GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kellő tisztelettel szólnék azokról a képviselő urakról és kollégáikról, akik az első Házszabályt megalkották. Amikor kritikát mondok, akkor szándékomban sem áll őket bántani, de a példa és a számtalan állásfoglalás bizonyítja, hogy sok kérdés maradt nyitva. Ezekben az állásfoglalásokban Salamon képviselő úr elvitathatatlan érdemeket szerzett magának az előző négy évben.
Abból a feltételezésből indulok ki, hogy mindannyiunkat az vezérel, hogy jó és működőképes rendszert akarunk. Ezért igazgatjuk és javítgatjuk, s próbáljuk meg a nyitva maradt kérdéseket valahogy rendezni. Azt szeretném kérni önöktől, gondoljuk végig: egy ülést, egy ülésnapot tervezni is kell. A házbizottság ajánlást tesz - Salamon képviselő úrnak itt van nagyon sok információhiánya -, és a házbizottságban a négy párt képviselői rendre tettek kísérletet arra, hogy oldjuk meg, hogy az ülés tervezhető is legyen, hogy a képviselők ki tudják számítani, körülbelül mikor kerülnek sorra, és megfeleljünk a házszabályi követelményeknek is. Ezért jutottunk el odáig, szinte hétről hétre kompromisszumokon keresztül, hogy javaslatot teszünk, a javaslatot most már külön mellékletként kapják kézhez a képviselő hölgyek és urak, és a négy frakció képviselői azt mondtuk, a házbizottságban bárki kezdeményezheti, hogy az ott lévő időkeretet változtassuk meg. Most itt ünnepélyesen bejelentem, hogy időkeret vonatkozásában még egyetlenegyszer sem volt köztünk véleménykülönbség a házbizottságban. A napirendre kerülő témákat illetően igen, de az időkeretről nem.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me