ÉKES JÓZSEF

Full text search

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Érdekes volt, amit Katona Kálmán képviselőtársam elmondott, de ugyanezt elmondta Bernáth Ildikó is a postatörvénnyel kapcsolatosan. Teljesen diszkriminatív! Ez ugyanaz lesz, mint a Kaderják-féle körülbástyázott törvény. Ugyan nevet nem mondtak, de tényleg egy diszkrimináció valósul meg. És érdekes volt, tegnap este hasonlóképpen volt egy másik műsor a konvergenciaprogram és a magyarországi megszorítások - vagy en bloc nevezzük - felhígításával kapcsolatosan. Ha egy lobbiérdek megjelenik egy törvény mögött, akkor nyugodtan lehet beszélni felhígításról, ugye, Gúr képviselőtársam, mert akkor van egy felhígítás.
Ugyanez az alternatív energiáknál, és lehetne sorolni egy csomó olyan dolgot, ahol tényleg az erős lobbiérdek megpróbál egy törvényi passzust úgy módosítani, hogy a saját előnyeit tudja konvergálni a saját maga számára, és ebből lehetőleg, adott esetben az államnak, kevesebb fog jutni.
A másik ilyen: én nemcsak a bérbeadóról beszéltem, hanem a bérbevevőről is. Tehát számos eset van, amikor bérbe adnak egy dolgozót, és a bérbevevő, fogalmazzunk úgy, eltűnik a piacról. Tehát ezeket a garanciákat kellene valahol a munka törvénykönyvében úgy megfogalmazni, hogy a végén ne a dolgozó járjon rosszul, mert lehet, hogy egy jó szerződést köt egymással a bérbeadó, a bérbevevő, csak a munkavállaló nem fog forráshoz jutni. Számos példa van ebben az országban erre, nagyon jól tudjuk, hogy ma már sportot űznek a körbetartozás témakörében, és a legvégén a munkavállaló, elnézést, ő marad kellemetlen helyzetbe, nem jut forráshoz, nem jut fizetéshez, és adott esetben a kötelezettségeinek sem tud eleget tenni, és innentől fogva teljesen és maximálisan ki van szolgáltatva.
Azért mondtam azt, hogy a törvénybe olyat nem szabad berakni, hogy ettől eltérő. Elnézést, a törvénytől minden más eltér, és onnantól fogva fel van lazítva maga a törvény. Tehát ilyen nincs, hogy ettől eltérő; vagy-vagy. Tehát azért kell a törvényben is úgy fogalmazni, hogy mindenki számára tiszta és érthető legyen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me