TÓBIÁS JÓZSEF

Full text search

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Igazándiból csak annyit szerettem volna mondani, hogy teljesen igazuk van mindazoknak, akik azt mondják, hogy szűk az idő az egyeztetésre. De azért ne legyünk ennyire egyoldalúak, hiszen azt gondolom, hogy Pettkó képviselőtársam is elismerte, hogy nagyon sok civil szervezet vett részt abban a folyamatban, amelynek a végeredményét ma itt vitathatjuk. Bizonyára nem lehet azt mondani, hogy több ezer vagy több tízezer civil szervezet tudta hozzáadni a maga véleményét, de azért azt is lássuk tisztán és világosan, hogy amiről ma beszélünk, az a hiány, ami miatt nem tudnak a civil szervezetek eljutni abba a stádiumba, hogy tudjanak kötődni szakmai, tartalmi kérdésekhez, hiszen a létükért küzdenek. Ma a civil szervezetek elsősorban nem a maguk jövőjét akarják fölírni, hanem azt akarják: éljem túl a mai napot, tudjam jövő hónap elején kifizetni a számlákat.
Amíg erről nem tudunk beszélni, már elnézést kérek, de illúzió azt kergetni, hogy az információhoz amúgy nagyon közel lévő civil szervezetek - nem a kormány-ellenzék, hanem a főváros és vonzáskörzete, megyei jogú városok viszonyában, tehát területi elv alapján terítődő információkkal rendelkező civilek - helyzeti előnyben vannak. Helyzeti előnyben vannak teljesen más dimenzióban, mint a politika; gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan, információs szempontból. Ne várjuk el ettől a törvénytől, hogy több ezer civil szervezet fog ezen vitatkozni. Törekedjünk arra, hogy olyan intézményrendszer legyen, amely mentén öt-tíz év múlva több ezer civil szervezet fog részt venni, és mondja el majd a véleményét a nyílt jogalkotás intézményrendszerének keretében.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me