KISS PÉTER

Full text search

KISS PÉTER
KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Azt hiszem, a képviselő úr most rossz papírt olvasott fel, mert ez az az interpelláció, amelyik ma nem hangzott el. Amit pedig most fel kellett volna olvasson, az a “Szocialista civilek a pályán” című kérdés - lapozzon egyet a füzetében! De erre is szívesen válaszolok, ha már most ezt hozta itt szóba. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Szóval azt kell mondjam, akiket ön említ, mind kiváló emberek, és tekintettel arra, hogy most végre helyreállítottuk azt a rendet, hogy bizottságok tesznek javaslatot civilek, kiváló tudósok, politikusok, közéleti emberek kitüntetésére, ebben a vonatkozásban sincs mit szégyellnünk.
Ami szégyellnivaló, az az a gyakorlat, ami korábban, az Orbán-kormány idején volt, amikor például a Kossuth-díj bizottságot és más bizottságokat is megszüntettek, és az akkori miniszterelnök magához vonta a döntés, az előkészítés és a javaslattétel jogát is. Én úgy hiszem, egy demokratikus országban ez az a gyakorlat, amelyik megváltoztatandó. És ennek a gyakorlatnak a megváltoztatása hozza azt az, azt gondolom, korrekt eredményt, hogy olyan emberek is elismeréshez jutnak, akik nem politikai kötődésükkel váltanak ki elismerést, hanem sokkal inkább a szakmájukban, a közéletben nyújtott kiváló teljesítményükkel. Erre számos példát ismerünk, utalok csak a március 15-ei ünnepségen kitüntetettek széles körére vagy a legutóbbi Kossuth- vagy Széchenyi-díjasok ügyére is.
Nos, képviselő úr, azt szeretném tehát önnek ez alkalommal ismételten megerősíteni, hogy itt a demokratikus gyakorlat helyreállítása az, ami az új kormány érdeme, és örülök, hogyha felcserélve is a hozzászólását, szóba hozta ezt a kérdést a tisztelt Házban, mert így volt módom ráirányítani erre a kérdésre a figyelmet.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me