DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Full text search

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Attól tartok, hogy a miniszter asszony félreértett, ugyanis nem arról van szó, hogy mekkora a pillanatnyi sugárzás; arról van szó, hogy van egy tartály, amelyen belül olyan folyamatok mennek végbe, amelyek nincsenek ellenőrizve, pillanatnyilag azt sem lehet tudni, hogy lehet-e és miként lehet ellenőrizni, és ez a lényege az ügynek. Nem lehet kizárni - Isten adja, hogy soha ne következzen be -, hogy olyan kedvezőtlen konstelláció következik be, amely egészen súlyos következményekhez vezet. És hogyne tételeznénk ezt fel, amikor olyan tartályba helyezik el, amelynek nem tudták leemelni a fedelét; hogyne tételeznénk fel, amikor olyan helyzetet teremtettek, hogy a darunak, annak a darunak, aminek le kellene emelni, ott szakad el az emelő szalagja. Kérdezem én, hogyan lehet így bizalom.
De legfőképpen azt kell megkérdeznem, tisztelt miniszter asszony, és önön keresztül a miniszterelnök úrtól, miként értékelik az atomerőmű igazgatójának a következő mondatát - ő írta le -: “Az atomerőmű biztonsági és műszaki szakembergárdájának az ébersége nem volt megfelelő.” (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Hallottam már ezekről az éberségi ügyekről korábban. De nem ez az, amit a szakértelemtől várunk. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me