ÉKES JÓZSEF

Full text search

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az előbb egy meghatározott időn belül kellett volna elmondani, és megpróbáltam én is gyorsan foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ahogy Ivanics képviselőtársam is elmondta, az Európai Unióhoz történő csatlakozással teljesen megváltozik a Gazdasági Versenyhivatal helyzete, hiszen tagállami hivatal lesz, így tulajdonképpen az összes tagállami országban működő versenyhivatallal azonos képességekkel kell rendelkeznie.
Ebből adódóan igenis újabb pénzre, minőségi létszámra és munkatársakra lesz szüksége a Versenyhivatalnak, olyanokra, akik magas fokú jogi, közigazgatási és közgazdasági szakismereteken túl legalább két-három, az Európai Unió intézményében a kommunikáció nyelveként elfogadott világnyelvet is kiválóan ismernek, és használni is tudják.
Ismétlem: anyagi és személyi feltételek biztosítása az új körülmények közt is feladatait ellátni képes Versenyhivatalt illetően kikerülhetetlen. Tehát ezt szerettem volna még én magam is nagyon kihangsúlyozni, és ebben volt Horváth János képviselőtársamnak egy félreértése, én kimondottan azt mondtam, hogy mindenképpen tagállami hivatallá fog válni. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me