SZALAI ANNAMÁRIA

Full text search

SZALAI ANNAMÁRIA
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Gyakran kellett és kell ma is elszenvednünk önöktől rágalmakat a közszolgálati televízió miatt. Amikor önök ellenzékben voltak, akkor különféle panamákkal, gyanús ügyekkel vádaskodtak, minden megalapozottság nélkül. Most is, ahelyett, hogy azonnal felállították volna a '97 óta felelős gazdasági vezetőt, számon kérték volna, inkább megjutalmazták azzal, hogy tévéelnökké választják. Itt az ideje egyébként, miniszter úr, hogy tőlünk mélyen és szomorúan fejet hajtva elnézést kérjenek a vádaskodásokért.
A felelősséget, mint mondottam, önöknek kell vállalni, hiszen a legnagyobb ellenzéki pártot szisztematikusan kiszorították a közmédiumok ellenőrzési lehetőségéből, és most még azt is elkövették, hogy az egyetlen embert, akit a Fidesz delegált a felügyelő bizottságba, felállították, hogy véletlenül se nézhesse meg azokat a szerződéseket, amelyeket a köztelevízió előléptetett, törvénytelen vezetője kötött például a miniszterelnök úr lányával vagy barátaival, vagy Friderikusz úrral, vagy Juszt úrral.
Válaszát természetesen nem tudom értékelni. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me