BALSAY ISTVÁN

Full text search

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a kérdést az elmúlt év decemberében nyújtottam be. A kérdés arról szól, hogy több városban, így Székesfehérváron is, ahol több mint 7 ezer lakás kapott a Széchenyi-terv pályázatából jelentős támogatást felújításra, a hőtechnikai szabványoknak és előírásoknak való megfelelésre, a szocialista-szabad demokrata kormány belépésével ez a lendület megtört, abbamaradt egy olyan folyamat, amely családok lakhatását, az emberek mindennapi közérzetét jelentősen befolyásolja.
Székesfehérváron több kerületben, többek között egy konkrét helyen, a Széchenyi utcában is 20 millió forint nagyságrendben támogatást igényeltek és megkapták. Később ez a támogatás az önkormányzathoz került át a jogszabály változása kapcsán, és a Széchenyi utcai szövetkezeti társasház nem tudott arról, hogy az elnyert pályázat után nekik járó pénz hova került.
Államtitkár úr, az ország más, különböző pontjain is hasonló helyzetekkel találkozhatunk, hiszen mindannyian tudjuk, hogy 20-25 év alatt közel egymillió telepszerű, többszintes lakás, otthon épült meg, és azt is tudjuk, hogy az önkormányzatoknak, majd a boldog bérlőknek és tulajdonosoknak ezeket a rohamosan pusztuló, romló, felújítást igénylő lakásokat fenn kell tartani. Meggyőződésem, hogy ahol jelentős felújítási, sőt nagyfelújítási hátralékkal, kedvezménnyel adta el az állam, az önkormányzat a lakásokat, ott több tíz-, esetleg százmilliárd forintnyi nagyfelújítást is átterhelt a boldog tulajdonosokra.
Az a kérdésem, hogy az Alkotmánybíróság határozatát követően mi lesz azokkal a társasházakkal, ahol nem képződött felújítási alap. Mi lesz azokkal a társasházközösségekkel, amelyek nem felelnek meg a felújításialap-képzés hiányában az állami és az önkormányzati követelményeknek?
Tisztelettel várom egy konkrét esetben is válaszát, és elvonatkoztatva a többi telepszerű, többszintes lakás felújításával kapcsolatban is.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me