DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm a lehetőséget, hogy e két sarkalatos törvény tárgyalásán felszólalhatok, és elmondhatom az ügyészség, az ügyészi szervezet és a saját véleményemet, álláspontomat e törvények rendelkezéseiről és azok kihatásairól.
Tisztelt Ház! 140 évvel ezelőtt, 1871-ben fogadta el a Magyar Országgyűlés a királyi ügyészségről szóló törvényt, az 1871. évi XXXIII. törvénycikket. A maga idejében ez a törvény, azt lehet mondani, mintául szolgált Európa többi állama részére, rendkívül modern, haladó és jogállami rendelkezések voltak találhatók benne. Én azt gondolom, hogy ezek a rendelkezések részben ma is időtállóak, és ezeknek a részbeni felelevenítése eredményesen szolgálja az ország és az igazságszolgáltatás érdekeit. Ahhoz azonban, hogy ma Európa élvonalába tartozzunk az ügyészség helyzetének jogszabályi rendezése terén, az is szükséges, hogy a legújabb európai jogfejlődést figyelembe vegyük, és ez beépüljön a tárgyalt törvényjavaslatokba, illetve az elfogadott törvényekbe. Azt gondolom a törvényjavaslatokat átnézve, hogy ez is megtörtént, így ez a két forrás szerencsésen összetalálkozhat, és valóban korszerű, modern, az igazságszolgáltatás érdekeit mindenben szolgáló törvények születhetnek.
Nem lehet vitás az, hogy az ügyészség működését - ahogy erre az államtitkár úr is utalt - az alaptörvény szövegére kell alapozni az új törvényekben. Az alaptörvény rendkívül jelentős változást hozott az ügyészség jogállása, ezáltal feladatköre, az alkotmányos intézmények rendszerében betöltött szerepe tekintetében. Az alaptörvény 29. cikk (1) bekezdése a legfőbb ügyészt és az ügyészséget az igazságszolgáltatás közreműködőjeként azonosítja. Azt tudom mondani, hogy ez egy évszázados küzdelem eredményeként került be az alaptörvénybe, hiszen Kozma Sándor, az első pesti királyi főügyész írta még a XIX. században, hogy a közvádló az igazságszolgáltatás rendes funkcionáriusa, aki nem büntetést, hanem igazságot keres és szorgalmaz, aki nemcsak vádol, hanem azt elhárítja, sőt, véd is. Az alaptörvényben előírt büntetőhatalom érvényesítésének kötelezettsége így válik teljes körűvé.
Az alaptörvény lezárta a rendszerváltást követően eddig nyugvópontra nem jutott vitát, amely két kérdést érintett. Az első, időről időre kiújuló vita az ügyészség alkotmányos helyzetével, más alkotmányos alapintézményekhez való viszonyával kapcsolatos. Tudjuk jól azt, hogy 1989-ben a legfőbb ügyész Országgyűléssel szembeni felelőssége megmaradt, ugyanakkor függetlenné vált minden más alkotmányos intézménytől. Azonban már 1989-ben felvetődött, hogy az ügyészség igazságügy-miniszteri felügyelet alá helyezhető, sőt, helyezendő, és egyszersmind felvetődött az ügyészség szűkebb vagy tágabb körű utasíthatósága.
Az alaptörvény a korábban hatályos rendszert lényegében e tekintetben nem érinti. Az alaptörvény 29. cikkének (3)-(5) bekezdései szerint a legfőbb ügyészt, aki az ügyészség vezetőjeként és irányítójaként kizárólagos jogosultsággal rendelkezik az ügyészek kinevezésére, a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlési képviselők választják 9 évre, kétharmados szavazattöbbséggel. A minősített többség követelménye és ez a hosszabb mandátum már az alkotmány 2010. évi módosításában megjelent, így valójában nem új szabály, miként a legfőbb ügyésznek az a kötelezettsége sem, hogy beszámoljon az Országgyűlésnek. Azáltal azonban, hogy az alaptörvény fenntartotta a független legfőbb ügyész által vezetett, a végrehajtó hatalom befolyásolásától mentes ügyészség modelljét, végérvényesen meghatározta az intézmény helyét az állami szervezetrendszeren belül. Azt lehet mondani, hogy az elfogadott megoldás teljes mértékben megfelel az Európa Tanács 2000/19. számú ajánlásában foglaltaknak, amely meghatározza az ügyészség függetlenségének és pártatlanságának kritériumait.
Szeretném idézni Finkey Ferencnek, a legismertebb magyar koronaügyésznek a szavait, aki azt mondta: az ügyészség intézményének az igazságszolgáltatás körül az állami közérdek képviseletére és előmozdítására irányuló feladatát akkor valósítanók meg leghatályosabban, ha az igazságügy-miniszternek az utasítási jogát egészen átruháznók a koronaügyészre mint állandó és merőben igazságszolgáltatási szervre.
Az alaptörvény így már szövegében is megerősítette az Alkotmánybíróság korábbi álláspontját, amely szerint az ügyészség a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás része. Az ügyészség természetesen felel az Országgyűlésnek, ez azonban nem alávetetettséget, hanem egy ellenőrzési lehetőséget és kötelességet jelent.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az alaptörvény szövege, amit érvényesít a mostani két törvény is, összhangban áll a Velencei Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott javaslataival, amelyek szerint széles körű az igény a függetlenebb ügyészségi intézmények iránt. A bizottság azt javasolja, hogy az ügyészség vezetőjének kiválasztásában jusson szerephez a szakmai tapasztalat, továbbá - és ezt szeretném szó szerint idézni - a minősített többség megkövetelése a választásnál olyan eszköz, amely alkalmasnak látszik a közmegegyezés biztosítására az ilyen személyi döntéseknél. A Velencei Bizottság szerint a legfőbb ügyészt célszerű végleges vagy legalábbis viszonylag hosszú időtartamra megválasztani, sőt, az is kívánatos, hogy ha nem véglegesen választják meg, ez a tartam ne essen egybe a parlament mandátumával. Ki kell zárni továbbá a felelősségérvényesítés lehetőségét az egyedi ügyekkel kapcsolatban is. Én azt gondolom, hogy ez Magyarországon teljes mértékben érvényesül. Az ügyészség függetlenségét az alaptörvény azzal is erősítette, hogy sarkalatos, tehát kétharmados többséggel elfogadott törvényekben kell részletezni az ügyészség helyzetét, az ügyészek jogállását.
A másik említett vita az ügyészség nem büntetőjogi feladataival kapcsolatos, tehát a magán- és közigazgatási jogi feladatokról szólt. A vita eredményeként - részben az Alkotmánybíróság korábbi határozatai alapján is - az ügyészség feladatai az elmúlt húsz évben csökkentek egy ideig, aztán ismételten bővülni látszottak. Ez nem felel meg annak a követelménynek, amely az ügyészség alapfeladatait illeti.
(14.20)
Az ügyészség közigazgatási és magánjogi tevékenysége ugyanis szerkezetét és részben tartalmát is tekintve még az 1953-ban megalkotott, ügyészségről szóló törvényerejű rendeletre épült. Azt kell látnunk, hogy ebben a felügyelet jelenik meg mint alapvető tevékenységi forma, és ez mai jogállami körülmények között már nemigen tartható fenn.
Mint ahogy azt is el kellett dönteni, és azt gondolom, ez is eldöntésre került, hogy vajon az ügyészségi feladatok között van-e valamelyik feladatnak elsőbbsége, primátusa. Az alaptörvény ezt a vitát zárja le, amikor úgy fogalmaz, hogy a legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam büntetőigényét érvényesíti. Ezt pontosítja is az alaptörvény, hiszen az ügyészség üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését. Tehát az ügyészi szerepkör elsődlegesen az állami büntetőigény érvényesítésében nyilvánul meg, az alaptörvény nem egyszerűen rangsort állít fel, hanem rögzíti azt is, hogy az ügyészség tevékenysége nem az absztrakt törvényesség biztosításában merül ki, hanem célirányosan a jogsértések, ezen belül pedig az anyagi büntetőjog szabályai megsértésének megtorlásában. Ez a feladata közvádlóként a büntetőeljárásban, de a közérdek védelmezőjeként a büntetőjogon kívüli területen is ezt a feladatot kell ellátnia. Ezeknek az elveknek az érvényesülése pedig az előttünk fekvő sarkalatos törvényekben joggal tekinthető paradigmaváltásnak.
Fontos kiemelni, mint ahogy az államtitkár úr is utalt rá, hogy a katonai ügyészség a sarkalatos törvények rendelkezései alapján is megszűnik. A katonai ügyészek betagozódnak az ügyészi szervezetbe, és a katonai büntetőeljárás mellett más, különösen a közélet tisztasága elleni bűncselekmények felderítésében, nyomozásának felügyeletében és vádképviseletében vehetnek részt a jövőben.
A változás hatása nagy jelentőségű és kétirányú. Egyrészt - és ez elvi jelentőségű - megszünteti a különálló jogalkalmazást egy meghatározott területen, és ezáltal elősegíti a jogegység biztosítását, másrészt pedig olyan kapacitásokat szabadít fel, amelyek, úgy gondolom, hogy az egész társadalom számára hasznot hajtóak, például a korrupció elleni küzdelemben alkalmazható a korábbi katonai ügyészi struktúra és személyi állomány.
Ami a büntetőjogon kívüli feladatokat illeti, az alaptörvény mindössze annyit mond, hogy az ügyészség törvény által meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol. Itt tehát egy nagyobb mozgástér maradt a megalkotandó ügyészségi törvénynek, amelyet a Ház előtt fekvő javaslat igen óvatosan közelít meg. Az új szabályozás a közérdek védelmére mint központi elemre épül, és ez szemben áll - nagyon helyesen - a korábbi absztrakt törvényesség védelmével. A változás azonban mélyebb, mint egyszerű fogalomváltás. A korábbi büntetőjogon kívüli felügyelet-központú ügyészi tevékenység tarthatatlansága azért is aláhúzandó, mert az ügyész korábban parttalanul és mindenféle megkötés nélkül végezhette ezeket a felügyelet-központú vizsgálatokat, ellentétben például a büntetőjogi megközelítéssel, ahol nagyon szigorú szabályai voltak és vannak a büntetőjogi eljárás megkezdésének és folytatásának.
A vizsgálat azonban korábban bármikor megindítható volt a büntetőjogon kívüli területen, és az ügyész többé-kevésbé mérlegelhette, hogy alkalmazza-e saját eszköztárát, ha pedig alkalmazta, ennek eredménytelensége után fordulhatott bírósághoz. Ezt a nagyon széles jogkört egyébként előbb a Velencei Bizottság, majd 2011 tavaszán az Alkotmánybíróság is joggal kritizálta. Az új ügyészségi javaslat a közérdekvédelmi feladatok mechanizmusát újraszabályozta. Az ügyészi eljárások konkrét célja a bírósági vagy más hatósági eljárás kezdeményezése, ami igazodik a jogállásához. Eljárást törvénysértésre, mégpedig súlyos törvénysértésre megalapozottan utaló adat esetén indíthat, a vizsgálat pedig ennek a gyanúnak a megalapozását szolgálja. Úgy gondolom, hogy ez valóban egy rendkívül fontos változás, ugyanakkor hatékonyabbá is teszi az ügyészi vizsgálatokat a jövőben.
Új elem a törvényjavaslatban a legfőbb ügyész által gyakorolt hatáskörök egy része. Ilyen az, amire utalt az államtitkár úr, a Kúria teljes ülésén való részvétele a legfőbb ügyésznek. Ez egyébként hasonlít a koronaügyész korábbi jogosítványaira; én azt gondolom, hogy az igazság közreműködőjeként a legfőbb ügyész így is szolgálhatja a jogegység mind teljesebb érvényesülését. Nagyon fontos a javaslatnak az a rendelkezése, amely az alkotmányjogi panaszról szól. Azt gondolom, hogy itt a legfőbb ügyész az általa szerzett tapasztalatok alapján valóban joggal fordulhat elfogadás esetén az Alkotmánybírósághoz, hiszen így a bírói döntések és az alaptörvény közötti összhang biztosítható, és kizárható az is, hogy nemzetközi szerződéssel ütközzön esetleg valamilyen jogszabály.
Azt látom, hogy az új törvényjavaslat ezzel, ha nagyon korlátozottan is, de megnyitja a legfőbb ügyész számára egyfajta konkrét normakontroll elérésének a lehetőségét. Ez nem döntési jogosultság, de kezdeményezési jogosultság, amely ugyancsak a jogbiztonságot szolgálhatja.
Végül pedig ugyancsak új elem ez a bizonyos amicus curiae hatáskör, amelyről beszélt az államtitkár úr. Ez valóban külföldön egy ismert és bevált intézmény. Azt gondolom, hogy éppen a közérdek képviseletében Magyarországon is jól alkalmazható lesz. Szeretném hangsúlyozni, mert ezek a kérdések felmerültek, hogy az említett jogkörök nem döntési jogkörök. Egyik sem az, hanem egyfajta információknak a közvetítése, közrebocsátása, amelyek alapján a döntésre jogosult meghozhatja a saját döntését, és ezáltal a jogbiztonság, a törvényesség és a jogegység erősödhet, nem pedig a legfőbb ügyész közjogi pozíciója. A kettőt válasszuk el egymástól.
Egyebek iránt szeretném jelezni, és egyet is értek azzal, hogy a legfőbb ügyész az új szabályozás alapján a jövőben nem vesz részt az Alkotmánybíróság teljes ülésén, illetőleg a bírósági igazgatás átszervezése következtében a bíróságok igazgatásában. Ezek olyan, az ügyészség szakmai tevékenységén kívül eső feladatok szerintem is, amelyek nem igénylik az ügyészség közreműködését, és elősegítik az egyes hatalmi ágak egyensúlyának biztosítását.
Szeretném azt jelezni, hogy a szabályozási mélysége ezeknek a javaslatoknak megváltozott, és szerintem ez is helyes. Kétharmados törvényekről van szó, és a kétharmados törvények változtathatósága nyilvánvalóan alatta marad az egyszerű többséggel elfogadott törvényekének. Tehát azokat a szabályokat, amelyeket a körülmények változása folytán elsősorban eljárási tekintetben rugalmasan kell kezelni, ki kellett hagyni ezekből a javaslatokból, és elsősorban az eljárási jog hatáskörébe utalni. Ez megtörtént, és úgy gondolom, hogy ez lehetőséget nyújt valóban egyfajta hatékony és gyors jogalkalmazásra is.
Tisztelt Országgyűlés! A másik sarkalatos törvényjavaslat az ügyészségi törvényen kívül a jogállási törvény, amely az ügyészségi életpályát is rendezi. A javaslat kiindulási pontja az alaptörvény azon rendelkezése, miszerint a legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködője. Ez annyit jelent, hogy az igazságszolgáltatási szervek összehangolása a szervezeti kérdések mellett a jogállás és az életpálya tekintetében is lényeges, és én ezt rendkívül fontosnak tartom.
A benyújtott jogállási törvényjavaslat a korábbi szabályozás nagy részét fenntartja, így ezért ezekről nem szólnék, hanem néhány jelentősebb célkitűzést említenék meg. Először is a bírói és az ügyészi jogállás teljes párhuzamossága a cél, és úgy gondolom, hogy ez egy nagy előrelépés a korábbiakhoz képest. Fontos, hogy a bírák, bírósági és ügyészségi alkalmazottak munkajogi helyzete a munkavégzésre, az előmenetelre, a szabadságra és más munkajogi kérdésekre vonatkozóan lényegében azonos legyen. Ezzel kapcsolatban egyébként szeretném azt mondani, hogy örültem volna és továbbra is örülnék egy olyan módosító javaslatnak, amely lehetőséget teremtene egyfajta magisztrátusi rendszer irányába történő elmozdulásra, ami annyit jelentene, hogy az ügyészi és bírói életpályák között az átjárhatóság meg legyen nyitva, például pályázat nélkül lehessen az egyik vagy másik posztról betölteni bírói vagy ügyészi hivatalt.
(14.30)
Az életpályát érintő előmeneteli és illetményrendszer is fontos üzenetet hordoz. A szabályozásból ki kell hogy tűnjön, és ki is tűnik, hogy a bírákkal azonos módon kell meghatározni az alapilletményeket és a pótlékokat, természetesen az utóbbiak akkor töltik be funkciójukat, ha tükrözik a vezetett, irányított szervezet méretéből adódó felelősségi különbségeket, másrészt az egész életpályán átívelve egészen a nyugdíjig követik az igazságszolgáltatásban foglalkoztatott minden alkalmazott pályáját. Szeretném hangsúlyozni, és szeretném kérni is azt, hogy a gazdasági lehetőségek tükrében az életpálya forrásait a következő években is kísérjék figyelemmel és lehetőleg teremtsék meg.
Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy gyakorlata nincsen még természetesen annak, ami itt a Ház előtt fekszik, de a szabályozási rendszer, a javaslatok tartalma arra jogosít fel, hogy azt mondjam: korszerű és minden tekintetben az európai mércét megütő szabályozásról van szó. Ezért kérem önöket, hogy ezt támogassák.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
