DR. MAGYAR BÁLINT

Full text search

DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A jelenlegi oktatási kormányzat is fontosnak és helyesnek tartja a jogtiszta szoftverek felhasználásának támogatását. Úgy gondoljuk, egy ország fejlettségi szintjét nemcsak az egy főre jutó számítógépek és internetelérések számával jellemezhetjük, hanem legalább ennyire fontos értékmérő jogkövető állampolgárainak a száma is. Ezért az oktatási tárca a jövőben is mindent megtesz azért, hogy legalább az oktatás területén ne forduljon elő szerzőijog-sérelem. Fontos ez egyrészt azért, mert Magyarországon az oktatás az egyik legnagyobb ágazat, másrészt azért, mert az oktatási intézményeknek kiemelkedő szerepe van a felnövekvő nemzedékek szemléletének formálásában.
Természetesen nem helyes, hogy ezen nemes célok érdekében csak egyetlen szállítóval és csak egy gyártó termékeire kötött szerződést a korábbi Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Ennek érdekében az Oktatási Minisztérium megvizsgálja, hogy milyen módon tehető nyílttá a verseny, és ennek következményeképpen hogyan lehetséges kedvezőbb áron beszerezni ezeket a szoftvereket.
Felhívjuk a képviselő úr figyelmét, hogy az eredeti szerződést, kifogásolható módon, nem az Oktatási Minisztérium írta alá, hanem a Miniszterelnöki Hivatal. Jelen pillanatban folyamatban vannak a tárgyalások a Campus-szerződés meghosszabbításáról, amelyet már az oktatási és az informatikai tárca közösen bonyolít.
A képviselő úr azon konkrét kérdésére válaszolva, miszerint nyilvánosságra hozható-e a Campus-szerződés tartalma, azt a választ áll módomban adni, hogy a gyártó hazai képviseletét megkerestük, akik az alábbi nyilatkozatot tették: a MeH és a Microsoft között 2001 novemberében köttetett Campus-szerződés szövege az illetékes kör részére szabadon hozzáférhető - ez elég dodonai megállapítás, mondom zárójelben -, a szerződésben érintett felek, így például a Microsoft, bármikor rendelkezésre áll a szerződés magyarázatára, értelmezésére.
Törekszünk egyébiránt a szerződés minél szélesebb körű megismertetésére a kedvezményezetti kör részére, különböző fórumokon. Zárójelben jegyezném meg, hogy a parlament nemsokára tárgyalni fogja a közpénzek átlátható felhasználásáról szóló törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a közpénzekből kötött szerződések konkrét és részletes megismerését, immár törvényi felhatalmazás alapján.
A képviselő úr második kérdésére válaszolva, hogy mit tesz a minisztérium a szoftverek kétszeres megvásárlása ellen: arról tudom tájékoztatni, hogy a felsőoktatási intézmények gépeik megvásárlásakor OEM-operációs rendszert kaptak. A Campus-szerződésben megfizetett frissítési ár alapján jogosultak a szerződés élettartama alatt az újonnan megjelenő, fejlettebb változatra cserélni. A számítógépen alkalmazott egyéb szoftvereket, szoftvercsomagokat - például a több mint 100 ezer forint értékű Office-csomagot - nem kell a számítógéppel együttesen megvásárolni, azt a Campus-szerződés biztosítja.
Végezetül, hogy a valóságos verseny kialakuljon, valamint más gyártók felhasználói programjainak a megismertetése is megtörténjen, az oktatási tárca folyamatosan bővíti ezen támogatott termékek körét. Jó példa erre a legutóbbi sulinet-bővítés 600 iskolában, amelynek keretében - a Sulinet Programiroda szervezésében - nyolcszáz pedagógus több mint 20 százalékát egyéb, nyílt forráskódú operációs rendszer és felhasználási program használatára képeztek ki, a saját kérésük alapján.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me