DR. KELEMEN ANDRÁS

Full text search

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A Fejér megyei Pátka 10 kilométeren belül esik Székesfehérvártól, és helyzetéből adódóan lakosainak élete sok szempontból összefonódik Székesfehérváréval. Fejlődésének fő akadálya a megközelíthetőség. Magasabb építésű járművek, mint amilyen a tűzoltóautó, a kamion, klímával felszerelt autóbusz, tartálykocsi, hűtőkocsi, a betonszállító gépjármű, valamint többféle áruszállító jármű nem tud a műúton bejutni a faluba, mert azt megakadályozza egy vasúti átívelés.
(13.00)
Az akadályt a 8114-es jelű országos közút 1+631-es kilométerszelvényében levő nem szabványos műtárgy jelenti, amely az út fölött nem ez előírt 4,2 méteres magasságban, hanem csak 3,5 méterre húzódik. Ez az oka.
Négy megoldási lehetőségről tudok. Az egyik, hogy a műtárgyat át kell építeni, amelynek korábbi tervezett költsége több mint 100 millió forint. A másik a vasútállomást megkerülő 1,6 kilométeres földút szilárd burkolatúvá történő átépítése, amely azonban magánterületen levő szántóterületen is áthalad, és a Rovákja-patak áthidalását is szükségessé teszi. Harmadik lehetőség: szintbeli vasúti kereszteződés kiépítése a szükséges biztonsági berendezésekkel. A negyedik: a vasúti műtárgy lebontása, mivel jelenleg már csak Lovasberényig közlekedik nagy ritkán egy-egy teherkocsi-szerelvény, bár tudok arról, hogy a MÁV tervez úgynevezett nosztalgiajáratokat a jövőben, de nem tudom, ez a terv mennyire megalapozott és kiforrott.
Kérdezem tehát miniszter urat, milyen megoldás várható és mikorra annak érdekében, hogy a pátkai lakosság elzártsága megszűnjék. Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me