelő gazdák, akik kevés tehenet tartanak, és nem tudnak extra minőségű tejet előállítani. Oldjuk meg problémájukat! Van még rá több mint fél évünk. Oldjuk meg a fagy- és a hókárokat; ezeket meg kell téríteni. Ne mondjunk le arról, hogy a gépberuházásokban olyan kevés pénzt adjunk, mint amennyit a költségvetés előirányzata. Ha kell, módosítsuk az előirányzatokat, módosítsuk a rendeletet, miniszter úr, adjunk több támogatást.
Magyarországon egy hektárra harmadannyi traktor és ötödannyi kombájn jut, mint az Európai Unióban. Egyenlítsük ki ezt a hátrányt olyan nagy mértékben, amilyen mértékben csak lehetséges. Ne mondjunk le az erdőtelepítésekről! Tavaly 15 ezer hektárt telepítettünk; idén az alacsonyabb támogatás és a támogatás módszerének megváltozása miatt jó, ha 9 ezer hektár telepítése történik meg. Érjük el idén is a 15 ezer hektárt, ha lehet, még növeljük.
Itt van a minőség kérdése. Az Európai Unióban a minőség versenye folyik. Gondoljuk végig, hogyan lehetne egy olyan eredetvédelmi rendszert fölállítani, amelyik a franciára hasonlít. És ha kell, ha szükséges, hozzunk létre egy eredetvédelmi hivatalt, mert így tudjuk a magyar minőséget, a hungarikumokat megvédeni. Ennek az intézményrendszere sajnos még nem alakult ki.
Tudom, amiről beszéltem, ez nagyon sok munkát igényel, nem egyszerű feladatok ezek. Mi ezeket a javaslatokat megtettük eddig is, és meg fogjuk tenni a jövőben is. Képviselőtársaim, akik utánam felszólalnak, ezeket a kérdéseket fogják egyesével kibontani az ellenzéki oldalról. Kérem, ne szavazzák le ezeket! Nagyon rossz üzenet lenne, hogy pár nappal - pár nappal! - az uniós csatlakozási népszavazás után a magyar mezőgazdák azt éreznék, hogy rájuk most, hogy eredményes volt a szavazás, már nincs is szükség.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
