DR. HORVÁTH JÁNOS

Full text search

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat címe indított arra, hogy egy módosítót fogalmazzak, és szakemberekkel, munkacsoportokkal együtt dolgozzam ki.
(19.50)
Az előttünk álló téma a növényfajták állami elismeréséről, valamint szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról igen széles téma, és Magyarországon igen időszerű téma. Nincs idő arra, hogy a keretet és a látóhatárt vázoljam, engedtessék meg, hogy nyomban arra térjek, ami ennek kapcsán az én módosító indítványom. Olvasom, és majd megjegyzéseket fűzök hozzá.
A növényfajták nemesítésének előmozdítása érdekében a tudományos intézetek, felkészült kísérletezők, valamint szakavatott kezdeményezők tevékenységüket a kitűzött közérdekű célok megvalósítása érdekében kötelesek folytatni. Az ország természeti adottságait - talaj, éghajlat, évszakok, csapadékeloszlás - gondosan mérlegelve meg kell jelölni azokat a növényfajtákat, amelyek az egyes tájegységek gazdasági gyarapodását, ezáltal népességeltartó képességét és életszínvonalának emelkedését szolgálják.
A minisztériumnak legyen feladata, hogy tegyen intézkedéseket ebbe az irányba, ezeknek a feladatoknak a megvalósítása érdekében. Egyebek között - most néhány mondatot átugorva - indítványozom, hogy a szőlő- és gyümölcsszaporító anyagok előállítását ösztönözni kell annak érdekében, hogy minél több nemesített növényfajta forgalomba hozatala megvalósuljon.
A szőlőkultúra gazdasági jelentőségében kiemelkedik a gyümölcsnek aszalt formában - mazsola - történő értékesítése. Ennek megvalósítása érdekében szükséges olyan magtalan szőlőfajták előállítása, nemesítése, klónozása, amelyek fokozatosan jövedelmezővé teszik a Magyarországon meglévő, világviszonylatban is elismerten alkalmas természeti adottságokat.
A minisztérium feladata legyen, hogy elősegítse a mazsolatermelés és értékesítés kiterjesztését a hazai, az európai és a világpiacon. Ennek érdekében a minisztérium elemzést készít az agráriumban, a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, hogy ezen intézkedések a várható ráfordítások és jövedelmek növelése szempontjából mi módon járulnak hozzá a mezőgazdaság népességeltartó szerepéhez.
A magtalan szőlőfajták mielőbbi hazai termelésének elkezdése érdekében támogatandó ezen fajták külföldről való behozatala is. Végül is a termeléssel érintett régiókban támogatandók a kormányzati, közösségi és magánszervezetek összefogásával létrejövő szerveződések és tevékenységük. Az egyetemek, kutatóintézetek, kísérleti telepek és egyének szerepvállalásán túl fel kell kelteni az általános és középiskolai tanulók érdeklődését.
Ezeket idéztem a módosító javaslatomból. Tudom, tisztelt Ház, hogy az újítót gyanakvással fogadják. Ez a történelemben mindig vagy nagyon gyakran így volt. Most is sajnálattal látom, hogy a mezőgazdasági bizottságnak még csak egyharmada sem támogatta, mert ők félnek attól, hogy Magyarországon nem lehet olyan szőlőt termelni, aminek nincsen magja. Hát hogyne lehetne! Csak hozzá kell kezdeni. A tudomány ma már annyira előrehaladt! A gazdasági bizottság legalább kicsit támogatta.
Tisztelt Ház! Azt kérem az államtitkár úrtól, a kormányzattól és képviselőtársaimtól, hogy fontolják meg ezt a kérdést, fontoljuk meg, tudósok és gazdaságpolitikusok, a nemzetközi kereskedelem művelőivel együtt lehetséges, de ha meg sem kíséreljük, akkor kényelmes elutasítás lesz ennek a gondolatnak a része továbbra is. Kérem az Országgyűlés segítségét.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me