DR. BARTHA LÁSZLÓ

Full text search

DR. BARTHA LÁSZLÓ
DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Göndör István képviselő úrnak volt néhány kérdése, illetve észrevétele azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeket teremt az új törvény a befektetők számára. Jelentem, a hatályban lévő törvényhez képest semmi újat egyébként nem ad. Az a törvény, amelyik eddig szabályozta ezt a kérdést - s most nem a 2001. évi törvényről beszélek, amit a jelenlegi kormány felfüggesztett -, gyakorlatilag szabad döntést adott az önkormányzatoknak abban a tekintetben, hogy miképpen kívánják ellátni az egészségügyi feladataikat, ad absurdum bármelyik önkormányzat megtehette és most is megteheti, hogy tőkét von be valamilyen típusú befektető részéről; a mostani törvényjavaslat egyfajta formát próbál adni ennek a folyamatnak. De hát az előző törvényt ez a kormány felfüggesztette, így visszatért az eredeti szabályozatlan állapot, és így kerülhetett sor például arra, hogy több radiológiai osztályt, akár tanszéket is külföldi befektetők kezére lehet juttatni. Szeretném megkérdezni a minisztériumot, mit kíván tenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Hiszen ha nem függesztették volna fel az előző törvényt, akkor garantáltan állami többségű tulajdonnak kellett volna maradnia ezekben az intézetekben. Lehet, hogy pont ez volt a baj egyébként, hogy azzal ezt próbálták elkerülni, hogy százszázalékosan magánkézbe lehessen juttatni.
A másik: az igaz, hogy testületek döntenek ilyen kérdésekben, csakhogy egy pénzügyi szempontból lehetetlen helyzetbe hozott önkormányzatnak a döntési lehetőségei nyilvánvalóan sokkal szűkebbek, mint egy olyan önkormányzatnak, amelyik megkapja a kormánytól az ígért forrásokat. Azt gondolom, ha minden testület ilyen helyzetben volna, akkor egészen másképpen állna hozzá.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me