GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor Ékes képviselő úrral gondolatokat cseréltünk, illetve amikor a vezérszónoklatra készültem, azon gondolkodtam, hogy amikor egy hivatal sikeres tevékenységéről van lehetőségünk beszélni, azt hosszan kell-e megtenni. Azt gondolom, hogy az a főhajtás, az a tisztelet, ami egy hivatal jó működését körülveszi, megér annyit, hogy néhány gondolatot elmondjunk a tevékenységről.
Talán elnök úr is emlékszik arra, hogy évekkel ezelőtt még arról polemizáltunk, hogy a Versenyhivatalnak a jogszabályok előkészítésében milyen fontos szerepe van. Nos, mind a három év jelentéséből visszatükröződik, hogy a Versenyhivatal szerves része lett a jogszabály-előkészítésnek. Más napirendek kapcsán ma már beszéltünk arról, ha tetszik, ha nem, a magyar gazdaság még átalakulóban van, és emiatt is, de egyébként is szükség van olyan regulátorokra, akik a fogyasztók védelmén vagy a vállalkozások egymás közti viszonyán őrködnek, hogy ez tisztességes kapcsolat legyen. S mint a példák mutatják - most nem ismételném el azt, amit Szalay államtitkár úr idézett a jelentésből -, minden évben szép számmal vannak versenyfelügyeleti eljárások, és egyre növekvő bírságok. Ez mind azt mutatja, hogy a piac szereplői alkalmanként kísérletet tesznek arra, hogy a monopolhelyzetükkel vagy az erőfölényükkel visszaéljenek.
Amikor a hivatal munkáját dicsérem, akkor azt is szóba kell hozni, hogy ez nem olyan könnyű mindennapi dolog, mert itt egy nagyon keskeny, szűk mezsgyén kell tudni elmenni, ugyanis a túl sok beavatkozás megzavarhatja a gazdaságot, és káros folyamatokat indíthat el. Ha pedig kellő időben és pillanatban nem lép fel, akkor a fogyasztókat érheti sérelem, és részükről érkezhet kellő számú panasz. Képviselőtársaim biztosan emlékeznek rá, hogy az európai uniós csatlakozásunk során kiemelt szerepet kapott a jogharmonizáció és a versenyszabályozás. A magyar vállalkozások is ma leginkább attól félnek, hogy miként tudnak majd megfelelni az Unióban elfogadott és hosszú évek óta gyakorolt versenyszabályoknak. Azt hiszem, a hivatal a munkájával segített abban, hogy a csatlakozás után érvényesülő szabályokra a magyar vállalkozások felkészülhessenek. Hogy ez kinek mennyire sikerült, az más kérdés.
Néhány szót szólnunk kell az energiaszektorról és a természetes monopóliumokról, mert ez minden körülmények között speciális kezelést igényel. Ahogy a jelentésben is több helyen szerepel, a piacnyitás és a piacnyitással kapcsolatos problémák - akár a villamosenergia-, akár a földgázszektorra gondolok - eddig csak a jogalkotás szakaszában kerültek felszínre. A nagy kérdés az, hogy a működés során a bennünk, képviselőkben és a hivatal munkatársaiban megfogalmazódott aggályok mennyire valósak, és mennyire kell majd menet közben beavatkoznunk azért, hogy tényleg az elvárt eredményt érjük el, és teljesen természetes, hogy itt a fogyasztók érdekét is külön-külön hangsúlyozni kell. Hosszú példákat lehetne sorolni arról, hogy a hivatal működése, közbenjárása során mely területeken bontakozott ki a verseny, szolgálva ezzel a piac szereplőinek vagy a fogyasztóknak az érdekét.
Azt gondolom, hogy nekünk, képviselőknek, de a kormánynak is a jogszabály-előkészítés során nagyon kell figyelnünk azokra az intelmekre, amiket a hivatal mint útmutatást megfogalmaz, mert mi magunk is okozhatunk gondokat a gazdasági folyamatokban akkor, ha túlontúl akarunk részleteket szabályozni, vagy esetleg rosszul szabályozunk bizonyos dolgokat. Ebbe a körbe venném a földgázszolgáltatásról szóló törvényt, ami most éppen a parlament asztalán van, azt, hogy a Magyar Energia Hivatal és a Gazdasági Versenyhivatal között lévő párhuzamosságok megszüntetésére most jó lehetőségünk kínálkozik, és ezt megtehetnénk.
A másik oldalról tényleg komoly gondot jelent, hogy melyik az a pont, ahol a hivatalnak be kell avatkoznia. Közgazdaságilag vagy vállalkozásban résztvevőként azt mondjuk, ésszel elfogadható, hogy egyes vállalkozásoknak a kutatás-fejlesztés finanszírozásához, azaz a fennmaradáshoz egyre nagyobb tőkére van szükségük, tehát a vállalkozásokban szinte természetes igénnyel jelentkezik a fúzió, viszont a hivatalnak egy adott ponton tudni kell megálljt parancsolni, és ezt tovább már nem engedni, még akkor sem, ha emellett az adott vállalkozások nagyon nyomósan érvelnek.
A mindennapjainkra jellemző új jelenségekről is beszélt államtitkár úr - ezért ezekről én hosszasan nem beszélnék -, a jogsértő, rossz tájékoztatásról, ami mögött a háttérben mindig megtalálható a piaci erőfölény és az azzal való visszaélés. Ezektől meg kell tudnunk védeni a társadalmat.
Azok a képviselőtársaim, akik tagjai a gazdasági bizottságnak, bizonyára emlékeznek arra, hogy a nagyméretű kiskereskedelmi láncokról is évek óta beszélünk. Az elfogadó javaslatunkban néhány mondat erejéig ez mindig kapott valamilyen súlyt. Itt is nagyon nehéz meghatározni, hogy hol van az a pont, ameddig jogszabállyal be lehet avatkozni. Erre jó példa volt az említett és a jelentésben is szereplő agrártörvénycsomag. Mindig megfogalmazódik a kérdés, hogy a másik oldal - a termelők, a beszállítók - egységbe tömörülve tud-e, képes-e hasonló erőt felmutatni és ezen keresztül javítani a pozícióját, nem pedig csak a Versenyhivatalnál bepanaszolni a feltételezhetően erőfölénnyel visszaélő kereskedelmi láncokat.
(17.50)
Nagyon fontosnak tartom azt a gondolatot a jelentésből, amely a Versenyhivatal bábáskodásával létrehozandó etikai kódexet, tehát az önkéntes vállalásokat érinti. Azt gondolom, hogy egy fejlett piacgazdaságban igenis nagy szerepe kellene hogy legyen azoknak az önként vállalt szabályozásoknak, amelyek mindannyiunk érdekét, tehát a verseny tisztaságát és szabadságát, a verseny érvényesülését kellene hogy segítsék. Pozitívnak értékelem azokat a gondolatokat, amelyeket a hivatalban a jelentés kapcsán tett látogatásunkkor az ágazati vizsgálatokkal kapcsolatban kaptunk, mi ezeket támogatjuk, örvendetesnek tartjuk, mert azok a problémák, amelyek már itt vannak közöttünk és felszínre kerültek, akár a kábeltelevíziózás, a hírközléssel kapcsolatos kérdések vagy a gyógyszer-kereskedelem, mind-mind olyan kérdések, amelyeket vizsgálni, folyamatosan vizsgálni kell, mert a fogyasztók nagyon széles körét érintik.
Az ártörvényre még hadd térjek vissza két mondat erejéig! Igen, '90-ben ez egy nagyon korszerűnek számító ártörvény volt, de időközben különböző szakmai törvényekben, ágazati törvényekben a jogosítványok szerteszét gurultak, tehát érdemes lenne ezt ma már újra egy egységes kerettörvényben szabályozni, amelynek utána tényleg érvényt is lehetne majd szerezni.
Frakciónk a jelentéseket az ajánlásokkal együtt elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak, és összességében az a meggyőződésünk, hogy a hivatal a többéves munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a versenykultúra növekedjen. Köszönjük szépen a munkájukat, és még egyszer elfogadásra ajánlom a jelentéseket és a három határozati javaslatot.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me