DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az ügyrendi bizottság tavaly december 18-án tárgyalta a Fidesz képviselőcsoportja által benyújtott kifogást, és többségi állásponttal arra a megállapodásra jutott, hogy az az eljárás, amit a költségvetési bizottságban követtek, nevezetesen, hogy a felszólalás idejét egy többségi szavazással korlátozták, ezt házszabályszerűen tették.
A probléma nem abból adódik tehát, hogy az eljárás házszabályszerű vagy sem, hiszen az a Házszabály 29. §-a szerint egyértelműen házszabályszerű. A probléma abból adódik, hogy egy bizottság maga határozza meg az ügyrendjében, hogy milyen korlátokat állít fel a vita során. Sajnálatos módon a költségvetési bizottságnak ilyen ügyrendje nincs. Az ügyrendi bizottság sok alkalommal fölhívta már a bizottságok figyelmét, hogy alkossák meg ügyrendjeiket, ugyanis ezek megalkotásával az ilyen természetű viták lényegesen csökkenthetők lennének.
Mindent egybevetve tehát a bizottság hosszú és kimerítő vita után döntött úgy, hogy a költségvetési bizottságban alkalmazott megoldás házszabályszerű. Az pedig, hogy milyen gyakorlatot folytatott a megelőző években, nem házszabály-értelmezési kérdés, hanem ügyrendi kérdés kellene hogy legyen.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy az állásfoglalásunkat erősítse meg, a Fidesz képviselőcsoportjának kifogását pedig utasítsa el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me