IVANICS ISTVÁN

Full text search

IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Miniszter Asszony! A gazdasági bizottságban, ahogy az előttem szólótól is hallottuk, ennek a törvénynek a gazdasági mozgatóerői, a lehetőségek, hogy mit tudunk a piaci viszonyok beemelésével javítani az egészségügyön, képezték a vita tárgyát. Természetesen a szakmaiság kérdése is nagy súllyal szerepelt, és a végén a hozzászólásomban szeretnék erre kitérni.
Mindenképpen érzékelhető volt egy aggodalom nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti képviselők részéről is, hogy vajon a piaci viszonyok beemelése hogyan s mint fog működni. Megfogalmazódott Molnár Albert szocialista képviselőtársunk részéről az, hogy ma a kamatokkal való operálás… - tehát hogy egyszerűen hitelekkel, szakmai befektetők révén is meg lehet oldani a kérdést, egyértelműen ez az aggodalom jelentkezett; tehát nem feltétlenül szükséges egy nagy gyógyszergyártó mogult rászabadítani egy kórházra, amikor a helyi menedzsment is a jelenlegi kamathelyzet ismeretében meg tudja oldani a feladatát.
Göndör képviselőtársunk részéről merült fel egy ilyen markáns megjegyzés, hogy a lehető legrövidebb időn belül piaci viszonyokat kell teremteni ebben a szektorban. Én ezzel kapcsolatban szólaltam fel, hogy tudomásunk szerint az Alkotmánybíróságnak van egy olyan állásfoglalása, hogy az egészségügyben a korlátozott piaci versenynek a joga megáll. Tehát nincsenek olyan kötelezettségeink, hogy itt ezt a nagyon hangsúlyozott szektorsemlegességet mindenképpen erősítsük, és egy olyan jellegű piaci versenyt indítsunk el az egészségügyben, amely esetleg jóvátehetetlen károkat okoz. Különösen szemléletes volt ez dr. Kapolyi László MSZP-s képviselő részéről, nála talán a szociáldemokrata gyökerek vetették fel azt a megközelítést, hogy mindenképpen szükséges a szakmaiságnak a figyelembevétele, és fájlalta, hogy a magyar privatizáció során eddig sem vettük igazából figyelembe az adott kultúra, az adott szakmai kultúra kiaknázását, és aggodalmát fejezte ki, hogy a praxisjog felfüggesztése vagy ennek a kizárása, hogy úgy mondjam, az orvostársadalomra rendkívül nagy hátrányt fog jelenteni, és ez esetleg nem kívánt következményekkel jár.
A meglepetés számomra az volt, hogy az alelnök úr, aki vezette az ülést, egyszerűen így zárta le ezt a vitát: “Megpróbálom néhány mondattal lezárni, és megkímélem a kormánymegbízott urat, hogy válaszoljon, hiszen a mai nap folyamán csupán arról kell nekünk dönteni, hogy általános vitára alkalmasnak tartjuk-e, a kérdésekre adott válaszokkal a témakör tulajdonképpen lefedésre került.”
Ezek után felmerül az emberben a kérdés, hogy egy bizottsági vita során lehet-e alkalmazni ilyenfajta diktatúrát, hogy ha egy kényes kérdés felmerül, akár kormányzó oldalról, akkor egy ilyen gesztussal fogom és lezárom a vitát. Mindez utal arra, hogy a gazdasági bizottságban egy nagyon komoly aggodalom fogalmazódott meg abban az irányban, hogy ezek a változtatások, amelyeket a tisztelt kormány ebben a törvénytervezetben javasol, nagyon-nagyon komoly olyan gazdasági és versenypolitikai szempontokat vetnek fel, amelyek kérdésessé teszik ennek a törvénynek a jogosságát.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me