DR. SZANYI TIBOR

Full text search

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR, földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Attól tartok, hogy az ön értékelésével valamennyien egyetérthetünk, tényleg összetett okai vannak a mostanra kialakult helyzetnek. Ezek között említeném azt, amire ön is utalt, de a tisztánlátás kedvéért talán érdemes megismételni, hogy bizony-bizony a mai helyzet az, hogy egy korábbi, mintegy másfél-két évvel ezelőtt az akkor éppen magas piaci árhelyzet okán nagyon sokan gondolták úgy, hogy ez aztán egy nagyon jó bolt, és minden szerződés nélkül belevágtak, tulajdonképpen azt kell mondjam, hogy kicsit saját kockázatukra is a sertéstermelésbe.
Hogy ne fordulhasson elő, hogy pusztán pillanatnyi árak alapján döntsenek hosszú távra adott termelők, ennek érdekében a kormány az érintettekkel megállapodva be fog vezetni a közeli napokban egy olyan árcentrumot, ami az öt legnagyobb európai sertéstermelő ország átlagárát követi mintegy kéthetes csúsztatással, vagyis minden termelőnek tudható lesz, hogy kérem tisztelettel, nincsenek örök árak, nézni kell a barométer mozgását, és annak megfelelően kell a megfelelő döntéseket meghozni.
Azt is hozzá kell tenni, hogy a mostani helyzet talán nem lenne annyira súlyos, ha a termelők - egyébként a feldolgozókhoz hasonlóan - egy nagyfokú önszerveződésre tettek volna szert az elmúlt időben. Ugyanis mindenütt a világon, ahol jelentősebb sertéságazat van, bizony-bizony a termelők a jó évek bevételét részben tartalékolják a rossz évek veszteségeinek kiegyenlítésére. Nálunk ez kicsit úgy történt, hogy ami bevétel a jó években volt, felhasználódott valamilyen formában, a rossz évre pedig nem tartalékoltak, hiszen nincsenek igazi termelői szövetségek.
(15.50)
És pontosan ezen termelői szövetségek hiánya az, ami miatt a piacra jutás is borzasztó bonyolult.
Személyes élményként kell elmondanom, sőt, az egyik napilapban úgy mondtam, hogy ég az arcom, méghozzá azon külföldi partnerek előtt, akiknek jeleztük, hogy igen, Magyarországon lenne fölösleges sertéshús, ennek dacára maguk a termelők sajnos eladási szándékkal ezeken a piacokon nem jelentkeztek. Majd elmondom konkrétan, hogy melyik volt ez a piac. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me