DR. KERÉNYI JÁNOS

Full text search

DR. KERÉNYI JÁNOS
DR. KERÉNYI JÁNOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Gyulai Városi Bíróság megkeresésben kérte az Országgyűlés állásfoglalását Tóth Károly országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett Domokos László országgyűlési képviselő. A feljelentés szerint az önkormányzati választás kampányidőszakában egy MSZP-logóval ellátott szórólap került terjesztésre Békés megye településein, így Gyulán is, amely valótlan tényállításokat tartalmazott, és ezért a feljelentő becsületének csorbítására alkalmas.
A mentelmi bizottság az ügyet 2003. február 5-ei ülésén tárgyalta. Tóth Károly az ülésen, egyéb elfoglaltsága miatt személyesen nem jelent meg, de írásban közölte az üggyel kapcsolatos álláspontját. Levelében felsorolja azokat az érveit, amelyek szerinte alátámasztják a szórólapban foglalt kitételeket. A mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a büntetőjogi felelősség kérdésével, és ebben a vonatkozásban nem vizsgálta a tényállást.
A mentelmi bizottság álláspontja szerint az országgyűlési képviselők egymás közötti kampányügyei kapcsán nem használ az Országgyűlés tekintélyének az, ha ezekben az ügyekben büntető feljelentés születik.
Mindezek alapján a mentelmi bizottság többségi szavazattal, 8 igennel, 2 tartózkodással javasolja az Országgyűlésnek, hogy Tóth Károly országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm szépen a szót. (Taps.)
(16.20)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me