HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tudja, mi ellen tiltakoztunk keményen az elmúlt években? A fizetős egészségügy ellen, a vizitdíj, a kórházi napidíj bevezetése ellen. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) És tiltakoztunk a jellemtelenség ellen, és ugyanúgy tiltakoztunk a hazugság ellen is, képviselő úr. És ön most nem mond igazat. Van forrás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az egészségügyi ellátásra és a munkahelyek fenntartására.
Amikor átvettük a szocialistáktól a kormányzást, olyan csőd közeli állapotokat hagytak, amelyeket egyből orvosolni kellett. A rendszer ilyen mértékű újraszervezése példa nélküli. Az intézkedések közös célja pedig, hogy minden beteg megkapja a számára szükséges ellátást. Ezek a változások azonban nem végezhetők el egyik napról a másikra.
Tisztelt Képviselő Úr! A változások alapját tehát minden esetben a betegek érdeke jelenti, nem íróasztal mellett, helyi lobbik érdekei alapján adtunk ellátási területeket az intézményeknek, mint ahogy az a Gyurcsány-korszakban sajnos megtörtént. Azt is sokszor elmondtuk már, hogy az átalakítás következtében egyetlen kórház sem szűnik meg, legfeljebb más funkciót kap.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön nem látja pontosan az átalakítás eredményét, mert az ön által elmondottakkal ellentétben az az igazság, hogy Fehérgyarmaton a fül-orr-gégészet nem szűnik meg, hanem egynaposként működik tovább, a sürgősségi ellátás 16 ággyal biztosított, ráadásul több mint 500 millió forint értékben sürgősségi beruházás van folyamatban. Az sem igaz, hogy a sebészetük megszűnik, mert 35 ággyal működik tovább. Vásárosnaményban - ahogy az interpellációjában írta, nem igaz, amit írt - a sürgősségi ellátás nem szűnik meg, a jövőben folyamatos járóbeteg-ellátással biztosítható.
Nézzük tovább az ön leírt tévedéseinek sorát! Mátészalkán a szemészet egynaposként működik tovább. A szülészet-nőgyógyászat sem szűnik meg, a szülészet 10 ággyal, a nőgyógyászat 5 ággyal folytatja a működését. A gyermekek gyógyítását pedig nappali ellátásban oldják meg.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Zrt. új vezetése a gyors és hatékony rendbetételhez először a jogi és gazdasági kérdéseket, ellentmondásokat kezelte. Erről sem beszélt ön, pedig mindezek komoly megtakarítást hoznak.
Emellett átalakították az ügyeleti rendszert, azért, hogy a dolgozók a korábbinál több pénzt vihessenek haza. Ugye érti, képviselő úr? Ez azért történik, hogy az egészségügyben dolgozók jövedelme emelkedjen.
Ami pedig a múltbeli gazdálkodással kapcsolatos büntetőeljárást illeti, az a nyomozó hatóságok feladata.
Tisztelt Képviselő Úr! Interpellációjában ön akkor is pontatlanul fogalmaz, amikor a négy kórházban sok ember munkahelyét érintő átalakításról beszél, hiszen az új vezetés olyanokat küldött el, akik nem a betegek gyógyításával, ápolásával foglalkoznak. Azaz egyetlen orvos vagy ápoló sincs az elbocsátottak között. Természetesen a kormány mindent megtesz azért, hogy közülük minél kevesebben maradjanak munka nélkül, segíti átképzésüket vagy a másutt történő elhelyezkedésüket.
Tudja, mit jelent az átalakítás, képviselő úr? Azt jelenti, hogy 4200 munkahelyet őrzünk meg; azt jelenti, hogy stabil marad a megyei egészségügyi ellátás. És tudja, mi a jó hír? Az, hogy az új vezetés számos, korábban pénzügyi okok miatt be nem töltött, a valódi betegellátáshoz nélkülözhetetlen egészségügyi pozícióra vett fel rezidenseket, szakápolókat, szakorvosokat.
Tisztelt Képviselő Úr! Befejezésül elmondom önnek, hogy 2014-re Nyíregyházán mintegy 13 milliárd forint értékű tömbkórházprogram valósul meg. Ez még egy példa arra, hogy nem hagyjuk magukra a kórházakat.
Ráadásul azt a jó hírt is közölhetem önnel, hogy a múlt héten utaltunk át a szabolcsi egészségügyi holdingnak 250 millió forintot a kórház konszolidációjára.
Kérem, fogadja el válaszomat. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me