DR. GÉMESI GYÖRGY

Full text search

DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Ön sajnos nem jól emlékszik, vagy a fölkészítői nem jól tájékoztatták. Az autópálya-használati díj bevezetéséről nem a Fidesz-MDF-kisgazda kormány döntött, hanem az előző, hiszen átadta a parlament a hatáskört a kormánynak, és ők döntötték el az autópálya-használati díj bevezetését.
Azt, hogy matrica lett, valóban a későbbi kormány döntötte el, annak a sok-sok tiltakozásnak a hatására, ami egyébként korábban még az én részvételemmel is történt. Ez az egyik észrevételem.
A másik, hogy az érdekeltek egy részének bevonásával volt miniszter úr jelen egy ilyen beszélgetésen, ami - megmondom őszintén - nem a teljes kört fedi le. Hiszen én azt kérdeztem, az országos önkormányzati érdekszövetségekkel egyeztettek-e, mert ez törvényben előírt kötelezettsége egyebek iránt a tárcának, amennyiben ezt figyelembe veszi.
(14.20)
A használati díjjal pedig az a probléma, hogy magas; egyszerűen drága az autópálya-használati díj. Nem említem külön az M5-öst, mert egy külön problémakör, 6200 forint ma Szeged és Budapest között egy oda-vissza út. Ígéret volt rá, hogy valamilyen formában változás lesz. Egyszerűen sok az autópályadíj, lemennek az autók az alsóbbrendű településre, és kaotikus állapot fog kialakulni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem utólag kell számolgatni a gépkocsikat, nem utólag kell hatástanulmányt végezni és annak következményeit megoldani, hanem előre, egyeztetés után megoldani ezt a kérdést, például azzal, hogy mérsékeltebb autópálya-használati díjat vezetünk be, vagy legalábbis mérsékeltebb autópálya-használati díj (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kerül alkalmazásra. Az M7-es esetében pedig többszörös lesz az autópálya-használati díj vagy matricavásárló, ezért jóval több bevételre számíthat a kormány.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me