MANNINGER JENŐ

Full text search

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mit ígért a szocialista kormány? Azt ígérte, hogy olcsóbban építenek majd autópályát, azaz olcsítják az autópálya-építést. Ezzel szemben minden korábbinál drágábban építenek. Ígérték, hogy a közbeszerzéssel versenyhelyzetet teremtenek az építkezéseknél. Ezzel szemben néhány multinacionális cég csak a közbeszerzések nyertese. Ígérték, hogy a magyar vállalkozókat segítik és előnyben részesítik. Ezzel szemben a magyar vállalkozók lassan kiszorulnak a piacról.
Ezek az ígéretek nem új keletűek egyébként. Mintha '94 és '98 között is hallottuk volna. A tapasztalatunk akkor is az volt, hogy a közbeszerzési eljárásokkal még nem csökkentek az árak. A nagyobb cégek összejátszását az akkori években inkább a fővárosban lehetett tetten érni. Talán a miniszter úr is emlékszik arra a botrányos esetre, amelyre mindenki más emlékszik egyébként, hogy a főváros pályáztatása során letétbe helyeztek egy borítékot, amely tartalmazta a majdani nyertesek neveit munkánként, cégenként - és, csodák csodája, mindegyik munkánál azok a cégek lettek a nyertesek, amelyek a borítékban szerepeltek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Név szerint!)
Önök persze tudják biztosítani a fejlődést, hiszen május elején megjelent a sajtóban, hogy versenyhivatali vizsgálat folyik kartelltömörülés gyanúja miatt a jelenlegi kormány alatti nyertes autópálya-építtető cégekkel szemben. Az újságok egyébként az autópálya-tendereknél is előre megírták a munkák várható nyerteseit. Így az újságban megjelent hír az összejátszásról nem meglepetés. Úgy hírlik, a vizsgálat során komoly írásbeli bizonyítékokra bukkantak. Kérdés persze, szól-e valamit ez ügyben Keller László üvegszemű államtitkár, konzultáltak-e önök erről. (Dr. Vojnik Mária: Mit szólnak ehhez a fogyatékos emberek?) Ráadásul el kell mondani, hogy ez a gyakorlat még azt is eredményezte, hogy a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalkozások önállóan nem is vehettek részt a versenyben. Annak ellenére, hogy egyértelmű, felmérések szerint a magyar emberek döntő többsége egyetért ezzel, hogy a magyar vállalkozókat előnyben kell részesíteni. Önök ennek ellenére ezt nem tartották fontosnak, sőt ki is jelentették: az a lényeg, hogy a közbeszerzés formális szabályai be legyenek tartva.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem öntől, mit kíván tenni a vizsgálat tisztasága érdekében. Hogyan akadályozza meg, hogy ne ismétlődjön meg a szocialisták előző kormányzati ciklusához hasonló eset, amikor az akkori versenyhivatali vizsgálat eredményeként semmi sem változott, a problémát a szőnyeg alá söpörték? Tisztának értékeli-e azt az autópálya-építési pályázatot, amelynek győzteseit a napilapok előre megírták? Persze lehet, hogy ön ezeket a híreket a sajtófigyelőben nem olvassa. Azt javaslom, hogy ez esetben munkamódszerén is változtatni kellene. De az igazi kérdés: mit kíván tenni a hazai tulajdonú cégek versenyhelyzetbe kerüléséért? Hiszen legjobb lenne, ha a pályázatok tiszták lennének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ne csak néhány multinacionális cég nyerhessen autópálya-építést, hanem a hazai vállalkozók is versenyhelyzetbe kerülhessenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me