DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt gazdaságpolitikusai, gazdaságpolitikával foglalkozó törvényhozói, tanácsadói és sokan mások körülöttünk igen nagy jelentőséget tulajdonítunk a gazdasági versenynek. Jól tudjuk azt, hogy ez egyik pillére, egyik oszlopa annak a civilizált és fejlődőképes gazdaságnak, amit magunknak kívánunk. Elhangzott több megjegyzés, én is kezdem azzal, hogy elismerem és megköszönöm, megköszönjük a Gazdasági Versenyhivatal munkáját, tevékenységét munkatársainak, vezetőinek; valóban azt teszik, amit az Országgyűlés kíván tőlük, akkor is, ha bizonyos tekintetben jelzést adunk, hogy szeretnénk, ha valamire több hangsúly helyeződne. De ez a dolgok rendje, és örömmel regisztrálom, regisztráljuk azt, hogy a Gazdasági Versenyhivataltól eredményes segítő munkát kaptunk ahhoz, hogy olyan törvényhozás szülessen, ami előreviszi az ország gazdaságát.
Jól tudjuk - ami közegyetértés ebben a Házban, s ez igen jó érzés nekem, mert itt elhangzott -, hogy valóban eredményes, sikeres gazdasági verseny nélkül nincs eredményes inflációletörés, -visszaszorítás, nincs eredményes munkanélküliség-csökkentés, nincs jó gazdasági növekedés, és a kincstári egyensúlynak egyik előfeltétele a gazdasági verseny teremtette dinamikus növekedés. De továbbmegyek: az ország exportja jelentős mértékben attól függ, hogy versenyképesek vagyunk-e, hiszen annyiszor elhangzik ebben a Házban, hogy milyen nagy hányadban versenyfüggő a magyar gazdaság, tehát nem is kívánom én ezt tovább aláhúzni.
Engedtessék meg, hogy egy példát mondjak arra, hogy a verseny milyen fontos egy ország nemzetközi versenyképességét illetően és azon belül, annak kapcsán az otthoni prosperitást illetően. Japánban, tetszik tudni, ott a Távol-Keleten, az 1950-es években elhatározták a háború után, az újjáépítés során, hogy autóipart szeretnének fejleszteni, mert úgy látszott, hogy az egy jó dolog. Valahogy úgy alakult, hogy 8-10 éven belül 25-30 autógyár alakult, vállalkozók versenyeztek egymással, a Toyota, a Honda, Suzuki és sok más, huszonvalamennyi, és nagyon versenyeztek, igazi jó japán dinamikával, ahogy azt elképzeli az ember. Tették ezt körülbelül tíz esztendeig, és az alatt a tíz esztendő alatt, hölgyeim és uraim, a verseny inspirációja, a verseny kényszere alatt olyan automobil-technológiát fejlesztettek ki a mérnökeik, a menedzsereik és ki mindenki, hogy az aztán versenyképessé tette őket a világban is. Azért tették, hogy otthon legyenek versenyképesek, a hazai piacot akarta mind a 25-28 vállalkozó magának, s meg is osztották, de próbáltak előnyt szerezni egyik-másik. Közben, ismétlem, annyira előrejutottak, hogy a világ legjobb autótermelői lettek, és amikor megnyitották a piacot, elhatározták, hogy mennek az exportpiacra a hetvenes években, akkor tarolták az amerikai és az európai piacot, mert jobb minőséggel, versenyképes áron meg tudtak jelenni. Otthon fejlesztették ki ezt, és a verseny volt az indíték, a verseny hozta meg számukra ezt a jutalmat.
Azért mondom ezt a példát, mert mi, törvényhozók és néha teoretikusok hajlamosak vagyunk elvont példákat, elvont modelleket előhozni és annak keretében vitatkozni. Íme, hölgyeim és uraim, egy jó szabály - egyetemi életemben is szoktam mondani -, ami létezik, az lehetséges. Létezik ez a japán példa, ez lehetséges. Nem túl gyakran próbálták ezt másutt ismételni.
Még egy példát ugyancsak ebből a nevezetes Japánból! Megpróbálták a japánok, hogy repülőgépipart fejlesztenek, 10-15 éven át a japán kormány nagy összegeket, évente milliárd dollárokat szubvencionált egy japán repülőgépgyárra. Sose repült, sose lett versenyképes, úgyhogy Japánban nem is gyártanak repülőgépet, megveszik a nemzetközi piacon, Észak-Amerikában vagy másutt. Mert megint csak miről van szó? Egy monopólium módján próbálták csinálni, és a monopólium csődöt mondott még ott is.
Visszatérve az előttünk lévő jelentésre, mert hiszen erről van szó, példámmal ezt kívántam megvilágítani, nagyon helyes egyik-másik megjegyzés, és aláhúzást is kívánna valóban az, hogy a jogharmonizáció előrehalad, és ezzel közelebb jutunk az európai csatlakozás követelményeihez; bár van itt még a legelső paragrafusban egy olyan mondat a paragrafus végén, amely azt mondja, tisztelt Ház, tisztelt kormány, hogy háttérbe szorult a kis- és középvállalatokat, magántermelőket a nagyobb szerződésekkel szemben preferáló bánásmód. Egy érdekes körmondat, de mintha az lenne az üzenet, hogy az a bánásmód, amit a kis- és középvállalatoknak szeretünk és kívánunk, mintha háttérbe szorult volna. Olvassuk el, és gondolkozzunk róla a következőkben!
(18.00)
A lényeges megállapításokhoz tennék egy-két megjegyzést, a versenyfelügyeleti eljárások és a versenyt korlátozó jelenségek ügyében való állásfoglalás tekintetében: a kartell az egyik - hiszen mindennel nem foglalkozhatom a limitált időben -; a kartelljelenség a honi gazdaságban, csakúgy, mint a világgazdaságban, valóban igen jelentős tényező. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó ügy ebben a tekintetben a cementügy volt - talán más is volt, de itt ezt olvasom -, a Versenyhivatal egyéb jelentései vissza-visszatérnek erre a témára.
Én nem vagyok abban bizonyos még ma sem, hogy megnyugtató helyzetbe jutottunk ezzel kapcsolatban. A jelentés leírja részletesen a folyamatot, és leírja, hogy a Versenyhivatal mi mindent kívánt tenni, és hogyan követte a folyamatokat. Aztán hogy az idődimenzióval problémák voltak, mert kifutottunk vagy valakik kifutottak az időből. Ezt megint csak nem említem meg az időhiány miatt, de engedtessék meg, hogy mindettől függetlenül a saját gondolataimat, észrevételeimet jegyezzem itt meg, nevezetesen: a jelentésnek van egy mondata, hogy ezen már túl vagyunk, a víz már lefolyt a Dunán, most már mással foglalkozunk. Én azt a kérdést vetem fel, tisztelt Országgyűlés, hogy ha valamilyen nemkívánatos gazdasági jelenség létezik, nevezetesen egy kartelljelenség egy fontos iparágban, talán… - nem teszem oda a “talán” szót - azt nem kellene elfogadnunk azért, mert az valahogy úgy van. A szamár elfogadhatja a fülét, mert megörökölte, de nekünk, én azt tanácsolom, nem kell elfogadnunk a kartellt azért, mert megörököltük, mert ebbe valahogy belesakkozódtunk, belecsúsztunk.
Hogy a Versenyhivatal e tekintetben nem kíván, nem képes vagy nem jogosult kezdeményezni, ezt a Versenyhivatal bölcsen el tudja dönteni. Azonban, tisztelt Országgyűlés, mi vagyunk az tisztelt Országgyűlés, és nekünk vannak feladataink és elvárásaink: az ország, a nemzet, a társadalom elvárja tőlünk, hogy a legjobb képességeink szerint mérlegeljünk dolgokat, és ha szükséges, olyan törvényt hozzunk, amelyik ma zárt kapukat megnyit vagy egy zárt ablakot kinyit. Tehát ennek a témának az ilyen meggondolását javasolom; hogy az Országgyűlés melyik bizottsága vagy a kormány melyik szerve, az igazságügy-miniszter vagy a gazdasági miniszter vagy ki veszi ezt elő - én tudom, hogy más országokban bíróságok vennék ezt elő. Az Amerikai Egyesült Államokban lehet, hogy a Federal Trade Commission, vagy az igazságügy-miniszter elővenné ezt. Nem kívánok semmilyen példát ideállítani, hogy kövessük, de ilyen dolgok léteznek.
Ez gondolkodást mutatna, és bátorságot adna nekünk a tekintetben is, hogy más olyan témákhoz hozzányúljunk vagy hozzányúljon az, aki kompetens ebben, amiket nem látunk teljesen tökéletesnek. Például azok a hivatalok és irodák, a terméktanácsok, a Tej Terméktanács, a Zöldség Terméktanács és még néhány, amiket itt is látunk, de korábban a törvényhozói meg más tevékenységünk során időnként belebotlottunk abba, hogy igen, kell az a terméktanács, mert kell; azonban vannak olyan melléktermékei - néhol belebotlunk -, amelyek nemkívánatosak.
Hogy ki foglalkozzék ezzel? Megint úgy belenyugodni ebbe, hogy nem tehetünk semmit, ez nyilván nemkívánatos, ennél többet tehetünk. Sajnos ezt már nem részletezhetem tovább.
Engedtessék meg, hogy még egy-két gondolatot az időkeretemen belül érintsek, tisztelt Ház: a versenypártolási tevékenységet. Tisztelt Országgyűlés! Társadalmunk, gazdasági életünk, a közéletünk, a véleményformálónk, a sajtó - ötször aláhúzom ezt a szót: a sajtó -, a média jobb volna, ha többet tudna erről a témáról, mert akkor az ország is többet tudna, és kevesebb, úgy mondanám, félremagyarázásnak lenne az ország az áldozata. Nemcsak azért, mert valakik szándékosan félremagyarázzák, de valahogy van egy ilyen mentalitás a társadalomban a verseny kapcsán, hogy: nem jobb volna kooperálni a versengés helyett? Tessék elhinni, hogy én száz meg ezer előadást tartottam életemben a versenyről, és időnként kellemesen mosolygó ladyk vagy gentlemanek vagy valakik megszólítanak, hogy professzor úr, nem lenne jobb a világ, ha a világ kooperálna ahelyett, hogy versenyzünk egymással?
Szóval van valahogy egy ilyen rossz sajtója a “verseny” szónak, a verseny fogalmának, pedig nem úgy van-e, hogy az olimpián az kapja az aranyérmet, aki a versenyben kitűnik? Vagy az osztályban, az iskolában azt a diákot ajánljuk főiskolára és ösztöndíjra, aki jobban tanul? Nem szükségképpen azért csinálja jobban, mert versenyszellem van, de szereti csinálni, jól csinálja, és a többiek elé kerül. Ez a hasonlat legyen példa, tanácsolom, a gazdasági életben is.
Utoljára említem még a versenykultúra fejlesztését. Tisztelt Ház! Tisztelt Hallgatóink, szerte az országban! Tisztelt Versenyhivatal! Hívom magunkat, hogy találjuk meg valahogy, keressük a módját annak, hogy a versenykultúra jól hangozzék. Hogy úgy érezzék emberek, intézmények, hogy a verseny jó dolog, és létesítsünk alapítványokat, díjakat, külföldi utat vagy balatoni nyaralást, vagy nem tudom, micsodát, találjuk ezt ki, annak, aki a versenykultúrát megérti, és igyekszik megértetni a társadalommal.
Rövidre fogtam, bár sok a mondanivalóm, de remélem, sikerült érzékeltetnem, hogy ez érzésem szerint és a képviselőtársaim szerint egy nagyon fontos téma, egy aranybánya, ha jól bányásszuk.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
