TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fölteszem még egyszer a kérdést - miniszter úr elment -, államtitkár úr, ismeri-e az Európai Bizottság éves jelentését Magyarországról, a 2002-est, tehát hogy tetszett-e olvasni. Ezek szerint nem. Akkor viszont nekem is meg kell ismételnem azt, amit mondtam. “Mindez része az államháztartás általános reformjának, melynek az a célja, hogy elválassza a szabályozási és készpénz-átutalási feladatokat egymástól, és hogy átláthatóbbá tegye a magyar államháztartás rendszerét.” A 2001. évi döntést, az előző kormány döntését így értékelte az Európai Unió. Ön szerint a 2003-as éves jelentésben majd erről a kérdésről mi fog szerepelni? Ha az a reformlépés, akkor ez most micsoda? (Keller László: Reform plusz!) Tehát ez lenne továbbra is az egyik kérdésem.
A másik: választ várok arra, hogy miért nem bízik a Magyar Államkincstár Részvénytársaság dolgozóiban, szervezetében, felkészültségében a pénzügyminiszter úr, a Pénzügyminisztérium. 2001-ben a Kincstár 11 ezer darab pályázatot vizsgált meg, ez 114 milliárd forintot jelentett az államháztartás számára. Mindezt összesen 152 fővel végezte az országban. Tehát a másik alapkérdés az, miért nem támogatják azt, hogy a Magyar Államkincstár Részvénytársaság önálló szervezetként legyen az európai uniós pénzek fogadásának a központja, centruma, irányítója. Miért nem merik rábízni a saját maguk által felügyelt szervezetre? Erre tessenek választ adni, mert a pénzügyi rendszer szereplői ezekre a kérdésekre kérik a választ.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me