ELNÖK (dr. Deutsch Tamás)

Full text search

ELNÖK (dr. Deutsch Tamás)
ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a “Civitas Fortissima” - Balassagyarmat, a legbátrabb városról címmel benyújtott törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Urbán Árpád MSZP-s képviselő önálló indítványát T/13343. számon, az önkormányzati bizottság ajánlását pedig T/13343/6. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárásakor már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjaiban Németh Zsolt a törvényjavaslat egészének kiegészítésével azt javasolja, hogy Kercaszomor község kapja meg “A legbátrabb falu” címet. Az önkormányzati bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 123 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés nem fogadta el a benyújtott módosító javaslatot, most a zárószavazásra is sor kerül.
A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. Megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me