NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm. Sajnos, már néhányan azok közül, akiknek részben szántam volna a szavaimat, eltávoztak, de lelkük legyen rajta, ők veszítenek ezzel, nem én. (Derültség.)
Úgy gondolom, hogy itt nagyon sok mindenről szó esett, de azért akad itt még néhány szempont, amiről - nyilván nem véletlenül - a kormányoldalról egy árva szót se vagy nagyon-nagyon óvatosan, a valóságot épphogy karistoló módon ejtettek szót, ez pedig az egész iraki - minek is nevezzük - ügynek az eleje. Hogyan is kezdődött ez az egész dolog? Tessenek már visszagondolni rá, hogy gyakorlatilag indult egy eufemizmussal preventívnek, más eufemizmussal megelőzőnek… - hivatkozva itt terrorizmusra, hivatkozva a tömegpusztító fegyverekre, mindenre hivatkozva, de végül is egy támadó háború, egy “tetszik nekünk a rendszerük, avagy sem”, egy szuverén állam ellen anélkül, hogy erre egyetlen nemzetközi szervezet rábólintott volna; nemhogy rábólintott volna, hanem kifejezetten ellenükre történt, hiszen számos olyan határozatot tudnék felsorolni, ha vettem volna most a fáradságot és ezeket összeírom, amelyben kifejezett ellenérzésüket fejezték ki.
Emlékeztetném önöket arra, hogy van egy dicső jó magyar közmondás, amit némi kis áttétellel ide is alkalmazhatnánk, hogy az ebül szerzett jószág ebül vész el. Egy olyan hadjáratra, amely úgy indult, ahogy indult, később mint valami pozitív kezdeményre hivatkozni elég furcsa dolog, és ahhoz viszonyítani, ahhoz igazítani, vagy éppenséggel ez inkább látszik az önök hozzáállásán, ezt úgy elegánsan elfelejteni, és mondva, hogy jó, jó, történt, ami történt, most már megtörtént, úgy történt, ahogy történt, ne is foglalkozzunk az előzményekkel. Uraim - mondhatom, mert az egyetlen hölgy, aki volt, elment -, ez nem működik… (Több képviselő dr. Vadai Ágnesre mutat.) Bocs, elnézést, akkor hölgyem és uraim, csak eltakarta ott két képviselőtársa önt, ne haragudjon, nem sértésnek szántam.
Nos, azt gondolom egyébként, hogy ilyet tenni egyszerűen nem lehet, tehát nem lehet a dolgok előzményét figyelmen kívül hagyni, és ha arról beszélünk, hogy mi erről a világ véleménye, ami nyilvánvalóan összefügg azzal a nemzeti érdeknek aposztrofált együttessel, ami nem egy érdek nyilván, hanem egy sereg érdeknek, ellenirányú érdeknek, illetve alátámasztó érdeknek a komplex egysége, ez a szempont nem hagyható figyelmen kívül. Miért mondom én ezt? Akkor, amikor láthatóan az Európai Unió, a NATO - most csak ezt a kettőt emlegessük - tagállamai között éppen ez a konfliktus, amit nevezzünk akkor most konfliktusnak, olyan súlyos törésvonalakat okozott, aminek a megoldására egyelőre a nagyon távoli jövőben várható csak valamiféle pozitív kibontakozás, talán pontosan, ha kellő türelmünk van hozzá - nekünk van, önöknek, úgy tűnik, nincs -, hogy kivárjuk azt az időt, ami nem fog évekig tartani véleményem szerint, lehet, hogy egy-két hónapig még eltart, nevezetesen a humanitárius akció, ami a nem figyelmen kívül hagyható kezdet után valóban egy morális, egy humanitárius, egy politikai válságot, egy zűrzavart, egy káoszt eredményezett Irakban, ennek a megoldása nyilvánvalóan nemzetközi erőfeszítéseket igényel.
Nem jó módszer az, amikor a háborút közvetlenül kirobbantó és még a mai napig is csak szőrmentén befejezettnek nyilvánító országok valósággal lerázzák és elzavarják maguk mellől azokat az európai országokat, azokat a szervezeteket, amelyek ebben a részvételüket, az együttműködésüket felvetik, akkor nem gondolom, hogy nekünk fejvesztve rohanva kellene ebben a dologban részt vennünk. Nekünk, ha a nemzeti érdekeinket tekintjük, talán érdemesebb volna egy kicsit várni a tekintetben, hogy tudnánk-e egy olyan akcióhoz csatlakozni, amely az európai országoknak is széles körű támogatását élvezni, hiszen mi végül is Európában élünk, immáron ezer éve. De talán egy év múlva, ha minden jól megy, és ezekkel a néha kissé hebehurgyának tűnő húzásainkkal nem haragítjuk magunkra éppen az Európai Unió vezető államainak jó néhányát, akkor leszünk ez Európai Unió tagjai is, akkor, azt gondolom, nem fölösleges, ha a nemzeti érdekeinkről beszélünk, nagyon hangsúlyosan azt a szempontot fontos megnevezni, hogy az európai államok közösségének, akár az Uniónak, akár a NATO európai tagállamainak is az egyetértését, a támogatását megnyerjük ahhoz, hogy egyébként az általunk is fontosnak tartott, elsősorban humanitárius célú megsegítést meg tudjuk tenni, jó szívvel, és mi is támogathassuk ezt. Annak, hogy a katonai akciókban mi utólag sem akarunk semmiféle módon részt venni, pontosabban mi nem támogatjuk ezt, pontosan az előzményben kell keresni a magyarázatát, és nem az iraki nép, az iraki gyerekek vagy az iraki felnőttek iránti közönyünket vagy az ő sorsuk iránti mélységes távolságtartásunkat kell ebben nézni, hanem éppen az előbb említett szempontokat.
Nagyon furcsállom azt, hogy itt többször úgy hivatkoznak az ENSZ Biztonsági Tanácsának a döntésére, ahogyan ezt teszik. Nekem birtokomban van mind az angol nyelvű, mind a hiteles magyar fordítása, és szeretném az uraknak, elsősorban nem a honvédelmi bizottság tagjainak felhívni a szíves figyelmét arra, hogy önök ezt nem jól olvasták el. Pontosan arról van itt szó, hogy a 2. pontban arra hívja fel a nemzetközi közösséget, és ez az ENSZ tagállamainak együttese, mindenkit, hogy segítsen - most egyszerűen szólva - humanitárius alapon. Az a sokat hivatkozott 8. pont, tisztelt hölgyeim és uraim, azoknak szól, akik az érintett felek, és ezek az érintett felek azok, akik a háborút viselik, tehát nem mi, tehát ha szabad így mondani, ez a felkérés ránk nem vonatkozik, ez a felhívás azokra vonatkozik, hogy biztosítsák a biztonságot, a védelmet és a mozgásszabadságot, akik ott most fegyverben állnak. Mi nem állunk ott fegyverben, tehát ezt szíveskedjenek a hivatkozásokból sürgősen törölni, ezt két bizottsági ülésen a Külügyminisztérium jeles képviselői által is, ímmel-ámmal ugyan, de végül is jóváhagyott módon tisztáztuk, hogy ez a 8. pont a hadviselő felekre vonatkozik. Mi nem vagyunk hadviselő fél, és nem is szeretnénk, mi aztán nagyon nem szeretnénk, ha azzá válnánk.
Én úgy gondolom, mindent összevetve, amikor arról beszélünk, hogy mi a humanitárius segítséget, az újjáépítésben való részvételt fontosnak tartjuk azért, mert az a nép, amely ott elszenvedte azt a háborút, amit átélt eddig, és még elszenvedi azt, amit ezután el fog szenvedni, mert a háborúnak, bárki bármit állít, nincs vége, csak legfeljebb a nagy harci cselekményeknek van vége, azt nagyon fontosnak tartjuk, és abban részt is kívánunk venni erőnkhöz és lehetőségünkhöz mérten. De ahhoz, hogy mi katonai akció részesévé váljunk anélkül, hogy azok a nemzetközi szervezetek, amelyeknek tagjai vagyunk, amelyeknek a szabályai ránk vonatkoznak, és ha jogállamról beszélünk, a jogállam betartásához a nemzetközi jog szabályainak betartása is vonatkozik, anélkül ezt megtenni nem szolgálja meggyőződésünk szerint a nemzeti érdekeinket.
(11.50)
És akkor még a többiről, arról például, hogy egy ilyen aktív részvételünk netán Magyarország terrorizmus általi fenyegetettségét mennyiben növelné - nemhogy “né”, hanem fogja növelni, ha belemegyünk, biztosra vehetjük, hogy fogja növelni -, akkor még erről nem is beszéltünk. De ez már nagyon messze vezetne, úgyhogy köszönöm a figyelmüket, majd legközelebb. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
