PÁNCZÉL KÁROLY

Full text search

PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az egyik kereskedelmi televízió híradója adott hírt arról, hogy egy kistelepülés, Krasznokvajda általános iskolájában megszorító intézkedéseket vezettek be a pedagógusok béremelése miatt: a bérpótlékok egy részét eltörölték, illetve minimálisra csökkentették a túlóradíjakat. Van olyan tanár, aki most kevesebb pénzt visz haza, mint a sokat hangoztatott történelmi jelentőségű béremelés előtt.
A helyzet nem egyedi. Nemrégiben e falak között is elhangzott, hogy egy győri iskolában a kirándulások maradnak el a megszorító intézkedések miatt. Más településeken ennél is rosszabb a helyzet, bezárják az iskolákat, bezárják az óvodákat. (Dr. Pető Iván: Hol?)
Az önkormányzatok lehetetlen helyzetéről árulkodik az is, hogy a polgári kormány által elindított és az új kormány által is folytatott “XXI. század iskolája” programra kevesebb mint száz pályázat érkezett, közel tízezer intézményből ennyi, azaz egy százalék esetében tudták biztosítani a pályázathoz szükséges önrészt.
Ma már mindenki számára egyértelmű: a Medgyessy-kormány valójában nem emelte meg a pedagógusok illetményét, hanem megpróbálja felemeltetni azt az önkormányzatokkal. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) A fenntartók jelentős része azonban képtelen kigazdálkodni az ehhez szükséges forrásokat.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint elfogadható az, hogy a pedagógusok gyakorlatilag saját erejükből finanszírozzák a béremelést akkor, amikor lemondanak járandóságuk egy részéről?
Mit kíván tenni annak érdekében, hogy az önkormányzatok megkapják a béremelés fedezetét, és ne kényszerüljenek arra, hogy iskolákat zárjanak be vagy éppen megvonják pedagógusaik eddigi járandóságait?
Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kormány tagjai saját erőből finanszírozzák száz százalékkal megemelt fizetésüket vagy annak legalább egy részét?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me