HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Van olyan fontos a téma, hogy ebéd helyett is beszéljünk erről, sőt, ennél véleményem szerint még fontosabb.
Ha megengedik, elmondom, hogy vették el ezt a pénzt a civil szervezetektől, de majd elmondom a második szakaszban is, most kétpercesben reagálok a Béki Gabriella által elmondottakra.
A kormánynak volt egy eredeti törvényjavaslata, a nemzeti civil alapprogramról szóló törvényjavaslat, ebből egyértelműen kiolvasható, hogy már az idén július közepétől fel kívánják tölteni ezt az alapot, és a törvény betűjéből adódóan több mint két és fél milliárd forint jut ebbe az alapba. Ez a beterjesztett törvényjavaslat: 2003 május. Megkérdőjelezhetetlen, erről szól ez a törvény, be tetszettek terjeszteni. A beterjesztett törvényhez képest most egy olyan módosító indítvány születik, amely olyan értelmű, hogy nem kerül pénz ebbe az alapba az idén. Azaz a beterjesztett törvényjavaslathoz képest, amit a jelenlegi kormány terjesztett be, elvesznek két és fél milliárd forintot a civil szervezetektől. Erről beszélek: a beterjesztett törvényjavaslathoz képest! Nem kellett volna megígérni a civil szervezeteknek, nem kellett volna megígérni a magyar parlamentnek, a magyar társadalomnak egy ilyen törvény formájában. Ez nem helyes dolog. Én erről beszélek, nem többről.
Egyébként pedig szeretném biztosítani az államtitkár urat, hogy nagyon sok mindenben egyetértünk a törvény kapcsán is és a szemlélet kapcsán is, hogy a civil szervezeteknek minél nagyobb forrás jusson. Egyetértek az államtitkár úrral, valóban sokat nyer jövőre a civil szféra ezzel a törvénnyel - végre világos beszédet hallunk. A bizottságban mismásolnak a képviselők, akik meg benyújtották, bizonyára különösen. Köszönöm az államtitkár úrnak, hogy világosan elmondta: van költségvetési kényszer is abban, hogy ez így alakul ki, hogy az idén nem adnak pénzt ennek az alapnak. Az eredeti szándékuk ez volt, a törvényt, amit beterjesztettek, így fogalmazták meg, most mégsem adnak. De ez legalább világos beszéd, erre várunk, és ha ez így hangzik el, akkor mindenkinek világos lesz, miért is történik ez így, és nem kell mindenféle ködösítéssel megpróbálni megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me