LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a törvényhozók feladatkörén messze túlterjeszkedő törvényjavaslat vitája előtt áll a tisztelt Ház.
Akár az Eötvös József-féle népoktatási törvény, akár más országok közoktatási törvényei arra kell hogy intsenek minket, miszerint egy közoktatási törvény szövegébe csakis a közoktatás alapvető, meghatározó, viszonylag állandó jellegű, országos érvényű és mindenkire kötelező feltételeit, továbbá minden törvényi előírást ellenőrizni is képes és törvénysértés esetén szankcionálni képes államigazgatási eljárásokat kell jogi paragrafusokba foglalni.
Mindebből következik, hogy az iskolai hétköznapok életének apró szabályozása, konkrét egyénekre, kisebb csoportokra szabott helyi nevelési módszerek, pedagógiai eljárások kötelezővé tétele, vagy más, mindeddig józanul hasznosított pedagógiai módszerek tilalma vagy elbizonytalanítása nem lehet egy közoktatásról szóló törvény feladata. Ezekkel a kérdésekkel kimerítően foglalkozik a pedagógiai szakirodalom, a túlterhelés, alulterhelés, a hétvégi vagy szünidei házi feladatok célszerűségének a kérdését, azok tanulónként és tantárgyanként eltérő, egyedi sajátosságai miatt nem lehet normatív törvényekkel megoldani. Éppen az a pedagógiai munka lényege, hogy a rendelkezésre álló oktatási-nevelési segédletekből, a problémás gyerekekre irányuló pedagógiai programokról, a gyakorlati példákat felsorakoztató kézikönyvekből, nevelési koncepciókból, a saját tapasztalatból hogyan kell kiválasztani azokat a nevelési-oktatási elveket, amelyeknek a gyermekenként eltérő alkalmazása során a maximális tudást és jellemformáló lehetőséget hozza ki a tanulókból.
Ez a közoktatásról szóló törvénytervezet, amely most a tisztelt Ház elé került, mindenekelőtt arra a szemléletbeli kérdésre világít rá, hogy tudniillik minek is tekintjük a közoktatás intézményrendszerét. Ha szolgáltatásnak tekintjük, akkor a lakossági szolgáltatások rendszerébe kell beilleszteni, akkor a piac törvényeit figyelembe véve kell szabályozni a szolgáltató és a fogyasztó egymáshoz való viszonyában. Ha azonban ezt a rendszert nevelési-oktatási intézményrendszernek tekintjük, akkor a közösség, nemzet és társadalom mai és jövőbeni igényeiből, szükségleteiből kell kiindulni.
A Magyar Demokrata Fórum az utóbbi szemléletet tartja elfogadhatónak, illetve természetesnek. A közoktatás nem nagymosoda, ahová beadjuk a holmit, majd egy idő után mosva, vasalva kivesszük és megfizetjük az árát. Ám nem is agymosoda, amely egy közösségtől, természetes élettől elidegenített rendszer és mechanizmus révén valamiféle fogyasztói piacgazdaság számára készít vásárlóképes emberanyagot. Az iskola egyéniség és közösség jövőjének a megalapozása. A gyermek és az ifjú felkészítése a feladata arra, hogy szellemi és erkölcsi készségükkel, képességükkel, műveltségi alapokkal és igényekkel, felvértezve váljék a társadalom hasznos tagjává. A közoktatási kormányzat által készített törvénytervezet ez utóbbiakat nem tükrözi.
A tervezetet szemléleti zavar és talán a tárcán belüli feszültség, ellentmondás, belső ütközetek, viták eredménye jellemzi. Jól érzékelhetően a koncepció hiányával küzd, bizonyos pontokon egy, már Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon is csődöt valló, neoliberális felfogás gyakorlati érvényesítésével kísérletezik, amúgy pedig a törvényszintű agyonszabályozás kényszerpályáján vergődik. Hol nem mond érdemlegeset és újat a korábbi törvényhez képest, hol pedig mindenáron akar valami újat hozni az előbb említett felfogás jegyében.
Tisztelt Ház! Évszázadok óta megkérdőjelezhetetlen pedagógiai alapelv az, hogy minden gyermeklélek más; minden tanítvánnyal az ő sajátos adottságához igazodva, azaz sajátosan kell foglalkozni. Az a gyenge pedagógus, talán nem is pedagógus, aki nem minden tanítványával sajátosan foglalkozik. Erről a már régóta alkalmazott pedagógiai elvről megfeledkezve egy nagyon szerencsétlen fogalmat vezetne be véleményem szerint a törvényjavaslat, az úgynevezett sajátos nevelést igénylő gyermekek fogalmát, ezzel a kifejezéssel kívánja helyettesíteni a korábban fogyatékkal élő gyermekek megnevezést. Ez a behelyettesítés kétszeresen is káros - részben amiatt, mert a korábbi törvényhely átfogalmazása parttalanul felhígítja a fogyatékkal élő tanulók megkülönböztetett figyelmet érdemlő táborát, és ezáltal épp a fő célt, a velük való kiemelt törődést és figyelmet veszélyezteti.
Csak néhány olyan csoportot említek, akik sajátos nevelést igényelnek, de messze nem indulnak olyan hátránnyal az életben, mint a fogyatékkal élők. Ilyenek például az állandó mozgást igénylő, úgynevezett hiperaktív gyermekek, ilyenek a megszokott tanítási rendhez ragaszkodó, váratlan helyzetekhez nehezen alkalmazkodó, enyhén autisták, ilyenek a magányt kereső, lelkileg bezárkózó és csak tanári biztatásra felelő gyermekek, vagy éppen ilyenek a számítógépfüggő, a számítógép fortélyaiban járatos, de minden más tudásanyagot nehezen befogadó tanulók, és ilyenek az osztályközösség elismerését bármi áron kereső, népszerűséget, nagy társaságot igénylő gyermekek. Hosszasan lehetne folytatni a sajátos nevelést igénylő gyermekek típusait, ami lényegesen tágabb kör a fogyatékkal élő tanulók csoportjához viszonyítva.
Pedagógiailag is veszélyesen hibás szemléletet tükröz a törvényjavaslat módosító szándéka. Azt sugallja, hogy az iskola egy nagyüzem, mindenkivel azonos módon kell foglalkozni, azaz csak a törvény révén van legális mód sajátos nevelésre, holott mindenkiben, minden emberben van valami, ami csak őrá jellemző, amitől ő egyedi, egyedüli példánynak számít, ahogy ezt Kosztolányi Dezső is fogalmazta. Minden leendő felnőtt állampolgárnak már korán kell érezni a helyét, az egyedileg sajátos fontosságát az emberi közösségben, a társadalomban. A pedagógia egyik legfontosabb feladata, hogy értéköntudattal és identitástudattal rendelkező embereket neveljen. A sajátos értéköntudattal rendelkező tanuló jobban elviseli a másik tanuló sajátosságait, azaz a másságot, mint az éntudatától és az emberi sajátosságaitól megfosztott, úgynevezett átlagos tanuló, akit ez a törvényjavaslat véleményem szerint mesterségesen szembeállít a sajátos nevelést igénylő tanulóval.
Ennél a pontnál utalnunk kell a törvényjavaslat egyik nagy hiányosságára, arra, hogy sok más, közoktatási törvénybe nem való nevelési módszerek apró részletezése mellett nem törődik egy ilyen törvényből kihagyhatatlan elemmel, a nevelési-oktatási célok világos és pontos megszövegezésével és félreérthetetlen rögzítésével.
Az oktatásnak és nevelésnek évszázadok óta az a legfontosabb feladata, hogy az emberi együttélés normáit elsajátító, embertársaihoz alkalmazkodni képes, törvénytisztelő, kötelességteljesítő és az általános műveltség alapjait is elsajátító állampolgárokat neveljen. A kötelességeit felismerő tanulóknak már korán meg kell ismerniük azt a helyzetet, hogy nekik feladataik vannak, hogy a feladatok teljesítésének az elmulasztása olyan szankciókkal is járhat, hogy vagy még több feladat vállalása árán pótolják be az elmaradásaikat, vagy a már felgyülemlett elmaradások és a bepótolhatatlan tudásanyag mennyisége miatt évet kell ismételniük.
(16.10)
A kötelezettségeknek ezt a világos rendjét minden tanuló megértette, és teljesítményre ösztönözte. Ezzel az évezredes, értékelvű pedagógiai hagyománnyal gyökeresen szakítana ez a törvénytervezet, és már fiatal korukban arra szoktatja rá a tanulókat, hogy nekik nincsenek kötelezettségeik, semmi baj nem történik, ha nem tanulnak, nem írnak házi feladatot, nem hajlandók felelni, mert teljesítmény nélkül is magasabb osztályba léphetnek.
Az első négy évfolyamban az indokolt évismétlés tilalma vagy azt idézi elő, hogy a tudásukban visszamaradók, magatartási problémákat okozók lehetetlenné teszik a tanítást, vagy arra kényszerítik az iskolát, hogy egy külön osztályba csoportosítsa át az évismétlésre szorult gyermekeket annak érdekében, hogy azok évről évre növekvő aránya ne tegye tönkre a többi tanuló megfelelő oktatását. Minden eddigi pedagógiai tapasztalattal ellenkezik ugyanis az előterjesztőnek az az elvárása, hogy sikeresen lehessen akkor is tanítani, nevelni, ha már a gyermekek negyede, ötöde több év tudásanyagával elmaradt. A törvénytervezet tehát az egyetlen tanulásra kényszerítő eszköztől, az évismétlés elrendelésének a lehetőségétől fosztja meg az alsó tagozaton tanító pedagógusokat.
A törvényjavaslat ugyan most az elégtelen osztályzatot tilalmazza, azaz az Országgyűlés szakmai, pedagógiai jogköröket vesz át a pedagógusoktól a tanítás terhének vállalása nélkül. Sőt, még a szülőknek is mindenféle pedagógiai végzettség megkövetelése nélkül nagyobb beleszólása lesz a gyermek évismétlésébe, mint magának a pedagógusnak. Arról a groteszk helyzetről már ne is beszéljünk, amikor is az évismétlés kérdésében, mondjuk, eltér egymástól a két szülő álláspontja. Ekkor a szakember pedagógusnak szép türelmesen meg kell várnia, míg a kérdés eldöntésében a laikus szülők, nagyszülői vagy más rokoni érzékenységeket végigelemezve egyezségre jutnak, és el kell fogadni ezt a minden szakmai tudást nélkülöző döntést.
Ahogy említettem, tisztelt Ház, számos módon el lehet hárítani a bukási tilalmat elrendelő törvény oktatásra káros következményeit; például úgy, hogy a reménytelen esetekkel a pedagógus egyáltalán nem törődik, mert időfecsérlésnek véli, vagy úgy, hogy megosztják az évfolyamokat valójában a tanulók tudása alapján, formálisan azonban más-más órarend szerint. De mindezek káros tanulmányi következményeit végső soron azok a kisebb teljesítményt produkáló tanulók viselik, akiken ez a törvényjavaslat látszólag segíteni akar. Pedagógiai szakemberek szerint épp az 1. vagy a 2. osztályban okoz legkevésbé traumát az évismétlés, és az ilyen módon megismételt tanulmányi év többnyire már eredményes. Nos, ezt a lehetőséget szalasztja el a törvényjavaslat, és hozza át már olyan időszakra a tömeges bukásokat, amikor azok ténylegesen is nagy stresszhatással és a lemaradás tartóssá válásával járhatnak.
Tisztelt Ház! Ahogyan már említettem, a hagyományos pedagógia elképzelhetetlen a nevelési-oktatási célok világos és pontos megszövegezése nélkül. Az Unió országainak oktatáspolitikájában általánosak az olyan, a tanulók számára megfogalmazott célok, mint az emberi együttélés normáinak elsajátítása, a kötelességek és jogok mérlegének az elfogadása vagy az általános műveltség alapjainak az elsajátítása. A törvénytervezet nem alkalmazkodik az uniós országok gyakorlatához, nem fogalmaz meg a tanulók számára előírt oktatáspolitikai célokat, mert már a kormányprogram is csak olyan általános politikai célok szolgálatába állította az oktatáspolitikát, mint például az esélyegyenlőségek mérséklése vagy a versenyképes munkaerő kinevelése.
Az ilyen társadalmi célok elérésével az oktatáspolitika csak kiegészítheti például a szociálpolitika, adópolitika vagy foglalkoztatáspolitika hatásait, de semmiképpen nem mentesülhet attól a feladattól, amit most nem vállal, jelesül, hogy milyen értékrenddel és tudással rendelkező tanulóknak kellene elhagyniuk a közoktatást.
A kormányprogram azt ígérte, hogy helyreállítja a pedagógushivatás rangját. Ez a törvénytervezet, szemben a tavalyi ígérettel, példátlan módon megtépázza a pedagógushivatás korábbi rangját; nemcsak azáltal, amit már említettem, hogy még a pedagógiában teljesen járatlan szülőknek is több jogot biztosítana a törvényjavaslat a gyermekek tudásának és haladásának a megítélése területén, mint a pedagógusoknak, hanem oly módon is megalázza a pedagógustársadalmat, hogy még a házi feladatok kiadására is alkalmatlanoknak minősíti őket. Teljesen formális és felesleges ezeknek a házi feladatokat korlátozó és tiltó szabályoknak a törvényszövegben történő szerepeltetése.
Tisztelt Ház! A törvénytervezet egyik jellemző törekvése, hogy a gyermek jogainak védelme címén egyfelől úgy állítja be a gyermeket, mintha az teljes értékű ítélőképességekkel felnőtt lenne, másfelől, amennyire csak lehet, korlátozza a pedagógust. A törvény szelleme a pedagógus iránti bizalmatlanságot mutatja, mintha a gyermeket és a szülőt vele szemben kellene megvédenie a jog eszközeivel. Véleményünk szerint erre utal a pedagógus titoktartási kötelezettségére vonatkozó rendelkezés is.
A törvényjavaslat azt a látszatot kelti, mintha az oktatási intézményekben mindennaposak lennének az oktatók részéről elkövetett diszkriminációs döntések. Ezt azonban az előterjesztők sem hiszik komolyan, mert ebben az esetben kiterjesztett jogkörökkel kellett volna felruházni az oktatási ombudsmant, ami nem történt meg a törvényben. Ugyanakkor köztudott, hogy a diszkrimináció és zaklatás területén megtörtént esetek zömét maguk a tanulók követték el, csak a törvény épp az oktatási intézményeknek nem ad arra kellő eszköztárat, hogy védjék, kivédjék az ilyen eseteket. A pedagógus kezében egyszerűen nincs fegyelmező eszköz, ha a tanulók egy csoportja valakiket kiközösít, hátrányosan megkülönböztet, védelmi pénzeket szed tőlük, beavató szertartások elviselésére kényszeríti őket, vagy más módon zaklatja, megalázza őket.
Ha a törvény szigorára hivatkozhatnának az iskola alkalmazottai, akkor talán meggátolhatnák a mai ilyen eseteket. Sajnos, az MDF véleménye szerint a jövőben nem csökkennének, hanem még tovább növekednének az ilyen visszásságok, ha a törvény előterjesztői nem hajlandók gátat vetni az ilyen zaklatásoknak.
Szólni kell még röviden arról is, hogy a törvénytervezet a jövőben a települési önkormányzatok számára végtelenül kiszolgáltatja a közoktatási intézményeket. Véleményünk szerint a közoktatásban való részvétel alkotmányos jogát nem lehet az önkormányzatok pillanatnyi érdekeinek parttalanul kiszolgáltatni.
Tisztelt Ház! Összegezve: a törvénytervezet az MDF véleménye szerint több okból is elfogadhatatlan. Filozófiája az egész iskolarendszert, benne a pedagógusi tevékenységet, az iskola és a gyermek, az iskola és a szülő kapcsolatát zavaró, újra meg újra felzaklató, átrendező, neoliberális szemléletet tükröz. Sem a társadalom, sem a család, sem az iskolai munka mai adottságait, környezetét, vagyis az iskolai környezet valóságát nem veszi figyelembe. Nem erkölcsi normákban, hanem jogi gesztusokban, nem szellemi építkezésben, hanem szolgáltatásban gondolkodik. Ez a törvénytervezet agyonszabályoz, ahelyett, hogy normákat állítana, a követendő célokat határozná meg, s ezekhez rendelné a szükséges szabályozást, valamint a gazdasági eszközöket. Szakmai műhelyek feladatait, ajánlásait, módszertani útmutatóit kívánja helyettesíteni, miközben a mai iskola alapvető problémáira, kérdéseire nem ad választ.
Ez a törvénytervezet kisebbségi védelmi intézkedéseket hoz, de a többség szellemi fejlődése, neveltetése, a tanulók képességeinek kibontakozása nem kap hangsúlyt benne. Ez a tervezet bizalmatlanságot sugalmaz, és bizonytalanságot kelt az iskolai munkában. A rendelkezések egy része önadminisztrálásra kényszeríti az iskolát és a benne dolgozó pedagógust egyaránt, s ezzel figyelmet, időt, energiát von el a valódi oktató-nevelő munkától. Ez a törvénytervezet nem szolgálja a nevelő-oktató munka minőségi fejlesztését, miközben minőségpolitikáról intézkedik.
Tisztelt Ház! Az Országgyűlés munkáját leegyszerűsítve érzékeltető köznyelv szereti egy szóval, röviden jellemezni a tisztelt Ház előtt lévő törvényjavaslatokat. Így lett az elmúlt rendszer titkosszolgálati feladatait ellátó személyekre vonatkozó törvényből röviden ügynöktörvény, vagy kórháztörvénynek jellemzi a köznyelv az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról szóló, nemrég tárgyalt törvényjavaslatot.
(16.20)
Nos, sok tanári szobában már most Weöres Sándor egyik versének címével jellemzik ezt a törvénytervezetet, amelyik a lusta és tehetségtelen tanulóknak jogokat ad, ugyanakkor a pedagógustársadalmat több évszázada létező szakmai jogoktól foszt meg. Valóban, a törvény elfogadása után fenyegető veszélyeket jól érzékelteti Weöres Sándor gyermekverse; emlékeztetőül a vers: “Egyszer volt egy nagy csoda,/ neve birka-iskola./ Ki nem szólt, csak bégetett,/ az kapott dicséretet./ Ki oda se ballagott,/ még jutalmat is kapott,/ így hát egy se ment oda,/ meg is szűnt az iskola.”
Az MDF nevében csak remélni merem, hogy a tisztelt Ház megóvja az országot, a jövő nemzedéket, a szülőket és a pedagógustársadalmat Weöres Sándor birkaiskola-látomásától, és elutasítja ezt a törvénytervezetet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
