Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálnék kicsit visszatérni az előttünk fekvő javaslatról való eszmecseréhez. Ugyanakkor engedtessék meg, hogy a vezérszónoki kört végighallgatva, abból bizonyos következtetéseket levonva egy tágabb kitekintésben próbáljam az egész területet értelmezni, hiszen amikor szellemi tulajdonról, utána kivetülésképpen K+F-ről, kutatás-fejlesztésről beszélünk, akkor látnunk kell egy olyan furcsa kettősséget - már-már skizofréniát - a kormányzat kommunikációján, retorikáján belül, ami szinte értelmezhetetlen.
Hangsúlyoznom kell, hogy az előttünk fekvő javaslat egyértelműen támogatandó, a mögötte meghúzódó szándék, az általam feltételezett szándék is pozitív, tehát látható az, hogy végre egy olyan javaslat került elénk, amelyről el tudjuk mondani azt, hogy érzékelik a problémát, és ha nem is teljeskörűen, de legalább megpróbálnak az irányába hatni. Azon aggályainkat persze félre kell tennünk ilyenkor, hogy miért kell 5-6 nagyon fontos jogszabályt ilyen kapkodó, összevissza módszerrel módosítgatni, ahogy Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam kifejtette, nem is biztos, hogy a legmegfelelőbb időbeosztás alapján és egyáltalán a legátgondoltabb módon.
De mégis az látható, hogy ha összevetjük ezt a többi kormányzati előterjesztéssel, amit tárgyaltunk, akár a költségvetéssel, akár az adóügyi salátatörvénnyel, egy nagyon furcsa, skizofrén kettősséget láthatunk az önök részéről. Hiszen amíg a költségvetés brutálisan megnyirbálja ezt az egész szférát, és a költségvetés, az IMF által hangolt költségvetés legnagyobb vesztese pontosan a humán terület - oktatás, kultúra, egészségügy -, emellett pedig a humán területből és magyar koponyából kibontakozó áldások kiterjesztési lehetősége. Pontosan a jövőnek foganatosított befektetéseket nyirbálja meg ez a költségvetés, most pedig előterjesztői szinten látszólag támogatja ugyanezt a területet.
Az én fejemben nem áll össze az a kettősség, hogy hogyan lehet az, hogy ezt követően pedig az adóügyi változtatásokat illetően egy salátatörvényben - amit szintén elénk nyomtak - mintegy 445 milliárd forintos megszorító csomagot foganatosítanak jövő évre, aminek szintén óriási vesztese a K+F, hiszen látható az, hogy az adókedvezmények megvonása rajzolódik ki ezen adóügyi salátacsomagból. Tehát két ilyen megvonási csomag után, mint amilyen a költségvetés és az adóügyi salátatörvény, hogyan lehet a K+F, egyáltalán a szellemi tulajdon kibontakoztatásának támogatásáról beszélni.
(12.50)
Ez egy olyan furcsa kettősség, amit itt és most, ezen vita során illene feloldani, ha jó lelkiismerettel kérik tőlünk vagy bárkitől azt, hogy támogassuk ezt az előterjesztést. Hiszen óriási ellentmondások rajzolódnak ki.
Az apróbb hibákra csak pár címszóban térnék ki, hiszen képviselőtársaim ezt megtették, és az ismétlés soha nem szerencsés dolog. Ami nagyon fontos benne, hogy e törvények módosításai hatalmazzák fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt az e tevékenységekkel kapcsolatos feladatok ellátására. Tehát felhatalmaznak egy olyan szervet, amelynek költségvetési támogatottsága szintén nem érzékelhető, hogy e tekintetben drámaian növekedne, személyi ráfordításai különösen nem. Tehát egy olyan szervezetről beszélünk, ahol meg lehet tenni azt, hogy előléptetést követően a kollégák béréből bizonyos százalékot visszatartsanak, 5 vagy 10 százalékot akkor, ha egyik régióról a másikra vezénylik át az illetőt, és adott esetben a jó munkája miatt előléptetik, meg lehet tenni, hogy nem fizetik ki a fizetését. Egy ilyen szervezettől várnak önök hatékonyságnövelést és azt, hogy ellássa a rábízott feladatokat az amúgy nagyon tehetséges szakemberei által. De a kormányzat nem rendeli ehhez a szükséges forrásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára.
Emellett az is kissé aggályos lehet, hogy a nemzeti reformprogramban meghirdette az állam azt a tervét, hogy 2020-ig a hazai kutatás-fejlesztés ráfordításainak aránya érje el az általam nem túlzottan kedvelt GDP 1,8 százalékát. Ez a szám egyáltalán nem magas, hiszen az EU-átlag egy 3 százalékos ideális ráfordítási arányt nevez meg. Ehhez képest Magyarország ennek a felét sem tudja jelenleg produkálni, de hogy 2020-ig tudja-e produkálni, ez is erősen kérdéses, hiszen függ az önök által istenített uniós pályázati rendszer lehívhatóságától, ami szintén egy kudarcsorozat volt az utóbbi években. Tehát számos olyan nemzetközi tényezőtől függ, amire jelen pillanatban Magyarországnak lényegi ráhatása nincs. Tehát amikor erről a területről beszélünk, érdemes a jegyzőkönyv kedvéért leszögeznem azt, hogy jelen pillanatban a kormányzat a magyar szellemi tulajdon, a kutatás-fejlesztés kitörését jobbára nemzetközi, általunk befolyásolhatatlan vagy csak nagyon kis részben befolyásolható folyamatoktól teszi függővé. Látható az, hogy belső erőforrásokat nem igazán rendel e terület mellé.
Most, hogy adminisztratív könnyebbséget biztosít, és a hazai kis- és középvállalkozásokat látszólag helyzetbe hozza, nagyon jó dolog. A probléma az, hogy alig maradt olyan hazai kis- és közepes méretű vállalkozás, amely magyar szellemi szabadalmakkal, kutatási-fejlesztési eredményekkel tudna érdemben foglalkozni. Hiszen egy multi dózer, egy multi darálás történt Magyarországon, ami egy olyan folyamatban csúcsosodott ki, amelynek során kivéreztették a magyar kisvállalkozót, mindenféle szellemi terméket vagy tönkretettek, vagy elvittek az országból, vagy pedig azt a céget, amely képviselte ezeket a termékeket, gyakorlatilag ellehetetlenítették, vagy rákényszerítették arra, hogy a multinak adja ezt a szellemi terméket. Majd a multinacionális tőkeérdekeltségek nemzetközi szinten is nagyon sokszor kiválóan tudták hasznosítani a magyar koponya vívmányait.
Az egész folyamatnak pedig van egy nagyon drámai következménye, amiről nemcsak ez az előterjesztés hallgat, de a teljes kormányzati retorika is. Ez a drámai következmény pedig a Magyarországról történő kivándorlás, ami az amúgy is nagyon súlyos népesedési katasztrófát egy már-már kezelhetetlen szintre súlyosbítja. Ez a kivándorlási katasztrófa sokkal durvább, mint mondjuk, az ’56 után elvesztett 200 ezer ember, aki kitántorgott Magyarországról, hiszen elmondható az, hogy aki ma kimegy innen, jobbára és jellemzően a fiatal, legjobban munkaképes korosztály, és a legjobban képzettek. Látható az, hogy a multinacionális agyelszívó rendszeren keresztül akár egy jó állásajánlattal, akár előléptetésekkel, de már-már oktatási ajánlatokkal is elérhető az, hogy Magyarország színe-java menjen el az országból. És ha ezzel szemben nem tudunk ellenerőt produkálni, tehát a magyarországi kormányzat nem képes arra, hogy egy ellenprogramot állítson fel ezzel szemben, és itthon tartsa a magyar koponyát, a magyar koponya vívmányait, akkor teljesen mindegy, hogy önök hogyan törlesztgetik az államadósságot, teljesen mindegy, hogy kinek mennyi kamatot fizetnek, úgyis ugyanakkora lesz a prés mindig. Hiszen ha az államadósság szintje csökken, akkor majd a kamatokkal vagy a devizaárfolyamokkal fognak annyit játszadozni, hogy önök ugyanannyit fognak fizetni, mint előtte.
Tehát egy teljesen rossz pályára állt az egész politika ezen a színtéren. Érdemes lenne ezeket az igazságokat egy tágabb összefüggésben is értelmezni, hiszen megint csak abba a hibába esünk, hogy az előttünk fekvő előterjesztés, ki kell mondjuk, egy kicsit PR-szagú. Amikor azt mondom, hogy PR-szaga van, akkor arra gondolok egyértelműen, hogy egy kellemes üzenetet foganatosít, mondjuk, a magyar vállalkozások felé, amelyek ezen a területen mozognak. Azt a látszatot kelti, hogy ők bizony komoly védelmet élveznek, miközben adminisztratív könnyítéseket valóban élveznek, csakhogy piacnyitási lehetőségek számukra nem érhetők el, olyan könnyebbségek sem érhetőek el számukra, amelyeknek köszönhetően meg tudnak maradni. Mondok egy példát: védjegy, védjegytörvény, egyáltalán az úgynevezett magyar termék kérdése.
Látható, hogy az iparjogvédelmi oltalom tárgyai közül leginkább a védjegyek azok, amelyek a legkönnyebben és a legkisebb ráfordítással utánozhatók. Ennek a kérdéskörnek a rendezése viszonylag egyszerű, jogi szempontból és egy jó ellenőrző rendszerrel meg lehet oldani. Mégis, ezzel párhuzamosan előfordul az, hogy “magyar termék” védjegy alatt, tehát úgymond hungarikumként mintegy 12-féle szervezet bocsáthat ki védjegyet. A többségük olyan egyébként, ahol magyar alapanyag nem szerepel feltételként a “magyar termék” plecsni rányomásához. És ez most csak az élelmiszer-ipari és feldolgozott termékek ipara, hol beszélünk még akkor a teljes magyar koponya produktumainak nagyon széles skálájáról. Ez egy kis terület, amit szintén nem sikerült másfél év alatt rendbe rakni. Úgy nem sikerült rendbe rakni, hogy a kormányzat ismeri a problémát. Nemcsak azért, mert a jobbikosok számtalanszor elmondták neki, de mondjuk, Ángyán államtitkár úr is számtalanszor magától felvetette ezt. Össze is állítottak egy csomagot, amely látszólag megoldaná ezt a kérdéskört, csakhogy aztán kivitték azt Brüsszelbe, és most jó szolga módján várnak arra, hogy Brüsszel mikor méltóztatik ezt elbírálni. És másfél éve nem történik semmi.
Korrekt lenne ez akkor, ha önök kimondanák azt, hogy ennyire képesek. Vannak nemzetközi keretek, amiket betartanak, nem hajlandók a kereteken kívülre menni. Ezt itt elmondanák nekünk; én azt tudnám mondani, hogy nem elfogadható, a mi világlátásunk, a jobbikosoké más, de önök így döntöttek, ezt választották, majd a választók a következő választáskor döntenek arról, hogy valóban, ez a kicsit puhább álláspont jó Magyarország számára, vagy a mi radikális álláspontunk az, ami egy kicsit előrevivőbb. De látható az, hogy önök nem ezt mondják. Azt mondják, hogy forradalom van, gazdasági szabadságharc van, és mégis, másfél év elteltével nem nagyon tudnak olyan gazdasági ágat vagy olyan területet felvonultatni, ahol teljes körű megoldások születtek volna a magyar kis- és középvállalkozók, egyáltalán a magyar koponya birtokosai számára.
Én nem azt mondom, hogy a szingapúri modellre lenne szükség azonnal, hogy egy akármilyen feltaláló a találmányával rögtön bevonulhasson egy olyan önkormányzati vagy állami szintű hivatalhoz, ahol azt elbírálják, azonnali oltalom alá veszik, ha arra van szükség. Ez lenne a cél igazából, 20-30 éves viszonylatban Szingapúr is ezzel tudott kitörni a semmi homályából. Magyarország is a mezőgazdaságára tudna építeni és a koponyájára, erre a kettőre. És mind a kettőt hagyjuk elszipkázni külföldiek által. Hát milyen dolog ez? Erről kéne beszélni, ezen kéne változtatni. A mostani, előttünk fekvő előterjesztés viszont arra tökéletes, hogy megint egy évre kifogja a szelet a vitorlából, hiszen elmondhatja a kormányzat, hogy szellemi oltalom, szellemi tulajdon és kutatás-fejlesztés tekintetében ő bizony most megtette a magáét, miközben nem. Miközben tehetne többet.
Hol vannak, példának okáért, a magyar multik? Miért olyan furcsa dolog az, hogy magyar tulajdonban legyen egy multinacionális társaság? Mondok egy példát: Rába. Ha a Rábát nem dózerolják szét az egymás utáni kormányzatok, akkor ma egy járműipari, közlekedésipari regionális multiról lehetne beszélni, amely kiszolgálja az egész környéket, a környező országokat. Hiszen olyan széles spektrumban tudott termelni, és olyan jó minőségben tudott termelni, hogy Magyarország ezzel tarolhatott volna a világpiacon is, de a környező országokban biztos. Ehhez képest ma azt mutatják fel dicsőségként, hogy a maradék Rába egy csonkját, egy kis szeletét sikerült újra állami ellenőrzés alá vonni. Nagyon jó dolog. De miért nincsenek a kiváló magyar koponyára épített magyar, nemcsak multinacionális cégek, de egyáltalán sikertörténetek? Vagy ezek a sikertörténetek miért úgy végződnek, hogy a külföldi multinacionális hatalom aratja le ennek babérjait mind anyagi, mind erkölcsi értelemben?
Tehát látható az, hogy nemcsak iparűzési és egyéb adókedvezményeket kell adni vagy ezeket kiterjeszteni, vissza kéne menni odáig is, ahogy Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam jogosan megjegyzi, akár egy privatizációs felülvizsgálati folyamatig. Hogy történhetett meg Magyarországon az, hogy a szellemi értékeink produktumait, a nagyon értékes gyárainkat, vívmányainkat, találmányainkat sorra, állítom, hogy 95 százalék fölötti arányban kiszervezték a külföld számára? Nincs még egy ország, amely ezt következmények nélkül hagyná. És azt is látnunk kell, hogy ha önök valóban komolyan gondolják azt, hogy gazdasági szabadságharcot kezdenek valamikor, nem most, mert eddig azt nem tették, de ha el akarják kezdeni, akkor ez a terület, a kultúrharc, a szellemi oltalom, a szellemi védjegyek világa az, ahol a legkeményebben oda kell hatniuk. Hiszen ez építi Magyarország hírnevét nemzetközi szinten is, ez tud idecsalogatni egészséges tőkét, egészséges tudást, egészséges embereket, ez tudná távol tartani a spekulatívat, ha egy ország erős. Ez tudná elérni, hogy Magyarország valóban annak alapján épüljön, amiben jó, amiben kiváló, és még egyszer mondom, a magyar mezőgazdaság mellett kitörési pontunk egyértelműen a magyar koponya, annak vívmányai.
(13.00)
Nagyon szeretnénk látni, hogy önök rendelkeznek hosszabb távú tervekkel, kitekintéssel ezzel kapcsolatban. Amíg ebben nem erősítenek meg bennünket, addig attól kell félnünk és tartanunk, hogy egyedül a nemzeti radikálisok azok, akik ezt a problémát a maga teljes és széles spektrumában látják.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
