DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Frakcióvezető Úr! Képviselőtársaim! Az a probléma és az a megoldás, amelyről Kuncze Gábor beszélt, nagyon sok százezer embert érint. Bár túl vagyunk a bocsánatkérésen is - mármint a TV2 részéről -, nem tanulság nélkül való maga a történés sem. Hiszen mindenféle rossz szándék nélkül ugyan, de egy nagyon nagy hatású tévéműsorban több százezer embert sikerült úgy megbántani, több százezer embert sikerült nagyon rossz helyzetbe hozni, és ezen a bocsánatkérés csak enyhíthet, hiszen nem ugyanakkor, nem ugyanannyian látták és nézték ezt a bocsánatkérést.
Annál is inkább fontos az a felelősség, amelyet mindnyájan viselünk - kormány, az Országgyűlés, a magyar közélet szereplői -, mert látható módon nagyon gyorsan, nagyon rövid idő alatt kialakulhatnak olyan helyzetek, amelyeket utána nagyon nehéz helyrehoznunk. Most szerencsére egy olyan esetről van szó, amelyből, úgy tűnik, a magyar társadalom felelős tényezői tanultak. Hiszen annak a hatása, hogy akár faji, vallási, nemi vagy bármilyen más szempontból kisebbséghez sorolandó magyar állampolgárok esetében egy klisé, egy előítélet révén emberek bántódjanak meg, ennek a hatása ebben a felfokozott és nagyon gyorsan pörgő világban igen nagy.
Hiszen arra is kell gondolnunk ilyen esetben, hogy vajon mit érezhet az a cigányember, aki, mondjuk, éppen munkát keres, és ezzel a sztereotípiával találkozik a műsorban. Vagy mit érezhet az a kisgyerek, mondjuk, a jászladányi általános iskolában, aki a hátsó sorban ülve még nagyobb gyanakvással néz társaira és azok is őrá viszont? Éppen ezért azt gondolom, hogy közös felelősségünk van, és erre a közös felelősségre mutatott rá a frakcióvezető úr.
De közös felelősségünk magunk miatt van; nem csupán azért, mert az Európai Unió tagjává válunk, magunk miatt van, a magyar nemzet, az itt élő kisebbségek közös érdeke miatt van, hiszen ebben a hazában élünk, és együtt fogunk élni a továbbiakban is. Éppen ezért minden olyan lépés, amelyet a kormány tervez, és amit az Országgyűlés elé fog terjeszteni, legyen az az antidiszkriminációs törvény, legyenek azok a közoktatási vagy egészségügyi, vagy szociális, vagy munkahelyteremtő programok, amelyek a magyar cigányság sorsát vannak hivatottak egy nagyon komoly és egy megalapozott társadalmi fejlődésen keresztül rendezni, azt gondolom, ez olyan közös felelősség, amelyben a Magyar Országgyűlés reményeim szerint osztozni is fog.
Mert az előítéletesség, a klisék, az indulatok nagyon mélyen, de meghúzódnak, és egy-egy ilyen pillanatban, amikor felszínre törnek, még egyszer mondom, akár szándékolatlanul is, azért figyelmeztető jelként jelennek meg.
(9.40)
S azt gondolom, a megoldás keresésében és megtalálásában is nagyon nagy az Országgyűlés felelőssége. A humornak tényleg helye van; a humornak helye van, mert old, és feszültségeket képes rendezni. Abban bízom, hogy legközelebb a humor valami olyan pozitív dolog eszköze és bemutatása lesz, amiben akár a magyar televíziózás, rádiózás vagy újságírás kiválóságai segíteni fognak bennünket ezeknek az előítéleteknek a feloldásában - mert ez nemcsak a kisebbség érdeke, hanem a többségé is, mert ebben a hazában élünk, és mert egymásra vagyunk utalva.
Még egyszer köszönöm a frakcióvezető úr felszólalását, köszönöm hogy felhívta a figyelmet erre a kérdésre, és biztosíthatom róla, hogy a kormány nemcsak általában és nyilatkozatok szintjén, mint a múlt héten, hanem a konkrét cselekvésekben is ezeknek az előítéleteknek a feloldásáért fog cselekedni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me