DR. HORVÁTH JÁNOS

Full text search

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy eljutottunk odáig, hogy a békélés gondolatát vessük fel. Lehet mindebből, ami itt elhangzott, pozitívum? Szeretném azt mondani, hogy igen; noha úgy hangzik, mintha egymást leckéztetnénk.
Az ország azonban azért küldött ide bennünket, hogy megoldjunk dolgokat, problémákat. Ha úgy látszik, az a látszat, hogy ebben az országban nepotizmus vagy valami másféle rendellenesség van, akkor nemhogy eltakarni, hanem elejét venni és kinyitni, hogy hadd lássák minél többen, még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nincsen olyan.
De mivel kirakatban vagyunk, Országgyűlés vagyunk, közéleti szereplők vagyunk, hadd lássák; és attól, Keller képviselő úr, hogy magánszemélyek ügyeibe belekotnyeleskedünk, azért nem félnék, és azért nem félnék attól a vetületétől, amit tetszett mondani, hogy mit szól majd a világ, hogy mi, a kormányzat, egy vizsgálóbizottság beleavatkozunk emberek magánéletébe, az elriaszthat magánvállalkozókat ebből az országból.
Azt szeretném ehhez hozzátenni, hogy azt úgy is láthatják szerte azt országban és az ország határain kívül, hogy ni csak, ezek a magyarok milyen finnyásak arra, hogy tisztességesek, etikusak, jól csináljanak dolgokat, és olyannak is látsszanak. Van tehát egy ilyen vetülete ennek. Ha ezt megengedjük, ezt mutatjuk, akkor mi magunk is azt mondjuk, hogy jó, most már van egy egyezség erre a bizottságra. Lesz neki mit őrölni a malmában, és majd besegítünk neki, amikor szeptemberben elkezdi.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me