DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A jogszabálynak nem az volt a célja, hogy a tetőtér-beépítéssel létrejött új lakást építőket ne támogassa és ne segítse, hanem pontosan ellenkezőleg: azokban az esetekben, amikor az emeletráépítés, illetve a tetőtér-átalakítás azon módon zajlik vagy folyik le, hogy a régi tetőt leszedik, megfelelő magasságúra felemelik, a tetőelemeket, a tetőcserepeket is kicserélik, és új lakás jön létre, akkor jár a támogatás. Ha itt van egy merev jogértelmezési gyakorlat, akkor én szeretném azt megerősíteni és világossá tenni, hogy nem lehetett az a célja a jogalkotónak a 2001-es kormányrendelet esetében, hogy ezt ilyen szűkítően értelmezze, mint ahogyan az ön által elmondottak ezt jól bemutatták.
A korábbi időszakhoz képest a jogszabály szövege azért került átalakításra, és azért lett a tetőtér-beépítés szűken értelmezett tekintetében korlátozás, mert a jogszabály alkalmazásának gyakorlatában nagyon sok visszaélést tapasztaltak, mégpedig olyan módon, hogy azt is tetőtér-beépítésnek tekintették a gyakorlatban - próbáltak ezzel, és nagyon sokan valóban is visszaéltek -, hogy belülről beburkolták a szarufákat, a régi, esetleg elkorhadt elemeket, régi cserepeket, egyebeket bennhagyták, és ezt értelmezve próbáltak meg visszaélni a jogszabállyal, és pénzügyi kedvezményezett helyzetet elérni. Ezért került sor a jogszabály módosítására, és szeretném azt megerősíteni, hogy abban az esetben, ha megfelelő magasságúra emelik a régi tetőt, és a tetőtér-átalakítással új lakás jön létre, akkor jár a támogatás.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me