HORVÁTH CSABA

Full text search

HORVÁTH CSABA
HORVÁTH CSABA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok ünneprontó lenni ezen a késői órán hosszas beszéddel, úgyhogy igyekszem a lehető legrövidebb módon megtenni azt a néhány észrevételt, amit ellenzéki képviselőtársaim keltettek bennem.
Több pontban is kifogásolták a 4-es metróról szóló törvényjavaslatot. Először is hiányolták a finanszírozási kérdések bemutatását - de ha pontosan elolvassák az anyagot, pont a törvényjavaslat alapján kap a pénzügyminiszter felhatalmazást a finanszírozási feltételek kidolgozására. Másodszor, nem találták kellően kidolgozottnak az önkormányzati tulajdonba adás kérdését; ezt azonban nem a törvényjavaslatnak, hanem ez alapján a magyar állam és a főváros között megkötendő magánjogi szerződésnek kell részletesen rendeznie.
Tisztelt Képviselőtársaim! A finanszírozással kapcsolatosan érdemes néhány dolgot megemlíteni. Felmerült, hogy miért alakult ki az az arány, hogy a költségvetés a beruházás 70 százalékát, míg a főváros a 30 százalékát biztosítaná. Ennek a magyarázata, hogy a kormány mérlegelte a két fél tehervállaló képességét és a beruházás fontosságát, majd ez alapján döntött. Szintén tisztázandó az Európai Beruházási Bank hitelével kapcsolatosan, hogy a hitelajánlatot nem a főváros és nem a kormány kapta külön-külön, hanem együttesen a magyar fél, az EIB tehát a 4-es metróprojektet kívánja finanszírozni.
Azt gondolom, mindannyiunk előtt nyilvánvaló, hogy erre a metróvonalra nemcsak a fővárosnak van szüksége, haszonélvezői lesznek az ország más részéről Budapestre érkezők is, hiszen metróval könnyen el tudnak majd jutni egymástól távol eső pontokra is - ez beláthatóan közösségi és környezetvédelmi érdek is. De hasonlóan a budapesti és környékbeli településeken lakók és a dugókban nap mint nap órákat eltöltők életében bizonyosan pozitív változásokat fog eredményezni a beruházás.
A főváros tömegközlekedési szerkezetének változásában kiemelem a turisztika jelentőségét. Magyarország és Budapest kitűnő adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a világ minden tájáról ide vonzza a turistákat. Ebben hihetetlenül sokat számít, ha a főváros korszerű, gyors, pontos és a város jelentős pontjait érintő tömegközlekedéssel rendelkezik, a turizmus fejlődésének pedig egyértelmű hozadéka, hogy új vállalkozások és új munkahelyek teremtődnek.
Igen becsülendő ellenzéki képviselőtársaimnak az üggyel kapcsolatos aktivitása: újabb megálló ötletével gazdagították a metró tervezett nyomvonalát, és rengeteg támogató kérdést tettek fel a megvalósulással kapcsolatban.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem én, hogy ez az egyébként üdvözlendő támogatás miért csak most jelent meg ellenzéki képviselőtársaim gondolatában. Köztudott, hogy négy évük volt a feltételrendszer kidolgozására, de amint az mindenki előtt ismert, az ügyben semmilyen előrelépést nem tettek, pedig akkor is biztosítottak voltak a beruházás feltételei.
És végül: a metrókérdés nem politikai kérdés, nem lehet kicsinyes pártcsatározások helyszíne, politikai hadszíntér, hiszen az emberek százezreinek életét megkönnyítő közlekedési beruházás alapvető társadalmi érdek. A politika, a politikusok pártállástól függetlenül sem tehetnek másképp, mint hogy az általuk képviselt emberek érdekeinek megfelelően támogatják a metróberuházás mielőbbi megvalósulását. Így talán jótékony homály fedi majd, hogy a 4-es metró építését a Fidesz-kormány négy éven keresztül elszabotálta, ezzel hozzájárult a fővárosi közlekedési problémák további erősödéséhez. Most ismét itt a történelmi lehetőség, hogy egy jó ügy érdekében a politikus megfeledkezzen pártpolitikusi mivoltáról.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me