DR. CSAPODY MIKLÓS

Full text search

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a metrótörvény vitája SZDSZ-Fidesz fővárosi önkormányzati vitává mélyülne, szeretnék kizárólag a törvényjavaslatról, illetve a metróról szólni, mégpedig a Magyar Demokrata Fórum véleményét ismertetni, ugyanazt hármas minőségben is. Egyrészt a frakciónk tagjaként a frakciónk álláspontját, másrészt az MDF fővárosi frakciójának álláspontját, harmadrészt pedig - mint említettem, mind a három egybeesik - mint Dél-Buda érintett körzetének országgyűlési képviselőjeként az ott élők többségi véleményét.
Nem térek vissza a politikai kínkeservekre és arra, hogy ki mit akart és arra ma hogyan emlékszik itt a parlamentben, csak oda térek vissza, amire mindnyájan pontosan emlékezhetünk, jelesül arra, hogy az előző ciklusban a XI. kerületi önkormányzat összes pártja egységesen a metró megépítése mellett foglalt állást. Ezt a magam részéről változatlanul fenntartom. Véleménykülönbség annak idején kizárólag a Szent Gellért téri metróállomás helyéről volt, erről azonban később.
A XI. kerületi önkormányzatot alkotó pártok - egyetértve az MDF álláspontjával vagy a kettőt egybehozva - abból indultak ki, hogy számunkra Dél-Buda közlekedési káoszának a rendezése és ennek a dolognak a végleges megoldása nem politikai, hanem közlekedési kérdés. Mégpedig úgy közlekedési kérdés, hogy nem választható a föld alatti vagy a földfelszíni közlekedés, hanem kombinált közlekedéssel, illetve értelmes közlekedésszervezéssel megoldandó.
Ellenpélda: nem úgy, hogy ma a Bartók Béla úton ugyanaz a dögletes forgalom áll órákon keresztül, csak most éppen nem makadámúton, hanem egy gyönyörűen kisimított, elegáns aszfalton, ez azonban rajtunk nem segít, mert nincs metró és a közlekedés nincs normálisan megszervezve. Tehát az MDF álláspontja az, hogy kell metró. Kell metró, ugyanazért, amiért a XI. kerületben képviselt összes pártnak is kell metró. Hogy aztán a fővárosban másnak miért kell vagy nem kell metró, ez innentől kezdve pártpolitikai kérdés, amibe mi az MDF részéről nem vagyunk hajlandók belemenni.
Amiről ez a törvényjavaslat szól, az egy nagyon érdekes dolog, prezentációja ennek a gondolatnak, a metróépítés szükségességének, persze megfelelő árkalkulációval és a polgári törvénykönyvnek, valamint az államháztartási törvénynek a módosításával. Ha tehát azt a kérdés, hogy ezt lehet-e támogatni, természetesen lehet, mert ez vezet a metróhoz. Ha azonban azt nézzük meg, hogy milyen nyomvonalról, milyen metróról van szó, milyen ütemezésben, hol építve az első szakaszt, merre indul a fúrófej, akkor már nem ilyen optimista az MDF és ezt már nem támogatjuk teljes mellszélességgel. Mivel azonban ez még csak az általános vita és csupán az a kérdés ma este - vagy ma hajnalban -, hogy a T/4008. számú törvényjavaslattal kapcsolatban mi az álláspontunk, ahhoz hogy viszonyulunk, akkor azt mondhatom, hogy pozitívan, mert e nélkül ez a kérdés el sem indulhat.
Említettem az előbb, hogy ez két törvény négyszeres-ötszörös módosítását jelenti, de ez még nem a metró. A metró az, amit ez a törvényjavaslat elfed, betakar vagy magában foglal, ez pedig az, hogy az építendő szakasz eszerint a Kelenföldi pályaudvar és a Keleti pályaudvar között volna. Az összköltség 200 milliárd forint, a kapcsolódó létesítményekkel együtt. A hossz eszerint 7,3 kilométer, tíz állomásra, 400 ezer fővel. A költségmegosztást többen említették, 70-30 százalék, ebből a fővárosra 17,5 milliárd forint jut. A szakasz folytatásáról pedig 2005 elején dönt a kormány, a tervezett folytatás Keleti pályaudvar-Bosnyák tér.
Ezzel szemben vagy ezt részben módosítva az az MDF álláspontja, hogy egy ütemben kell megépülnie egy tizenhat állomásos szakasznak, mégpedig a budaörsi virágpiactól a Bosnyák térig. Ennek a hossza duplája, 13 kilométer, azonban az összköltsége nem a duplája, csupán 350 milliárd forint, amiből - ha érvényes a 70-30 százalékos megoszlás, akkor - a fővárosi rész 100 milliárd, a kormányzati rész pedig 250 milliárd forint volna, ami nyolc év alatt fizetendő ki. Javaslatunk szerint a második ütemre ezután kerülhetne sor, a Bosnyák tér-Rákospalota vonatkozásban. Ennek a javaslatnak az az előnye, ha a beruházás egy ütemben készül el, akkor olcsóbb, mert így a fúrópajzs is folyamatosan haladhat. A földkitermelés részben a budaörsi virágpiacnál közúti és vasúti szállítással megoldható. A harmadik előny az, hogy lényegesen több utast szállítana, mint a megállapodásban szereplő metrószakasz. Negyedszer: ez a szakasz kiszolgálja a dél-budai agglomerációt is, amelynek gépkocsiforgalma reggel és délután megbénítja a kerületet.
(0.10)
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem DBR-metró, ezt el kell felejteni, ez maximum KK-metró: Kelenföld és Keleti pályaudvar. A DBR egy költői munkacím, így, utólag. Ugyanakkor arra is emlékeztetni kell a főpolgármester urat, hogy a kampányban arról volt szó, hogy a Bosnyák térig mindenképpen elkészül a metró.
A több szakaszban való megépítést nem tudjuk támogatni, mert, mint mondtam, drágább, és nem megoldható a kitermelt föld elszállítása. Ami pedig az ilyen, „majd folytatjuk” típusú metróépítkezéseket illeti, elég rosszak a tapasztalataink, mert például a 3-as metró sem ment el Káposztásmegyerig, amit joggal nevezhetünk inkább csonka metrónak.
Végezetül szeretnék visszatérni vagy kitérni a nyomvonal kérdésére. Természetes, hogy ebben a szakaszban már, amikor egy ilyen típusú, sátor- vagy ponyva-törvényjavaslat van előttünk, ami megint csak betakarja a lényeget, akkor már ízléstelennek vagy ildomtalannak tűnik visszatérni a lényegre. Igen ám, csak a lényeget a tisztelt Országgyűlés sohasem tárgyalhatta meg, mert előttünk nem volt nyomvonalvita. Ezért tehát én a nyomvonalhoz térek vissza, persze, nem fenekestül felfordítva mindent, csak bátorkodva megemlíteni azt, amit már ezerszer elmondtunk, és teljesen hiába, hogy Szent Gellért tér. Ne próbáljuk ki - könyörgöm a fővárosnak -, hogy vajon azok a szakértői vélemények helytállóak-e, hogy ott a hőforrások egyáltalában nem fognak megsérülni, és erre a főpolgármester életét, vérét és garanciáját adja! Ne próbáljuk ki, mert mi lesz, ha nem sikerül?
Éppen ezért a nyomvonal fő irányának a megtartásával ismét javasoljuk annak az állomásnak szükség szerint a délebbre hozását. A hőforrások megsértése ugyanis beláthatatlan következményekkel járhat, csakúgy, mint az a közlekedésszervezési probléma, ami a nyomvonal megtartásával, de mégis egy ilyen típusú útvonalvezetéssel a számunkra - hangsúlyozom: Dél-Buda, a XI. kerület lakói számára - előáll. Azzal együtt, hogy nálunk korántsem csupán az ott élő lakosság érintett, hanem jól tudható, kiszámítható - és ez csak a forgalomszámlálók mondhatnák meg, akár tízezres pontossággal -, hogy például a Szent Gellért téren hány százezer ember fordul meg naponta, és mindez a főváros ostoba és ésszerűtlen közlekedésszervezése miatt.
Azt egyébként Molnár Gyula képviselőtársammal, kerületünk polgármesterével együtt őszintén remélem, hogy - ide metrómese, oda metrómese, mikor épül, merre megy, fölépül, leépül -, végre a külső Bartók Béla út is csatlakozhat Európához, az Unióhoz, nemcsak a belső Bartók Béla út, ami azért van így, mert eddig a főváros 12 évig azt mesélte, hogy a Bartók Béla út felújítása a metró miatt nem lehetséges.
Végezetül, tisztelt Országgyűlés, igyekeztem számadatokkal és konkrétumokkal bizonyítani és rávilágítani arra, megerősíteni azt, hogy mi eddig sem folytattunk fővárosi belháborút és pártpolitikai vitát a metró ügyében, mert nekünk a metró kell. De ahhoz, hogy az a közlekedési nyomor, káosz, légszennyezés, rezgés megszűnjön, és mindazok a károk elkerülhetők legyenek, amelyekre még mindig nincsen kártérítési alap - és választókörzetem azon részén olyan nyugdíjasok élnek az útvonalon, akiknek, ha a háza megreped… Utalok csak az egyetemi könyvtár építésekor bekövetkezett károkra: ha ilyen nincsen, akkor majd a DBR, a főváros metróépítési cége azt fogja mondani, hogy sajnáljuk, hozzanak színes fényképeket a korábbi állapotról, akkor fogjuk majd csak téríteni a károkozást?
Nos, ezeknek az elkerülése, illetve azon garanciák hiánya miatt, hogy ezt nem látjuk rendezettnek, meglehetősen ambivalens a véleményünk. És ezek konkrétumok. Még egyszer mondom: ez nem politikai kérdés. De így, ha csak a törvényjavaslat a kérdés, akkor azt a lehetőséget kérjük és reméljük, hogy ezekre a részletes vitában visszatérhessünk együtt, hiszen ezek nem MDF-es panaszok, ezek nem MDF-es rémálmok, ezek az ott élők mindegyikének az aggályai.
Nem véletlenül nem adott ki érvényes építési engedélyt a természetvédelmi hatóság arra a körzetre, ahol a Szent Gellért téri metró épülne, mert nekik is voltak fenntartásaik. Nos, tehát ezeknek a fenntartásával fejezem be az MDF-frakció véleményének ismertetését azzal, hogy végső álláspontunkat a vita további részleteinek ismeretében fogjuk kialakítani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me