DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Full text search

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2007. január 1-jével megalakult megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok jogutódai lettek a korábban önálló szolgálatoknak, így például az állat-egészségügyi állomásoknak is. Engedjék meg, hogy néhány tapasztalatot elmondjak az elmúlt kilenc hónap munkája alapján.
Humánpolitika. A korábban önálló jogi személyiségű intézmények szakemberei felett gyorsan és teljeskörűen, szabadon rendelkezhettek, a szakmai döntések mögött pénzügyi és humánpolitikai háttér volt. A jelenlegi rendszerben szakmailag részönállóságuk van, humánpolitikai és pénzügyi háttér nélkül. Elképesztő, hogy a bürokratikus rendszer nap mint nap megkeseríti az ott dolgozók életét. Például az állat-egészségügyi igazgatóságnál dolgozó személyek munkáltatói joga a megyei igazgató főállatorvosnál van, de döntéseihez kell a gazdasági és informatikai osztály ellenjegyzése, és miután a megyei főigazgató jogosult egyedül pénzügyi kötelezettségvállalásra, ezért az ő aláírása is szükséges mindennemű humánpolitikai ügyiratra.
Eszközellátás. Ezt érdemes egy példán bemutatni: egy vidéki kirendeltségen dolgozó munkatárs gumicsizmája kilukad. Régen ez úgy volt, hogy átment a közeli boltba, megvette a gumicsizmát, a számlát igazolta a kirendeltségvezető, kifizették, és hónap végén elszámoltak az állomáson. Most a kirendeltségvezető főállatorvos ír egy megrendelőt egy ilyen papíron (Felmutatja.) egy pár gumicsizmáról. Ezt elküldik az állat-egészségügyi igazgatóságra, a megyeszékhelyre, ahol az igazgató kézjegyével igazolja, hogy szükség van a gumicsizmára. A megrendelő továbbmegy a pénzügyi osztályra, ahol az osztály vezetője pénzügyileg ellenjegyzi a gumicsizma megvásárlását, majd átküldik a főigazgató úrnak a város másik részébe, aki pénzügyileg kötelezettséget vállal a gumicsizma megvásárlására, és ezt követően visszaküldik a kisvárosba, ahol most már a felcser megveheti a gumicsizmát. Ez nem vicc, ez így történik.
Más. Az olcsóbb és hatékonyabb közigazgatás égisze alatt a hatósági állatorvosok a területi falugazdász-irodákban ügyfélszolgálatot tartanak. Ezzel nem lenne semmi probléma, ha volna értelme. Az elmúlt kilenc hónapban nyilvántartást vezettek a hozzájuk forduló ügyfelek számáról ott, az irodában, és láss csodát, ezek száma a nullával egyenlő. Nem csoda, a hatósági állatorvosnak nem az irodában van a munkahelye, hanem a területen, ott, ahol ellenőrizni kell.
Más: számlakezelés, pénzügy. Régen az állategészségügy saját ügykezeléssel folyamatos rálátással bírt a pénzügyi helyzetre. Jelenleg a számlaírást, a kintlévőségek kezelését a gazdasági és informatikai osztály dolgozói végzik, akik természetszerűen nincsenek napi, életszerű kapcsolatban a szakmával, így a számlák jelentősen csúsznak, a kintlévőségek követése jelentős elmaradásban van, összességében a pénzügyi helyzet kaotikussá vált. Történt helyette jelentős létszámcsökkentés, amely érdekes módon ebben az évben kizárólag az állat-egészségügyi igazgatóságokat érintette. És van helyette jelentős bürokrácia, létszámnövekedés a központban, hiszen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal engedélyezett országos 4000 fős létszámából tudomásom szerint körülbelül 1500 fő a központban dolgozik.
Az is vicces, hogy ebben a bürokratikus, zavaros rendszerben ma egy megyei főállatorvosnak a következő hivatali elöljárói vannak: megyei szinten a főigazgatója, a központban valamennyi állat-egészségügyi igazgatóság igazgatója, ilyen négy van, továbbá az élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettes és maga az elnök úr.
(9.20)
Ez összesen hét hivatali elöljáró. És nyolcadiknak ott van az FVM-ben a főosztályvezető, akinek ugyan nincs közigazgatási joga, de mégiscsak ő áll a hierarchia csúcsán. Korábban a megyei igazgató-főállatorvosnak volt egy főnöke az FVM-ben mindenféle jogkörrel. Folytathatnám a sort, de az idő rövidsége miatt ezt nem tehetem meg. A lényeg az, hogy az átszervezés eredménye egy létszámában megcsonkított, bürokratikus, pénzügyileg nehézkes, közigazgatásilag rugalmatlan állat-egészségügyi szakigazgatás.
Az már csak hab a tortán, hogy államtitkár úr véleménye szerint - idézem a szeptember 11-én itt elhangzott szavait - “tudjuk régóta, hogy ez egy külön kaszt, de mi ezt be fogjuk terelni ebbe a rendszerbe, hiszen nagyon nagy szigorúsággal fogunk eljárni velük szemben, ha nem ezt csinálják”. Tisztelt államtitkár úr, csendesen és békességgel, ellenségeskedés nélkül megjegyzem, hogy ez nem egy kaszt, hanem egy kar, állatorvosi kar, és terelni csak a csürhét, a csordát vagy a nyájat szokták, az állatorvos egyikbe se tartozik. Az állatorvos is ember, méghozzá olyan szakember, aki minden nehézségen, jelenlegi zűrzavaros rendszeren és egy megalázó államtitkári megjegyzésen túl mindent elkövet, hogy megvalósuljon Magyarországon az élelmiszer-biztonság, a járványvédelem, biztosítsuk az élelmiszer- és élőállatexportot, hatékonyan ellenőrizzük az importot, mert ez a hivatása az állatorvosnak, és az állatorvosok minden időben, minden politikai viszonyok között, minden gazdasági helyzetben ezt lelkiismeretesen ellátták, és most is megteszik. Aki nem hiszi, járjon utána! Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me