DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Full text search

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaimmal, Kontrát Károllyal és Kövér Lászlóval hét módosító indítványt nyújtottunk be a törvényhez, és úgy gondoljuk, hogy mind a hét módosító indítvány megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyekről az államtitkár úr az imént beszélt, azaz országos jelentőségű ökológiai feltételeknek is megfelelnek, és úgy gondoljuk, mivel ezek nem voltak benne az eredeti törvényjavaslatban, így a törvényjavaslat nem vélt, hanem valós hiányosságait kívánjuk ezzel pótolni.
Úgy tűnik, hogy ezek a módosító javaslatok nincsenek igazán összefüggésben, azonban, ha ránézünk Magyarország térképére, és megnézzük az Északnyugat-Dunántúl közepét, akkor azt látjuk, hogy Győr-Moson-Sopron megye és Veszprém megye mintegy zsákot képez a területrendezési terv javaslatában, azaz mind északról, mind délről, nyugatról és keletről is kihagyják ezt a területet, elkerüli minden fő közlekedési útvonal mind közúton, mind vasúton, és még az a sokat vitatott repülőtér is kikerült abból a kategóriából, amely a korábbi vegyes használatot engedélyezte volna az ott ezt a tervet fontolgatók számára.
Úgy vélem, hogy javaslataink komplex egységet képeznek, és teljes összefüggésben vannak egymással. Nézzük először a vasúthálózat fő elemeit! Úgy gondoljuk, hogy a hegyeshalmi, illetve a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely közötti terület mindenképpen feltárásra kell hogy kerüljön, méghozzá nemzetközi törzshálózati fővonalban, az úgynevezett Győr-Pápa-Celldömölk-Szombathely-Szentgotthárd vonallal, amely Szlovéniával kötné össze ezt a területet, és most, ahogy a dunai árvíznek is tanúi lehettünk, mentesítené a hegyeshalmi vonalat. Tehát egy átkötő szakaszt hozna létre nemzetközi összeköttetéssel, ezt a területet teljes egészében feltárná, és olyan sok fejlesztési pénzt sem igényelne, hiszen éppen a legutóbbi ülésen Csillag miniszter úr beszélt erről, hogy 2004-2006-ban megvalósíthatónak látja. Ezért úgy gondoljuk, hogy ez feltétlenül ebbe a törzshálózati fővonalba kell hogy átkerüljön.
Ennél talán kisebb jelentőségű, de az itt élő emberek számára rendkívül fontos annak megteremtése, hogy egy úgynevezett rurális térség, amely a Kisalföld és a Bakony belső területét jelenti… - a Magyar Tudományos Akadémia Nyugat-Magyarországi Regionális Kutató Intézetének tudományos műhelye azt írta le tanulmányában, hogy ez a térség teljesen visszafejlődik, lemarad abban az esetben, ha ennek a megfelelő feltárása nem történik meg.
(16.40)
Ez a javaslat ezt szolgálná, ez a Celldömölktől Tatabányáig húzódó vonal, amely a mellékvonal kategóriából felkerülne az egyéb fővonalak közé, és mivel ez a vasútvonal a pápai repülőtér mellett húzódik, így a légi közlekedéssel is összefüggésbe lehetne hozni; ez egy nyugat-kelet irányú területfeltárást jelentene. Észak-déli irányban - Papp József csornai polgármesterrel is egyetértvén - ma már a 83-as számú elkerülő utat is akként építik, hogy az villamos vasútvonal kiépítésére is alkalmassá teszi a Pápa-Csorna közötti vasútvonalat; ez az észak-déli összeköttetést biztosítaná ennek az elzárt területnek.
Ezzel összefüggésben és ezzel párhuzamosan a közúthálózatot is szeretnénk hasonló módon ilyen kategóriákban kiépíttetni és a területrendezési tervbe beemelni. Így az M83-as út kerülne be a mellékletbe, az egyéb hazai gyorsforgalmi utak összeköttetésében szükségessé válik a 8-as, illetve az 1-es összeköttetése. Ehhez viszont az szükséges, hogy elkerülő utak épüljenek ezen a szakaszon, ezért került be korábban a tét-győrszemerei elkerülő út mellé javaslatunk szerint a gyarmat-takácsi és a most épülő pápai elkerülő út is. Úgy véljük, hogy rendkívül fontos a pápai repülőtérnek az állami repülések kategóriájából közös felhasználású, katonai és polgári reptérré alakítása, hiszen így a költség is oszlik az állam és a civil szféra között, és így a regionális alközponti szerepét bővíthetné ennek a területnek.
A kerékpárút-hálózatról esett már szó. Győrből nagyon sok kerékpárút indul ki. A javaslatunk Magyarország egyik legszebb történelmi borvidékének, a Somlónak az összekötését célozza a Balaton-felvidékkel, és kérnénk szépen, hogy ezeket a javaslatokat szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me