PÜSKI ANDRÁS

Full text search

PÜSKI ANDRÁS
PÜSKI ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1998-2002 közötti kormányzati ciklusban a polgári kormány egyik legfontosabb feladatának tekintette a vállalkozások minden kategóriájának a fejlesztését. A kormányzat a versenyképesség feltételeinek javítását igen változatos eszközökkel valósította meg. Ilyen eszközök voltak: a már említett bürokráciacsökkentés; az adó-, valamint a járulékterhelés mérséklése; a támogatások és különösen a tőketámogatások növelése; az innováció segítése és bátorítása; az EU követelményeinek és az európai piacok feltételeinek megismertetése; a munkaerő felkészítése és képzése.
A felsorolt intézkedések különösen fontosak voltak a kis- és közepes vállalkozások számára, mert Magyarországon meghatározó ezek gazdasági és társadalmi szerepe. Mindannyian tudjuk, hogy hazánkban a működő vállalkozásoknak több mint 99 százaléka kis- és közepes vállalkozás, a foglalkoztatottak mintegy kétharmadát ők alkalmazzák, nagyon sok magyar család megélhetését biztosítva ezzel. A kisvállalkozások támogatása a fejlett európai országokban, így az EU országaiban is kiemelt jelentőségű, a támogatás szükségességét a cégek nemzetgazdasági jelentősége és az indokolja, hogy a kisvállalkozás kisebb tőkeereje és mérete minden tekintetben versenyhátrányt jelent a nagyvállalatokkal szemben.
Vizsgáljuk meg, milyen konkrét tényezők indokolják azt, hogy a magyar gazdaságpolitika a prioritásai közé helyezze a kis- és középvállalkozások támogatását.
A hazai kisvállalkozásokat még keményebb követelmények elé állítja, hogy a multinacionális vállalatok nemzetközileg versenyképes vállalkozói kultúrát hoztak az országba, ami ugrásszerűen megváltozott, és nehezen követhető versenyfeltételeket támaszt a hazai vállalkozások felé. A hazai és ezen belül a nemzeti vállalkozások az elmúlt néhány évben fejlődésnek indultak, ám tőkeellátottságuk, likvid eszközeik messze alatta vannak a sikeres működéshez szükséges szintnek.
A hazai kis- és középvállalkozások további nagy problémája a piacra jutás, piacok szerzése, piacaik bővítése. Nagyon lényeges eleme a magyar gazdaság fejlesztésének, mennyire ismerjük fel, hogy a következő időben geopolitikai helyzetünk következtében Kelet és Nyugat nagy árucseréjét bonyolító országa lehetünk.
Az is gondot okoz továbbá, hogy a hazai vállalkozások beszállítási aránya a nemzetközi társaságokhoz képest igen szerény, mindössze 15-20 százalék az összes beszállításból. Ahhoz, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások érdemben megjelenhessenek az Európai Unió piacain, előbb a hazai piacon kell stabilizálni helyzetüket, és a versenyt először az importtal szemben kell megnyerniük: ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a nagyvállalatok beszállítói legyenek. Mindehhez a technikai és technológiai fejlesztéseket fokozottabban kell támogatni.
Sajnálatos tény azonban, hogy a magyar kis- és középvállalkozások rendkívül alultőkésítettek. A polgári kormányzat, felismerve a gazdaságpolitikai szükségszerűséget, útjára indította a Széchenyi-tervet. Ebben a korábbi rendszerektől eltérően nemcsak hitel- és kamattámogatásokat nyújtott a vállalkozásoknak, hanem beruházási tőkét is, megvalósítva ezzel egy kiszámítható, tervezhető, a tőke hiányát mérséklő pályázati rendszert.
2001 a Széchenyi-terv éve volt: 2001 januárjában hirdette meg először a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi-terv pályázatait, amely az előző évinél jóval nagyobb keretből nyújtott közvetlen pénzügyi támogatást a kis- és középvállalkozások számára. Ám nem csupán a pénzügyi támogatások megszerzésére, hanem kedvezményes hitelek felvételére is lehetőségük nyílt; ráadásul 2517 alkalommal nyertek közbeszerzésen kis- és középvállalkozások a 2001. év folyamán, ami jelentős növekedés a megelőző évekhez viszonyítva. A Széchenyi-terv beruházási tőkét is juttatott a vállalkozásoknak, és ezzel még mindig nem értünk a kis- és középvállalkozásokat érintő kedvező intézkedések végére: meg kell említeni a beruházási adóalap-kedvezményt és a beruházási kamatkedvezményt is.
A jelentést áttanulmányozva láthatjuk, hogy mindössze két esztendő alatt, a 2000. és 2001. évben milyen nagy fejlődést értünk el ezen a téren, és hogy a Széchenyi-terv igen nagy hasznára vált a kis- és középvállalkozásoknak. Ezen gazdaságpolitika eredményeként növekedett a kis- és középvállalkozások részesedése a GDP előállításában, az exportban és különösen figyelemreméltóan a foglalkoztatásban. Most, az európai uniós csatlakozás küszöbén különösen fontos lenne a program eredeti formában történő folytatása, hiszen a hazai vállalkozásoknak nem kis kihívás lesz szembenézni az uniós vállalatok versenyével. Most lenne csak igazán fontos a kis- és középvállalkozók közvetlen tőkejuttatás-elérési lehetőségeinek a biztosítása.
A jelenlegi kormánypártok gyakran kritizálják a Széchenyi-tervet, mondván, kevés vállalkozásnak adott közvetlen támogatást, és nem is volt igazán eredményes. Nos, én meg vagyok győződve arról, hogy a hazai kisvállalkozók nagyon örülnének, ha most is élne az a kormánypártok által nem elég eredményesnek minősített gazdaságélénkítő terv, amely igen hatékonyan javította versenyképességüket és piacra jutási feltételeiket.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Széchenyi-terv számos egyéb programot is tartalmazott. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy ezen beruházások kivitelezését többségében helyi kis- és középvállalkozások végezték. Így nem mehetünk el természetesen szó nélkül a mellett a tény mellett sem, hogy a Széchenyi-tervnek milyen számottevő, indirekt gazdaságélénkítő és gazdaságfejlesztő hatása volt.
A beszámolóra visszatérve azt önmagában nem kifogásolhatjuk, statisztikailag korrekt, a 2000. és 2001. évi kormányzati eredményeket hitelesen mutatja be. Csak egy dolog nem érthető: az, hogy mi indokolta ennek a gazdaságpolitikának a leállítását. A Széchenyi-terv megszüntetése az elmúlt esztendőben, közvetlenül az Európai Unióba történő belépésünk előtt több volt, mint hiba, hiszen látható volt, amint a kis- és középvállalkozói szektor támogatottsága növekedett, a különböző kedvezmények igénybevételénél százalékos arányuk is nőtt. Ígéretek természetesen azóta is születtek és születnek, hiszen alig egy hónapja beszélt a miniszterelnök úr itt, a tisztelt Ház előtt az Európa-tervről, de a gyakorlatban ezeket az intézkedéseket a hazai vállalkozások nem érzik.
(15.20)
A multinacionális cégek azonban, noha vannak kisebb problémáik, viszonylag jól érzik magukat az országban, és ez jó. Időszerű lenne azonban olyan állapotot elérni, amikor ezt a nemzeti kézben lévő vállalkozásokról is elmondhatnánk. Nem arra kell törekednünk, hogy a külföldi tőke helyzetét nehezítsük, hanem azt kell elérnünk, hogy a hazai vállalkozások számára se legyenek a feltételek kedvezőtlenebbek a külföldiekénél. A sikeres európai uniós csatlakozás minimális feltétele a nemzeti vállalkozások megerősödése, termelékenységük jelentős javulása, jobb tőkeellátottságuk biztosítása. Ebben a tekintetben a polgári kormány megkezdte a munkát, amit folytatni kellene.
Másik fontos feladat az uniós követelményrendszer, a jogszabályok, minőségi környezetvédelmi feltételek megismertetése a vállalkozókkal. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kisvállalkozók számára az uniós pályázatok elkészítése igen nagy nehézségeket jelent, ezért a kormánynak meg kell teremtenie a szakszerű pályázatok elkészítésének szakmai és pénzügyi feltételeit. Szükséges lenne egyfajta egységes, átlátható megjelenés a kormányzat részéről, különösen vidéken, hiszen elméletileg most is nagyon sok kormányzati ember dolgozik egy-egy településen, kistérségben, hogy annak fejlődését valamilyen formában elősegítse, de ezek munkája nem összehangolt, nem egységes, és nem szervezett keretek között folyik.
Ezt muszáj transzparens mederbe terhelni, mert a helyi kisvállalkozók nem tudnak igazán kitől segítséget kérni, nincsenek tisztában létező lehetőségeikkel. Fontos továbbá, hogy a vállalkozások különböző csoportjaira mielőbb elkészüljenek a hatástanulmányok, a pozitív hatásokra való felkészülés és a negatív hatások kivédése érdekében. Képesnek kell lennünk igénybe venni minden olyan eszközt, amellyel a kevéssé magyar vállalkozásokat és piacainkat eurokonform módon védeni tudjuk. Az Európai Unió a fejlesztéseket sikeres pályázat esetén is többnyire utólag finanszírozza, ezért szükség van olyan banki konstrukciók kialakítására, ami a vállalkozók ebből eredő pénzügyi terheit enyhíteni tudja.
A kormány a választások óta eltelt időszakban érdemben nem tett semmit a mintegy 850 ezer hazai vállalkozás versenyképességének erősítése érdekében. Ez különösen nagy hiba az európai uniós csatlakozás előtti utolsó esztendőben. Mindössze annyi látszik ebből a stratégiából, hogy a bankszféra elsődlegesen az a kör, amely alapvetően a kis- és középvállalkozások külső forráshoz jutását elő kell hogy segítse. Sajnos, azt kell hogy mondjam, hogy ez egy alapjaiban téves stratégia, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a kisvállalkozások legnagyobb része nem igazán hitelképes ügyfél a nagy bankok szemében. A nagy, külföldi tulajdonú bankok a tapasztalatok szerint nem szívesen foglalkoznak a kisvállalatokkal, azok finanszírozásával. Számukra tehát a külső forrásoknak ez az ajtaja bizony többnyire zárva van.
A Magyar Demokrata Fórum szerint egy felelős kormány számára kiemelt feladat kell hogy legyen a kis- és középvállalkozások gazdasági és társadalmi súlyának növelése. A Széchenyi-terv pályázatainak jelentős sikerei igazolják, hogy szükség és igény van a folytatásra. A Magyar Demokrata Fórum szerint kiemelt fontosságú, hogy a kormány a magyar kis- és középvállalkozások támogatását rövid időn belül legalább a Széchenyi-terv színvonalára emelje. Az államnak tehát erősítenie és stabilizálnia kell partneri szerepét a gazdaságban, mert hazánk csak így léphet be az Európai Unió fejlettebb országai közé. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me