DR. SZÉKELY TAMÁS

Full text search

DR. SZÉKELY TAMÁS
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen a kormányzatnak igenis számít Békés megye összes betege, pontosan ugyanúgy, mint az ország tízmillió potenciális betegének helyzete.
Én úgy gondolom, ha a számok mögé nézünk, tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy Békés megye fekvőbeteg-kapacitása elégséges-e vagy nem elégséges. Bár kétségkívül 25 százalékkal csökkent az aktív kórházi ágyak száma Békés megyében, a csökkentett ágyszámon a struktúraváltást megelőző 76 ezer beteg helyett 2008-ban 78 ezer beteg ellátása történt meg, tehát 2 ezerrel több beteget tudtak ellátni a kórházban, és ehhez körülbelül félmilliárd forinttal több bevételt tudott a kórház realizálni.
Az Alkotmánybíróság döntése korábban nem azt nehezményezte, hogy az ágyszámok megállapítása hogyan történt, hanem hogy nem törvényben történt ez a megállapítás; ami egyébként a gyulai Pándy Kórházra nem igaz, miután pontosan törvény tartalmazta mint kiemelt kórháznak a gyulai Pándy Kórháznak a struktúráját. Ehhez képest a bíróság döntése kapcsán, mely december 9-én datálódott, az akkor hatályos jogszabályok értelmében természetesen tudtunk volna egy új eljárásrendet elvégezni, de december 15-én fogadta el a parlament az Eftv. módosítását, amely pontosan az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően törvényi szintre emelte az egyes intézmények kapacitásának meghatározását. Így most már csak az a lehetőség áll rendelkezésre, ami egyébként korábban is rendelkezésre állt az ellátásért felelős önkormányzatnak: hogy az ellátási felelősség, illetve ellátási kötelezettség keretében az önkormányzatok az ellátási területről, illetve a kapacitásokról egymással egyezzenek meg. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me