SELMECZI GABRIELLA

Full text search

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen a miniszter asszonynak, hogy válaszolt, de sajnos a betegek most csak újabb ígéreteket hallottak.
Tény az, hogy ha az Orbán-kormány által megkötött megállapodást nem rúgták volna fel, akkor a tb által nem támogatott gyógyszereknél nem lett volna ilyen drasztikus áremelés; nem fordulhatott volna elő az, hogy az infláció többszörösével, ötszörösével, hatszorosával, hétszeresével emelkedtek volna az árak, hiszen ebben a megállapodásban, amelyet a gyógyszergyártók aláírtak, az volt, hogy önmérsékletet tanúsítanak a tb által nem támogatott készítményeknél. A tb által támogatott készítményeknél pedig sajnos az a gyakorlat, hogy az inflációt meghaladóan emelkednek az árak. Nyilván egy perc most nem elegendő arra, hogy ezt a szakmai vitát lefolytassuk.
Egyébként pedig az ingyenességre vonatkozó ígéreteket sem váltotta be a kormány, miniszterelnök úr az osteoporosisos, a csontritkulásos betegek és a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára.
Tisztelt Miniszter Asszony! Amikor a patika pénztáránál a nyugdíjasok sorban állnak, akkor sajnos még forinttal fizetnek - ott kevés a szocialista ígéret.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me