GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottságban mi kifejezetten hangsúlyt adtunk annak, hogy a bizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel, és ezzel is kifejezésre akartuk juttatni azt, hogy az egészségügyben is van helye a piaci viszonyoknak, csak megfelelő kerettörvényt kell alkotni. Én most belenéztem újra a törvényjavaslatba, mert lehet, hogy nem is ugyanarról a törvényről beszéltünk mi a gazdasági bizottságban, amiről a képviselő asszony beszélt, de én mégis elmondom, amiket mi mondtunk a bizottságban.
Alapvető érdekünk fűződik ahhoz, hogy a járulék növekedése nélkül jobb minőségi ellátást kapjunk mi mint leendő, potenciális betegek.
(10.20)
Fontosnak tartjuk azt, hogy egy szervezetsemleges rendszer alakuljon ki, amelyben a tulajdonosi formától függetlenül biztosított, garantált a magas színvonalú egészségügyi ellátás. Ez a törvény nem teszi kötelezővé a privatizációt, a lehetőségét teremti meg annak, hogy átalakuljanak az egészségügyi intézmények és megjelenhessen a magántőke is az egészségügyi szektorban. A törvényjavaslatban - és ez a bizottságban egyértelműen kiderült - nem jelent kötelező átalakulást és nem jelent privatizációt, tehát egy elhibázott fogalomként került be, hogy itt privatizációról van szó.
Megfogalmaztuk azt, hogy a törvényben van regulátor, de ezt erősíteni kell, tehát erősíteni kell azokat a garanciális elemeket, amelyek biztosítják ezt a magas színvonalú ellátást és szolgáltatást. A magántőke megjelenése felvet olyan problémákat, hogy tőkeemelés, vagyonértékelés, amelyek eddig az egészségügyben nem voltak jellemzőek - tehát az eszközöknek mennyi a valós piaci értéke, és itt nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok, amelyek tulajdonosok, ezen kellően őrködni fognak, hogy megfelelő arányt képviseljenek. Mi lehetőséget látunk arra, hogy az egészségügyi dolgozók esetében az önkormányzatok mint jelenlegi tulajdonosok lehetővé tegyék azt, hogy ma az egészségügyben dolgozók tulajdonossá váljanak, mert lemondhatnak a saját részükről a munkavállalók javára, ezt majd helyben kell kialakítani.
Fontosnak tartjuk azt, hogy elkészülnek azok a régiótérképek, amelyek be fogják mutatni azt, hogy milyen az ellátóképesség, milyen szolgáltatóhálózat kell ahhoz, hogy lehetőség szerint egyenlő hozzáférési esélyünk legyen az egészségügyi ellátórendszerhez. Fontosnak tartjuk, hogy a fekvőbeteg- és a járóbeteg-ellátás finanszírozásában ne legyenek különbségek, tehát tényleg az adott helyi adottságok függvényében lehessen kialakítani a megfelelő struktúrákat. Tehát az a véleményünk, hogy itt a strukturális átalakulásnak a szervezeti intézményi kereteit teremtjük meg, megfelelő szakmai és pénzügyi garanciákkal, és azt gondolom, képviselőtársaim, hogy az egészségügy sem kerülheti el azt a folyamatot, amelyben mindannyiunknak közös érdeke, hogy az adófizetők pénzéből gondoskodjunk a lehető leghatékonyabb felhasználásról.
Tehát amikor a gazdaságban az elmúlt több mint tíz évben tapasztaltuk, hogy korszerű irányítási, üzemgazdasági módszerek honosodtak meg, akkor ezeket nyilván megfelelő korlátokkal… - mert én nem beszéltem nem orvos lévén arról, hogy milyen nagy súlya van és milyen speciális érdekeknek kell érvényesülni, de azt gondolom, hogy a regulátor, akár a tárca, akár az OEP, kellő garanciát és törvényi garanciát hozhat ebbe a rendszerbe, hogy a kettő ne ütközzön, hanem a békés együttműködésből mi, leendő betegek, a lehető legjobban kerüljünk majd ki.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me