KISS ATTILA

Full text search

KISS ATTILA
KISS ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Lássuk be, itt elsősorban nem arról van szó és nem azért fontos az előzetes egyeztetés - lerágott csont lesz lassan, biztosan unják sokan -, hogy itt két-három képviselő unatkozva, itt bent a parlamentben töltse az idejét, hanem azért fontos, hogy azok a civil szervezetek, akik időben nem szereztek tudomást erről az anyagról, tehát az előzetes egyeztetések során, mielőtt ez kialakult volna, természetesen ők még most kezdik megismerni a törvénytervezetet azon képviselőtársaink jóvoltából, akik ezt kiküldték, illetve azok a szervezetek, akik valahogy megszerezték ezt a javaslatot, most kezdik megismerni a törvényjavaslat szövegét. Innentől kezdve ezen szervezetek eleve hátrányban vannak azokkal szemben, akik már az előzetes egyeztetésben részt vettek, és esetleg az ő javaslatuk - ahogy többen is utaltak rá képviselőtársaink - jobb esetben beépült a törvénytervezetbe. Természetesen többen említették, nem lehet, hogy 60 ezer, 40 ezer vagy akár 10 ezer szervezet javaslata beépüljön, mert akkor eleve tízezer oldalas lenne, vagy nem tudom, hány oldalas lenne a törvénytervezet, de lássuk be, itt ez az egész nagyrészt arról szól majd, hogy a tanács és a kollégiumok összetétele hogyan alakul.
Azt látjuk, hogy az összetételére ki tesz javaslatot, ki választja, milyen módon, civil jelöltállítási rendszer és egyebek, de azért az nem mindegy, hogy kik fognak bekerülni a tanácsba és a kollégiumokba. A civil szervezetek számára természetesen nem mindegy ez, és azok, akik erről semmilyen tudomást nem szereztek eddig sem, ezután sem, nekik nemhogy a törvényről nem lesz információjuk, hanem az egész jelöltállítási rendszerről, a kollégiumokról, a tanácsokról nem lesz információjuk, eleve hátrányos helyzetbe kerülnek. Ők bízhatnak esetleg majd abban, hogy akik bekerültek a tanácsba vagy a kollégiumokba, azok majd segítenek rajtuk, illetve támogatják őket.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me