DR. BARÁTH ETELE

Full text search

DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Igyekszem megküzdeni azzal az ellenszenvvel, amit ilyenkor, fél egy után az ember érez, de kétségtelenül nem én választottam meg a hozzászólásom időpontjának lehetőségét. Ellenben szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez a metró valóban mindenfajta összefüggésében, mind a politikai, mind a gazdasági összefüggésében egy kicsivel nagyobb jelentőségű annál, mint ahogy ezt most próbáljuk kezelni.
Iszonyatosan rövid szeretnék lenni. A jog amiért fölszólalók, túl azon, hogy mérnök vagyok, és 1960-ban a 60-as ÁRT-ben találkoztunk először ezzel a nyomvonallal, tehát egy szép 40 éves történetnek történelmi pillanata van, egyébként Zuglónak egyéni képviselője vagyok, ezért röviden azért szeretnék kardoskodni, hogy igenis a Bosnyák térig és azon túl is menjen ki a metró. Mentségemre szolgáljon az, hogy a gazdasági kabinet ülésén azt is elmondtam, amit most, a politikai vitában halkan mondok el, de igenis azt gondolom, hogy foglalkozni kell egészen a Budaörsig tartó nyomvonal megtervezésével is, mert kifejezetten akkor van értelme egy metrónak, ha az megfelelő transzverzális nyomvonalon húzódik. Éppen ezért semmifajta akadálya nem lehet annak, hogy legalább tervezési szinten elkezdődjön a teljes nyomvonal vizsgálata.
Általános vita lévén, én két egészen másfajta dologgal szeretném röviden folytatni, illetve be is fejezni hozzászólásomat. Az egyik az, hogy számomra azért is történelmi jelentőségű, mert az a bizonyos per, amire Bőhm András is utalt, végre felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon a tervezési tevékenység megfelelő törvényi szabályozást igényel. Az, hogy melyik szint, parlament, önkormányzat, kormány, ki mivel foglalkozzon, hogy mi a megosztás egy önkormányzat, az állam és a magánszféra között, nem egyéni döntések kérdése, hanem egy tisztességes alkotmányos és törvényi szabályozás kérdése.
A másik, amikor a metróról beszélünk, és körülbelül olyan nagyságrendű fejlesztésről, mint a Gripen-fejlesztés volt, akkor végig kell gondolni azt, hogy ennek a multiplikátor hatása nem egy esetleges, véletlenszerű hatás. Nem arról van szó, hogy néhány ember dolgozik, ezrek akár, és adót fizetnek, hanem itt gépek, eszközök, elektronika, technológia jelenik meg, ami a magyar iparnak politikai fejlesztési szándéka is, lehetősége is.
(0:40)
Egy ilyen metró megépítése folytatólagosan lehet bizony exportcikke is a magyar gazdaságnak. (Folyamatos zaj.) Tehát ennek a kormányzati döntésnek további olyan sodra van, ami ebben a zajban bezzeg nem hallatszik el semmilyen távolságra, de azt gondolom, hogy érdemes volna szocialista képviselőtársaimnak, a gazdasági bizottság tagjainak és a pénzügyi bizottság tagjainak végiggondolni ezeket az összefüggéseket, és nagyon pozitívan kerülni ki annak érdekében, hogy ez a metróvonal és a következő metróvonalak is továbbfejleszthetők legyenek.
Befejezésül, ismételten azt kérem tehát, hogy folytatódjon ez a metró, és ne egy rövid szakasz, hanem a teljes szakasz megvalósítása legyen a célunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me